Farkas Lászlót – aki a napokban ünnepelte 30. születésnapját – egyre kevesebb embernek kell bemutatni, hiszen 2017-ben már szerepelt a TV2 csatorna által megrendezett Ninja Warrior ügyességi versenyben, aminek köszönhetően meglehetősen nagy ismeretségre tett szert. A kivételes fizikai adottságokkal és ügyességgel rendelkező sportoló már akkor eldöntötte, hogy ha lesz lehetősége, újból megpróbálkozik majd a feladattal. Idén mindez meg is valósult, László pedig még a korábbinál is jobb teljesítményt tett le az asztalra. Többek között erről, és néhány kulisszatitokról is beszélgettünk vele.

• Mi a különbség a 20 éves és a 30 éves Farkas Laci közt?

– Szerintem nagyon sokat fejlődtem, főleg agyilag. Megtanultam nemcsak a mozgást látni a sportban, hanem a lehetőségeket is, már ami a megélhetést illeti. Mondok egy példát: egy reklámfilmbe kerestek valakit, aki szépen tud szaltózni. Rám esett a választás, és négy napnyi munkáért cserében szép kis summa ütötte a markomat. Ilyenkor azért az ember érzi, hogy megéri edzeni, és karbantartani a testét. Ami viszont a legfontosabb fejlemény számomra, hogy az én időm az most már csak az enyém, így a magam ura lehetek. Senki nem szól bele, mit csinálok, nincs főnököm, és ettől szabadnak érzem magam. Sosem gondoltam volna, hogy ezt önerőből el tudom majd érni.

• Kishitű voltál?

– Húsz évesen valószínűleg igen, de nagyon sokat segített a változásban az, hogy olyan emberekkel kezdtem el barátkozni, akik nem lehúztak, hanem inkább segítettek, és tanácsokat adtak. Nagyon fontosnak tartom azóta is, hogy csak olyan embereket engedjek be az életembe, akik hozzám hasonlóan pozitívan gondolkodnak.

• Mikor és hogyan lett a vézna kis utcai táncosból ninja harcos?

– Hat évvel ezelőtt volt egy balesetem, ami után elkezdtem mozogni, gyúrni, és fejleszteni magam. Egy évre rá elvégeztem az edzői tanfolyamot, amely a saját testsúllyal való gyakorlatokon alapszik. Azóta is ez a fő munkám, több tucat embernek próbálom átadni a tudásom. Érdekes, egyben örömteli, hogy az ügyfeleimnek nagyon tetszik, amit az edzéseimen tapasztalnak.

• Gondolom, azért arra nem veszed rá őket, hogy például egy vasúti hídon lógjanak. Merthogy olykor ilyen képek is megjelennek a Facebook oldaladon…

– Ilyenre senkit sem bíztatnék, ugyanakkor számomra ez valamiféle kielégülést jelent, mert imádom az extrém szituációkat, és azt is, hogy ezeket végre tudom hajtani.

• Melyik volt a legkirívóbb gyakorlat, amit életedben végrehajtottál?

– Egy magasabb ház tetejének a kéményén álltam kézen, de ismétlem, az ilyen dolgokkal inkább senki se próbálkozzon, mert elég veszélyes. Én is csak akkor csinálok ilyeneket, amikor száz százalékig biztos vagyok abban, hogy meg fogom tudni csinálni, és nem lesz baj. Akadtak olyan helyzetek is, amikor inkább visszavonulót fújtam. Az életemet azért én sem akarom kockáztatni.

• Hogy jött képbe a Ninja Warriorban való szereplés második alkalommal is?

– Egy márciusi napon éppen a barátnőmmel kávéztam, és megemlítettem neki, milyen jó lenne, ha ismét rendeznének ilyen műsort, hiszen akkor megpróbálnám újra. Hihetetlen, de másnap megcsörrent a telefonom és a tévéből hívtak. Megkérdezték, lenne-e kedvem újra szerepelni, én pedig természetesen igent mondtam.

• Hogy néz ki egy ilyen műsor belülről? Milyen folyamatok zajlanak le, míg az ember a képernyőre kerül?

– Annyit kell tudni, hogy 15-16 órás forgatások zajlanak minden nap, egy hónapon át. Mégis az meríti ki az embert leginkább, hogy interjúkat kell adni, meg sokat kell fotózkodni. Szóval maga a sport körüli felhajtás az, ami a legtöbb energiát kiveszi. A pálya persze egy külön téma, roppant nehéz, szóval nagy a nyomás, és hát a lámpaláz sem segít. Mindenki tudja, hogy csak egy dobása van, ha pedig nem sikerül, akkor lehet csomagolni.

• De neked mégis több dobásod volt…

– Amikor a kieséses szakaszban olyan helyzet áll fenn, hogy kevesebben tudják megnyomni a piros gombot, mint amennyi résztvevő a következő fordulóhoz kell, akkor azok közül is továbbjutnak néhányan, akik bár nem értek célba, de messzire jutottak, ráadásul jó idővel. Nekem szerencsém volt, mert ez háromszor is sikerült. Sajnos azonban a döntő előtti pálya kibabrált velem, így idő előtt búcsúztam.

• A falmászás kifogott rajtad…

– Sajnos amióta megműtötték a térdem, azóta nagyon féltem, és emiatt a fal előtt is voltak problémáim. Egy rossz lépés, és megint a műtőben találom magam, talán ez is közrejátszott abban, hogy ezt az akadályt nem tudtam teljesíteni. Utolsó nekifutásra ugyan megfogtam a tetejét, de már nem volt elég erőm ahhoz, hogy felhúzzam magam.

• Összességében hogy értékeled az idei Ninja Warriort?

– Sokkal többre értékelem, mint a 2017-est, úgy érzem, jobb teljesítményt nyújtottam, ráadásul egy fordulóval tovább is jutottam, de ami a legfontosabb, hogy nagyon jó barátokat, és fontos, új tapasztalatokat szereztem. Olyan típusú ember vagyok, aki minden ilyen lehetőségből tanul, és most már azt is elmondhatom, hogy a jövőben nagyon rágyúrok arra, hogy minimum a falat teljesíteni tudjam, már ha lesz még lehetőségem ebben a műsorban fellépni. A célom természetesen a döntőbe jutás, és úgy gondolom, erre képes leszek.

• Van tehát információd arról, hogy a műsorsorozat egyszer folytatódni fog?

– Most még nincs, de el tudom képzelni, hogy így lesz.

• Mennyire motivál az, hogy a tévéműsorban ötvenes éveiben járó sportolók is nagyon szép teljesítményt tudtak nyújtani?

– Nincs ez korhoz kötve, és ezt ez a játék is bebizonyította, hiszen 55 éves emberek úgy mozogtak a pályán, mint a húszévesek. A sport nagyon nagy erőt tud adni az embernek, és ilyenkor nincs határ.

• A család, valamint a szűk baráti kör hogy viszonyul hozzád, amióta a tévében szerepeltél?

– Azon kívül, hogy természetesen gratuláltak a teljesítményhez, pontosan ugyanúgy állnak hozzám, mint azelőtt, és támogatnak is mindenben. Az viszont igaz, hogy most már többen felismernek az utcán, kisgyerekek közös fotókat kérnek tőlem, ami számomra ugyan furcsa, de nagyon jó érzéssel tölt el. Ilyenkor észreveszem, hogy van értelme a munkának.

• Milyen érzés, hogy komáromi gyerekek olyan nindzsák szeretnének lenni, mint te?

– Ne olyanok legyenek, mint én, hanem sokkal jobbak.

Kovács Dávid

(Interjúnk a Delta december 7-i számában jelent meg.)