Nem mindennapos látvány, hogy október közepén egy gólya fogadja a faluba betérőt – idén Megyercsen mégis ez a helyzet. A vándormadár nem csatlakozott Afrikába vonuló társaihoz, nálunk próbálja meg túlélni a telet. Egész jó esélye van erre.

Évről évre egyre több fehér gólya hagyja ki az Afrikába költözést télen, és marad nálunk a hideg hónapokban is. Túl is élhetik a tél viszontagságait, és ilyen esetben akár a következő télen is maradhatnak, hiszen ekkorra már nem kevés rutinnal, túlélési stratégiával rendelkeznek. A globális felmelegedés is oka a jelenségnek.

A faluban először történt ilyen

Áttelelő fehér gólyákról először a kétezres évek elején lehetett hallani, azóta pedig egyre többször. Legutóbb Megyercsről kaptuk a hírt, hogy az egyik gólya nem csatlakozott elvonuló fajtársaihoz, és a maradás mellett döntött. Farkas Adél, aki már hosszabb ideje naplót vezet a helyi gólyák érkezéséről, fiókaneveléséről és távozásukról, elmondta, Megyercsen ez az első eset, hogy egy gólya nem repült délre a téli időszak előtt.

Lengyel Jozef zoológus, az Állami Természetvédelem munkatársa kérdésünkre elmondta, nem újkeletű a jelenség. „Míg röpképes egy madár, jelen esetben a gólya, nem kell aggódni. Jó eséllyel túlélheti a telet” – mondta a természetvédő, hozzáfűzve, a Csallóközben, Dél-Szlovákiában több helyen is előfordult, hogy – elsősorban – fiatal gólyák nem vágtak neki az afrikai útnak.

Miért maradnak és miként élhetik túl?

A gólyák rendkívül gazdag tápláléklistával rendelkeznek. Nyáron főképp rovarokkal táplálkoznak, de gyakorlatilag bármit elfogyasztanak, amit le tudnak nyelni: kisrágcsálókat, gyíkokat, békákat, kígyókat, halakat. Éppen azért költöző madár, mert a fő táplálékát jelentő rovarok télen nem hozzáférhetőek. Ha azonban tisztában vagyunk azzal, hogy a fehér gólyák hosszú távú – a Szaharától délre – vonuló madárként akár Dél-Afrikáig is elrepülnek, ami oda-vissza több mint 20 ezer kilométeres, veszélyekkel teli utat jelent minden évben, akkor már nem olyan nehéz beleélnünk magunkat annak a gólyának a helyzetébe, mely az áttelelés megkockáztatása mellett dönt.

Ezt több körülmény teszi reálisan túlélhetővé számukra. A gólyáknak remek táplálkozási stratégiájuk van, rugalmasan alkalmazkodnak az éppen fogyasztható, és található zsákmányállatokhoz. A földeken, az árokpartokon élő pockok, egerek nem alszanak téli álmot, így télen, hacsak nincs vastag hótakaró, ez is táplálékbázist jelenthet. A fehér gólyák a dögöt is megeszik, ezért a hulladéktelepeken télen terített asztal várja őket. Nem utolsósorban a lakott területeken fészkelő gólyák gyorsan rájönnek arra, hogy ha télen itthon maradnak, akkor az emberek etetéssel segítik őket, s így a túlélési esélyük is nagyobb. És, ha egy madár túlélte az első áttelelést, akkor az így szerzett rutinjának köszönhetően jó eséllyel dönt a következő ősszel is a maradás mellett. Az itt maradók száma egyelőre még nem nevezhető kiugrónak, de az évek során lassan, de biztosan emelkedik. Leginkább pont a fehér gólyákra jellemző ez a tendencia, de az utóbbi időkben az ornitológusok az örvösgalambot is emlegetik, mint áttelelő vándormadarat.

Pint Sándor