December 21-től, hétfőtől legalább három hétre hatályba lép az ún. lockdown, vagyis az országos lezárás Szlovákiában. Csak az alapellátást biztosító üzletek maradnak nyitva, bezárnak az iskolák is. Sőt, bár erről még nem döntött a kormány, nagy valószínűséggel kijárási tilalmat is elrendelnek. Soha nem tapasztalt karácsonyi ünnepek jönnek.
Múlt szerdán a kormány bejelentette az ünnepekre, illetve az azt megelőző időszakra vonatkozó járványügyi intézkedéseit, amelyeket a központi válságstáb javaslataival összhangban hozott meg. Ezek dióhéjban a következők:
• december 11-től bezáratták az éttermek, vendéglátóhelyek teraszait, csak étel- és italkiadásra, illetve házhozszállításra van lehetőség.
• december 14-től szigorodik a hotelek és sífelvonók működése, csak 72 óránál nem régebbi negatív teszttel lehet igénybe venni szolgáltatásaikat.
• december 21-től csak a létszükségletet biztosító üzletek maradhatnak nyitva, a többi bezár legalább három hétre.
• december 21-től az iskolák is bezárnak, január 10-ig nem lesz tanítás.
• december 28-tól az 500-nál több személyt foglalkoztató cégek esetében kötelező lesz a rendszeres tesztelés.
Marek Krajčí egészségügyi miniszter hangsúlyozta, a járványhelyzet az elmúlt napokban jelentősen romlott és várhatóan tovább romlik, így nem kerülhető el az ország lezárása, az ún. lockdown bevezetése. Kiemelte a három alapvető szabály betartásának fontosságát, tehát a maszkviselést, a távolságtartást és kézmosást. Ha e szabályokat mindenki betartaná, a miniszter szerint jobb lenne a helyzet.
Múlt péntek óta zárva tartanak a vendéglátóhelyek teraszai. A sörözők, kávézók nagy többsége emiatt szinte kivétel nélkül be is zárt, a továbbra is nyitva tartó éttermek pedig a helyszíni ételkiadásra, illetve a házhozszállításra álltak át.
A fürdők, wellness- és fitneszközpontok, színházak, mozik és templomok továbbra is a korábbi szigorú szabályok mellett működhetnek, azaz például az edzőtermek és fürdők egyidejűleg legfeljebb 6 vendéget fogadhatnak, a mozik és színházak előadásai pedig legfeljebb félházas közönség mellett tekinthetők meg, ám egyes kormánytagok már utaltak rá, hogy további szigorítások várhatóak e téren.
A szállodák és sífelvonók egyelőre működhetnek, ám december 14-től csak olyan személyek vehetik igénybe a szolgáltatásaikat, akik 72 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszttel rendelkeznek. Ez lehet antigén teszt és PCR-teszt is, a 10 év alatti gyerekeknek nem kötelező.
December 21-től leállás
December 21-től pedig jön a lockdown. Csak az alapellátást biztosító üzletek maradhatnak nyitva, a többi boltnak be kell zárnia. Így az élelmiszerüzletek és drogériák továbbra is nyitva lesznek – e két üzlettípusnál azt is elrendelték, hogy hétköznapokon délelőtt 9 órától 11 óráig csak 65 évnél idősebb vásárlókat szabad beengedniük. Ugyancsak nyitva maradhatnak a gyógyszertárak, benzinkutak. Hogy pontosan milyen további üzletek és szolgáltatások működhetnek még a leállás idején, egyelőre nem ismert, ám valószínű, hogy a tavaszihoz hasonló módon szabályozzák majd. A leállás legalább 3 hetes lesz.
Eredetileg csak december 23-án kezdődött volna a téli szünidő, ám ezt előbbre hozták, így december 18-én, pénteken lesz az utolsó tanítási nap. Ezt követően bezárnak az iskolák és óvodák, a távoktatás is szünetel legalább január 10-ig. Az iskolaügyi minisztérium illetékese azt is bejelentette, hogy az alapiskolákban elmarad a február 1-jén esedékes féléves szünet.
Azzal kapcsolatban, hogy december 28-tól minden 500 főnél több embert foglalkoztató vállalatnál kötelezővé tennék a rendszeres tesztelést, az egészségügyi miniszter elmondta, a tesztelés gyakorisága függ majd az adott régió, járás járványügyi helyzetétől is. Alapesetben 21 naponként kellene tesztelni a dolgozókat, ám ha a helyzet kritikussá válna, akár a 7 naponkénti tesztelés is szóba jöhet.
Kijárási tilalom is jöhet
Múlt szerdán a kormány még hangsúlyozta, hogy nem lesz kijárási korlátozás a karácsonyi ünnepek idején, ám két nappal később a járványügyi bizottság már kijárási tilalom bevezetését javasolta. Marek Krajčí elmondta, a bizottság azt szeretné, ha mindenki a legszűkebb családi körben töltené a közelgő ünnepeket, azokkal, akikkel egy háztartásban élnek. A javaslat szerint legalább január 10-ig tartana a szabad mozgás korlátozása, vélhetően hasonló szabályokkal, mint az országos tesztelés előtti időszakban. Vagyis csak munkába vagy orvoshoz menet, továbbá élelmiszervásárlás és családtagnak nyújtott segítség céljából lehetne elhagyni otthonunkat. A járások közti átjárást is megtilthatják.
„Minél később vezetjük be a korlátozásokat, annál később fog javulni a járványügyi helyzet” – hangsúlyozta az egészségügyi miniszter, hozzátéve, a kijárási tilalomról a kormánynak kell döntenie, és ő egyértelműen támogatja a bevezetését. A miniszter úgy látja, Szlovákia elveszítette a járvány feletti ellenőrzést, ezért elkerülhetetlen a kijárási tilalommal kiegészített lockdown, ugyanakkor megemlítette, a kijárási korlátozás enyhébb lehet, mint a korábbi volt.
Megemlítette azt is, Szlovákiának jelenleg nincs elegendő antigén tesztje ahhoz, hogy újra leteszteljék az ország teljes lakosságát, ám azt el tudja képzelni, hogy a korlátozások ne érintsék azokat, akik önként teszteltetik magukat.
A szabad mozgás korlátozásáról még e hét első felében dönthet a kormány.
(csá)
A lakosság többségét be akarják oltani
Pavol Jarčuška infektológus a járványügyi bizottság ülése után bejelentette, céljuk az, hogy a lakosság 65 százalékát beoltsák a koronavírus elleni vakcinával. Összesen 3,3 millió embert oltanának be négy szakaszban. Először az egészségügyi dolgozókat és a szociális otthonok alkalmazottait, majd a 65 évnél idősebbeket és a krónikus betegeket, a harmadik körben a romatelepeken élőket, hajléktalanokat, a menedékkérőket és a pedagógusokat, végül azon 18 évnél idősebb személyeket, akik szeretnék magukat beoltatni. A vakcinákat a kórházakban kialakított oltóközpontokban adnák be.
Minden ötödik beteg meghal a kórházban
Az egészségügyi miniszter pénteki tájékoztatása szerint országszerte összesen 2917 egészségügyi dolgozó van karanténban, miközben 2180 koronavírusos beteg szorul kórházi ápolásra. Elmondása szerint eddig 1433-an haltak bele a fertőzésbe (a koronavírus portál ezzel szemben 1175 halálesetet ír a Covid-19 számlájára). A kórházi halálozási arány meghaladja a 20 százalékot, miközben a múlt héten többször is napi 5 ezer fölé emelkedett az új fertőzöttek száma. A Komáromi járásban március óta 1417 fertőzöttet regisztráltak.
(Cikkünk a Delta december 15-i számában jelent meg.)