Jókai Mór családtagjaihoz, szülővárosához és a nőkhöz fűződő sokszor bonyolult kapcsolatáról tartott érdekes előadást Rózsafalvi Zsuzsanna sajtó- és irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum készülő Jókai-kiállításának kurátora, az MTA tagja. Előadása alapjául Jókai unokahúga, Váli Mari emlékiratai szolgáltak. Az eseményt az írófejedelem születése bicentenáriumi emlékévéhez kötődően a Duna Menti Múzeum Baráti Köre szervezte.

Mivel rendkívül foglalkoztatta a kérdés, hogy a kivételes nagyságú életművet hátrahagyó Jókai Mór milyen munkamódszerrel dolgozott, Rózsafalvi Zsuzsanna elkezdte kutatni meg nem jelent írásait, könyvtárát, levelezését, feljegyzéseit erre vonatkozó utalások után nyomozva. Így jutott el az író unokahúga, Váli Mari 1800 oldalnyi emlékiratához, amelyet töredékes formában, Lukácsi Sándor szerkesztésében, 1955-ben ki is adtak. Ebből azonban nagyon sok fontos rész, többek közt Komáromhoz kötődő helytörténeti vonatkozású részek is kimaradtak. Teljességében, Rózsafalvi Rita szerkesztésében, valamint lábjegyzeteivel – amelyekből megtudhatjuk, mennyiben emlékezett jól Váli Mari, illetve miként emlegette ugyanazt a történetet Jókai Mór –, két év múlva kerül nyomdába. A készülő kétkötetes memoár sok érdekességet és meglepetést tartogat majd az olvasóknak.

 Színes palettákkal álmodott

Az előadó részletesen ecsetelte Jókai korán kialakult érdeklődését a képzőművészetek iránt, amelynek hatására egyre élesebben fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy művészi pályára lépjen. Viszonylag sok korai műve maradt ránk, amelyek ígéretes tehetségéről árulkodnak, többek között szeretett unokahúgáról, Váli Ferencné Jókai Eszterről, édesanyjáról, Pulay Máriáról és másokról. „Kevéssé közismert, hogy Jókai Mór az 1840-es évek végéig festőnek készült, az 1840-es évek közepéig képezte magát. A Petőfi Irodalmi Múzeum több munkáját őrzi. Irodalomtörténeti érdekesség a Hétköznapok 1846-os kézirata, melynek bal oldalán rajzok, jobb oldalán a szöveg látható, de jegyzetfüzeteiben is nagyon sok rajz található.”

A nagy mesemondó

Az irodalomtörténész kitért arra is, hogy Váli Mari emlékirataiból kiindulva, sok levéltári kutatás után, Jókai több olyan ferdítését is cáfolni tudták, amelyekhez az író valószínűleg álmodozó, romantikus személyisége miatt egész életében ragaszkodott. Az egyik feleségével való megismerkedéséhez kötődik. Eszerint 1848. március 15-én este, amikor Laborfalvi Róza Gertrudis szerepét játszotta a Nemzeti Színház Bánk bán kivételesen ingyenes előadásában, a nézőteret betöltő tömeg egyre erőteljesebben követelte Táncsics megjelenését, és akkor neki az az ötlete támadt, hogy felszalad a színpadra s egy rövid beszéddel megnyugtatja az egyre követelőzőbb embereket. És akkor Laborfalvi Róza levette a saját kebléről a nemzeti színű kokárdát, szíve fölé tűzte, mélyen a szemébe nézett, ő pedig egy életre elveszett. A történet persze igaz, csakhogy nem akkor találkoztak életükben először, hanem már legalább két-három hónappal korábban megismerkedtek. Az író és a nála nyolc évvel idősebb Laborfalvi Róza házassági tervét mindenki ellenezte. Sőt, legjobb barátja, Petőfi Sándor arra vetemedett, hogy levélben értesítse az akkor már betegeskedő Jókaynét, aki betegen Pestre utazott, hátha sikerül jobb belátásra bírni fiát. Ez annak ellenére sem sikerült, hogy kitagadással fenyegette meg őt. Az akkor még viszonylag kezdő újságíró feleségül vette a magyar színjátszás „királynőjét”.

A mentelmi levél legendája

Jókai katonaként ugyan nem vett részt a Komáromban zajló eseményekben, de cikkeiben nyíltan állást foglalt a forradalom mellett. Mivel Komáromból már korábban elment, így nem volt azok között a politikailag kompromittált személyek között, akiknek Klapka a vár átadásáért szabad elvonulást és büntetlenséget harcolt ki. Ezt a mentelmi levél, az ún. Geleitschein biztosította. Jókai ennek hiányában úgy gondolta, jobb, ha egy ideig bujkál, hiszen 1848 őszén publikált, névvel ellátott, Pán Jellasicz című humoros hőskölteményében, másrészt 1849-ben az Esti Lapok és később a Pesti Hírlap szerkesztőjeként megjelent írásaiban többször használt olyan kifejezéseket, amelyeket felségsértőnek ítélhettek. 1849 karácsonyáig Tardonán húzta meg magát, ahonnét aztán Rácz Endre, a község református lelkésze által „a jegyző távollétében” kiadott, Kovács János névre szóló útlevéllel tért vissza Pestre. Testvérének írt levelében viszont „megmenekülését” már úgy írta meg, hogy felesége szerezte meg neki a mentelmi levelet. Ennek történetét az évek során aztán egyre jobban kiszínezte, valószínűleg ezzel szerette volna elérni, hogy családja megbékéljen feleségével. Jókai egyébként is hajlamos volt arra, hogy önnön életére vonatkozó tényeket írói fantáziájával némileg kiszínezze, vagy különböző kitalált okokra hivatkozva mondjon le találkozásokat, szerepléseket, ha éppen úgy hozta kedve.

 A svábhegyi paradicsom

Váli Mari emlékirataiból sokat megtudhatunk a Jókai házaspár svábhegyi életéről is. A házat, amely az akkori művészvilág szellemi központja lett, és a hozzá tartozó szikes kertet 1854-ben, az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán regények honoráriumából vásárolta meg Jókai, amelyet aztán elképesztő kitartással, szívós munkával és a szakkönyvekből gyűjtött tájépítészeti tudással három év alatt „tündérkertté” tett. Az író gyűjtőszenvedélyéről (ásványok, tengeri csillagok, kagylók) is sok mindent elárult az őt rajongásig szerető unokahúga. Jókai regényeiből tisztán látni, hogy az írót mennyire foglalkoztatták a természettudományok, a kor technológiai vívmányai. Arról azonban kevesebbet tudni, hogy sokat tudott a csillagászatról. Az 1870-es évek elején, kalandos úton sikerült egy ugyanolyan komoly, csillagászati megfigyelésekre is alkalmas francia Bardou lencsés teleszkópot vásárolnia, mint amilyen jó barátjának, Konkoly Thege Miklósnak az ógyallai csillagvizsgáló megalapítójának is volt.

Az örökösök

Miután Jókai 1899-ben, 74 évesen feleségül vette a 20 éves Nagy Bellát, amivel nemzetközi botrányt kavart, megváltoztatta végrendeletét. A családját kizárta, és az egész mesés vagyonát fiatal feleségére hagyta. Nem sokkal 1904. május 5-én bekövetkezett halála után jelentek meg az első cikkek a sajtóban, miszerint fogadott lánya, Feszty Árpádné Jókai Róza és Váli Mari óvást nyújtottak be ez ellen. Valószínűleg a becsapottság és kifosztottság érzése vezette erre Váli Marit, aki férjét és gyermekét is korán elveszítette, mindössze két és fél évnyi házasság után özvegyült meg. Egész életét édesapja, Váli Ferenc (Jókai egykori tanára), Jókai, valamint Laborfalvi Róza szolgálatában töltötte. Emlékiratai megírásához valószínűleg ezek az érzések is hozzájárultak. Jókai nimbuszának megőrzése érdekében azonban, miután 1913-ban átadta azokat a Kultuszminisztériumnak, harminc évre zárolták az emlékiratokat, majd nagy valószínűséggel el is feledkeztek róla. Lukácsi Sándor ugyanis azzal a másolattal dolgozott, amelyet a család részére Jókai Etelka (Jókai Károly lánya) készített. Végül, nagy nehezen, peren kívül sikerült megegyezniük Nagy Bellával egy viszonylag szerény kárpótlásban.

Rózsafalvi Zsuzsanna lebilincselő előadásának köszönhetően a hallgatóság Jókai Mór emberi arcát, személyiségét is megismerhette, amely éppoly szórakoztató és szerethető lehetett, mint maradandó írásai.        

JN.

A nap, amikor minden Jókairól szólt Komáromban
Komárom nélkül nincs emlékév
Emlékév a világot hódító komáromi kisfiú emlékére
Fedezzük fel újra Jókait Komáromban!
Jókai, a kertész