Indul a belvárosi bérlakások építése

Komárom. Miközben szeptemberben előreláthatólag átadják az Őrsújfalun épülő városi bérlakásokat, a napokban eldőlt az is, hogy a belvárosban is épülhetnek fészekrakó lakások.

Még tavaly év végén kezdeményezte a városvezetés, hogy önkormányzati bérlakásokat alakítsanak ki a Štefánik park szomszédságában álló négyszintes épületben. Arról az 1963-ban épült ingatlanról van szó, amelyik a volt megyeháza patinás épületéhez kapcsolódik, és néhány évvel ezelőtt még a Komáromi Járási Hivatal több részlegének adott otthont. Ezek az irodák a kívül-belül felújított Kertész utcai (piramis épület melletti) ügyfélközpontba költöztek, amelyben a járási rendőrkapitányság egyes osztályai is működnek. Azóta a belvárosi épület üres, kihasználatlan.

Ma még így néz ki az egykori hivatali épület az utcáról nézve…

A képviselők nagy többséggel hagyták jóvá a bérlakások kialakításával kapcsolatos határozatot. Ennek alapján előbb elkészültek a tervek, majd májusban a város benyújtotta támogatási kérvényét az építésügyi és közlekedési minisztériumhoz, illetve kedvezményes hitelkérelmét az Állami Lakásfejlesztési Alaphoz. „A bérlakásos pályázatunk sikeres lett, a napokban megérkezett a támogatási szerződés. Az épület átépítése és 16 lakás kialakítása 1,15 millió euróba kerül majd. A költségek 35 százalékát állami támogatásból fedezi a város, a fennmaradó nagyobb részt pedig a lakásfejlesztési alap kedvező hiteléből“ – mondta el kérdésünkre Keszegh Béla, Komárom polgármestere.

Hozzátette, a városvezetés szándéka szerint fészekrakó lakásokat alakítanak ki, tehát olyan, gyermekvállalást tervező fiataloknak, illetve gyermekes családoknak szeretnék kiadni, akiknek anyagi helyzete nem engedi meg, hogy hasonló lakásokhoz hozzájuthassanak piaci alapon. Egyúttal arra is figyelnek, hogy ne összeférhetetlen, beilleszkedni képtelen bérlők kerüljenek a belvárosi ingatlanokba. E szempontokat figyelembe véve dolgozzák ki a bérlési feltételeket is, annál is inkább, mivel az államilag támogatott lakások esetében maximalizálják a bérleti díjat.

…és így az udvarból.

A 16 lakás közül kilenc 50 négyzetméteres, 4 lakás 66 négyzetméteres, 1 lakás 70 négyzetméteres, míg kettő 75 négyzetméteres lesz (a látványterv a nyitóképünk). Az épület mögötti udvarban 22 új parkolóhelyet alakítanak ki kifejezetten a majdani lakók részére. Szigetelik is az ingatlant az A0-ás normának megfelelően, a melegvíz előállítását pedig 8 napkollektor segíti majd – vagyis a rezsiköltségek előnyösek lesznek.

Az építkezés a szerződések aláírása után, valamikor szeptember végén kezdődhet és előreláthatólag egy-másfél évig tart majd. A kivitelező a komáromi székhelyű Tonex vállalat.

(cs)

Top