Ismét Korondon jártunk

A Bátorkeszi Öregfiúk labdarúgó csapata több éves baráti kapcsolatban áll a korondi (hargitai) sportszerető focistákkal. Ez okból kifolyólag immár 4. alkalommal  látogattak el Székelyföldre.

Az idei utazás alkalmával 15-en vettek részt a szavakkal nehezen elmondható, ám érzésekben bennük mély nyomokat hagyó, fantasztikus kiránduláson. Bár mondhatná az ember, hogy  több száz kilométer a  távolság e két település között, mégis az idő múlásával sokakban felmerül, hogy ez az út egyre rövidebbé válik. A korondiak szívélyes, tisztelettudó fogadtatása ez alkalomból egészen a Transzfogarasokig repítette a keszieket. Elmondásuk alapján nem mindennapi látványban volt részük! Az idő is kegyes volt hozzájuk, hiszen feljutottak a több mint 2000 méteres tengerszint feletti magasságban található Bilea gleccsertóhoz. A Fogarasi-havasok  északi oldalt déllel összekötő alagútján is átkeltek.
A négynapos kirándulásból nem maradhatott ki a teremfoci sem. Tisztes helytállással, a helyi finomságoktól roskadozó asztalok mellett székely nótával, eperfahordóban érlelt szilvapálinkával töltötték együtt az  utolsó estét. A kiruccanás utolsó pillanataiban a résztvevők búcsút intettek egymásnak, a mielőbbi viszontlátás reményében.

Takács Ferenc

Top