Itt épülnek zárt kukatárolók

Komárom. Idén várhatóan 26 helyszínen létesül zárt kukatároló – függően az adottságoktól felújítással, átépítéssel, illetve egy új tároló létrehozásával. A város 255 ezer eurót költ erre a célra.

Folytatódik a zárt kukaállomások kiépítése Komáromban. Mint arról korábban írtunk, februárban 115 ezer eurót, áprilisban további 140 ezret hagytak jóvá erre a képviselők. A cél az, hogy a zárható kukatárolókba csak az érintett lakosok juthassanak be, ezzel nagyobb rend uralkodjon a gyűjtőpontokon – a turkálók így például kiszorulnak, és nem dobálják ki a szemetet a kukákból.

Kulcsár Szabó Attilától, a városi hivatal fejlesztési és környezetvédelmi főosztályának vezetőjétől megtudtuk, az elmúlt hetekben nagyrészt összeállt az a lista, amely az idén sorra kerülő állomásokat tartalmazza: „Jelenleg folyik az egyes helyszínek felmérése, a közműhálózatok, vezetékek bemérése, a projektdokumentációk elkészítése és az építkezési engedélyek intézése, továbbá a hivatalos szervek általi véleményeztetések bekérése, illetve a közbeszerzések előkészítése. Vagyis a szándék megvan, hogy a listán szereplő összes helyszínen épüljön zárt kukatároló, ám ehhez meg kell kapnunk a szükséges engedélyeket, ami befolyásolhatja a végeredményt.“

A felújítás első szakaszában a hetes lakótelep nyugati sarkában 13 zárt kukatároló kialakítására kerül sor. Egész pontosan a Seress utca 2. és 12. szám alatt, a Csillag utcában a 8-as, a 12-es és a 18-as számú lépcsőházaknál, a Duna rakpart és a Csillag utca sarkánál, a Duna rakpart 44-es számnál, a Dob utca 5–7. lépcsőháznál, a Páva utcán a 9-es és a 19-es szám alatt, valamint az Eötvös utcán három helyen: a 43-as, a 45-ös és a 47-es lépcsőházaknál. Ezenkívül a Damjanich utcában is kiépül egy zárt tárolóállomás még a felújítás első szakaszában.

További 12 helyszín a „második fordulóban“ kerül sorra a tervek szerint. Egy-egy helyen a Páva utcában, a Víz utcán, a Barátság utcában, a Szakszervezet utcájában, a Kapitány utcában, a Kis ér sor és a Vasút utca találkozásánál, a Vár úton, valamint a Hiezdoslav utcában 5 helyen: az 1-es, 3-as, 5-ös, 6-os és 7-es házszámoknál. Kulcsár Szabó Attila pozitív példaként említette, hogy a Hviezdoslav utca lakóközösségei jelezték, hozzájárulnak a kukatárolók építési költségeihez. Szlovákiában egyébként előfordul, hogy a város – az önkormányzat – egyáltalán nem támogatja a kukatárolók építését, az ilyen fejlesztéseket a lakóközösségeknek maguknak kell megoldaniuk.

(cs)

Parkolókra 300 ezer, kukatárolókra 255 ezer jut
Új kocsikkal, gyakrabban viszik a szemetet

Top