Bielik Kevin négy és fél évesen kezdte az úszást. A szülei kínálták fel neki a lehetőséget, ő pedig azonnal igent mondott. Ennek már 10 éve, azóta pedig több, mint 300 érmet gyűjtött a különböző korosztályos és nemzetközi úszóversenyeken. Komárom egyik legígéretesebb úszójával és edzőjével, Knihár Michallal beszélgettünk.

– Hogy is volt ez az első edzés?

B.K.: Anyukám vitt el az uszodába, és ott láttam meg először az idősebb úszókat. Tetszett, amit csináltak. Béber Karcsi bácsi kezei közt léptem először a gyermekmedencébe, később pedig a mai edzőm, Knihár Michal tanította meg nekem az alapokat.

– Hogy lehetett összeegyeztetni az ovival és később a sulival az edzéseket? Nem viselt meg nagyon?

B.K.: Eleinte persze nagyon nehéz volt, később viszont hozzászoktam. Hétéves koromtól néhány esztendőig focizni is jártam. Czanik Karcsi bácsi volt az edzőm, de miután tragikus körülmények közt elhunyt, már nem élveztem annyira, így ezentúl csak az úszásra összpontosítottam.

– Már az elején látni lehetett a tehetséget?

K.M.: Nem ez a fontos, sokkal inkább a genetika, az izomzat. Egy kisgyereknél felesleges arról beszélni, hogy mekkora tehetsége van, hiszen úgyis csak később derül ki, hogy mire lehet képes. Szorgalmas munkát kell végezni, kitartással és alázattal a jó testfelépítésű úszópalántákból bárki lehet.

– Mikor derült ki, hogy Kevinből még lehet valaki?

K.M: Talán 10 éves lehetett, amikor Handlován a nem hivatalos szlovák bajnokságon több aranyérmet is nyert. Ez volt az első alkalom, amikor ilyen történt.

– Azóta már 300 fölött van az érmek száma.

B.K.: Pontosan nem tudom megmondani, de nagyjából így van. A szobámban a két fal között van kifeszítve egy rúd, és azokra aggatom őket. Már nagyon nincs hely rajta, így lassan muszáj lesz találni egy másik megoldást.

– A múltban több klubban is szerepeltél. Mesélnél erről röviden?

B.K.: 11 éves koromban azt gondoltuk, hogy egy másik egyesületben is kipróbálom magam, de ott csak fél évet maradtam. Ezután Magyarországon próbálkoztam, ott majdnem három évet töltöttem el. Bár az első magyarországi idényemben ugrásszerű fejlődésen mentem keresztül, később ez lelassult. Jobb eredményeket vártam magamtól, na meg néhány hiányosság is előjött, már ami a technikámat illeti, így úgy döntöttem, visszatérek oda, ahol minden kezdődött.

– Az új eredményeid alapján ez egy jó döntés volt.

B.K.: Mondhatni igen, hiszen szeptember óta hét versenyt abszolváltam, és több, mint 30 érmet gyűjtöttem össze. Már az első megmérettetéseken éreztem, hogy nőtt a teljesítményem, újra olyan ütemben fejlődtem, ahogy azt elképzeltem és a közérzetem is jelentősen javult. Nagyon fontos, hogy az ember jól érezze magát attól, amit csinál.

– Beszéljünk a rövid- és a hosszútávú célokról!

B.K.: Jövőre ki szeretnék jutni a Győrben megrendezésre kerülő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra, ami egy nagyon nívós esemény lesz. A kontinens legjobb korosztályos úszóival szemben kell majd versenyezem.

K.M.: Erre a megmérettetésre csak Európa legjobbjai jutnak ki, egy előre meghatározott időn belül kell teljesíteni. Kőkeményen kezelik ezt. Egy példát is mondanék: egy másik növendékem, Marian Dragúň két század miatt maradt le. Kevinnel nem szeretném, ha ezt történne, ezért keményen dolgozunk. Igaz, egy évvel idősebbekkel szemben kell felvenni a kesztyűt, de a feladat nem megoldhatatlan.

– Mit mond neked az a szó, hogy olimpia?

B.K: Természetesen nagyon szeretnék kijutni egy ilyen világeseményre, az úszósportban ez a legtöbb, amit az ember elérhet. Kemény munkával akár még Tokió is összejöhet. Jó lenne a világ legjobb sportolóit testközelből látni, de megelőzni még inkább. Messze van még, meglátjuk.

– Mit csinál egy 14 éves országos szintű élsportoló a mindennapjaiban?

B.K.: Reggel edzés, iskola, majd megint edzés. Hazaérkezvén meg tanulok.

– Szabadidő? Szórakozás?

B.K.: Olykor a haverokkal focizok, vagy éppen a városban sétálunk. Ezenkívül nagyon szeretek XBOX-ozni, imádom a FIFA játékokat. A focitól nem teljesen szakadtam el, a tévében nézem a Bayern München meccseit. Nyáron nagyon sokat vagyunk a strandon, de gondolom, ez nem meglepő. Egyébként amikor az időm engedi, mindent ugyanúgy csinálok, mint bármely más hasonló korú gyerek.

– Megtudhatjuk, mi a kedvenc filmed? Na és zenét hallgatsz?

B.K.: Hip-hop-ot, vagy rap zenét hallgatok. Kedvenc filmjeim közé a Másnaposok és a Deadpool tartozik.

– Ki a példaképed a sportolók közül?

B.K.: Adam Peaty. Szerintem ő a legjobb mellúszó a világon, de Marko Kochra is felnézek. Azért rájuk, mert én is mellúszó szeretnék lenni.

– Mit eszik egy bajnok? Amit az edző enged?

B.K: Rengeteg húst, halat, rizst és túrót. Versenyek előtt viszont sok szénhidrátot kell fogyasztani. Misi bácsi viccesen meg is szokta je-gyezni, hogy néhány napig csak spagettit vagy pizzát együnk. Imádom a kebabot is, inni pedig a gyömbér izű üdítőket szeretem, de legfőképpen vizet fogyasztok.

– Jó tanuló vagy?

B.K.: Legutóbbi bizonyítványom tiszta egyes lett, igyekszem az iskolában is jól teljesíteni. Egyébként a sulik által rendezett sporteseményeken is részt veszek, legutóbb viszont túllőttem a célon, mert éppen a szlovák országos úszóbajnokság előtti héten megemlítettem Misi bának, hogy a sulim csapatával elmennék kosárlabdázni. Ő nem szólt semmit, hagyta, hogy tegyem, amit szeretnék, így kedden és csütörtökön is lenyomtam összesen négy meccset. Mondanom sem kell, hogy a délutáni úszóedzéseken majdnem belefulladtam a medencébe, olyan kimerült voltam.

– Na és mit tanultál ebből?

Nyilván azt, hogy a neves úszóesemények előtt ilyen hülyeséget ne csináljak.

– Tehát továbbra is az úszás lesz a fő prioritás?

Azt hiszem, ebben meghoztam a döntést. Szeretnék Amerikába eljutni főiskolára, és ott tovább fejlődni. Ha az egészségem engedi, még legalább 20 évig a legmagasabb szinten szeretnék versenyezni, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

Kovács Dávid