Hulladékgyűjtő udvar létesül Szilason

Egy felmérés alapján egy európai polgár átlagosan 481 kiló kommunális hulladékot termel évente. A hulladék újrahasznosítás az EU-ban hozzávetőleg 28 százalékos. Sajnos Szlovákia ettől az átlagtól eléggé elmarad és az „újrahasznosítási“ ranglistán csak Románia előzi meg országunkat a maga 4 százalékával. Ezért is van nagy jelentősége a gyűjtőudvarok kiépítésének.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Legutóbb Szilas községben építettek ki egy szelektív hulladékgyűjtő udvart. Tóth Péter polgármester elmondta, hogy a község közel 500 ezer eurós EU-s támogatást kapott ennek a beruházásnak a kivitelezéséhez, az önkormányzatnak 5 százalékos önrészt kellett vállalnia. Az építkezési munkálatok ez év tavaszán kezdődtek el és előreláthatólag októberig tartanak majd. Az EKO-udvar 1800 négyzetméteres területen helyezkedik el, melynek egyik oldalán garázsok és fogadóhelyiség létesül. A község konténereket, azok szállítására alkalmas pótkocsit és traktort is vásárolt. Az udvarban szelektíven gyűjtik majd a papírt, az üveget, a műanyagot, a pléhdobozokat, az elektronikai hulladékot, a textíliát, az építkezési hulladékot és a szerves hulladékot.

Kétségtelen tény, hogy minél több ilyen gyűjtőudvar épül régiónkban, annál tisztább lesz a környezetünk, ami pozitívan hat majd az ott élő emberekre is.

Kép és szöveg: -pint-

Top