Kér egy fát ajándékba?

Komárom. Facsemetét kapnak ajándékba azok a komáromiak, akik vállalják, hogy a jövőben gondoskodni fognak róla. Akár közterületre, akár a saját kertbe is lehet kérni fát, egy kérvényező legfeljebb három csemetét kaphat – akár gyümölcsfát is. A fő cél egy zöldebb Komárom, jobb levegőminőség, élhetőbb környezet.

Jelenleg 15 600 fát és 13 550 bokrot tart nyilván az önkormányzat Komárom területén. Már ez sem kevés, ám annak érdekében, hogy fokozatosan zöldebbé váljon a város, az önkormányzat egy faiskolát hozott létre, amely – mint megírtuk – júliusban kezdte meg működését 200 cserepes csemetével.

Múlt héten pedig meghirdették a korábban már beharangozott faültető akciót „Fogadj örökbe egy fát!“ címmel. A városi honlapon megjelent felhívás szerint az érdeklődők fákat kérhetnek, amelyeket kiültethetnek akár köz- akár magánterületre. A kérvényezőknek annyit kell vállalniuk, hogy a jövőben gondoskodnak a fákról, ami elsősorban az öntözést jelenti a száraz időjárás idején.

Dísz- és gyümölcsfa is igényelhető meghatározott mennyiségben – egy kérvényező legfeljebb három csemetét kérhet. A gyümölcsfák esetén jelezhető, milyen fajtát részesítenek előnyben, amely a saját kert termését is bővítheti a jövőben. „A gyümölcsfáknál még egy fontos szabály van, aminek meg kell felelni. Mikor termőre fordul a fa, minden évben meg kell kínálni a termésből a szomszédokat“ – áll a civil faültető kezdeményezés felhívásában.

Amennyiben a tulajdonos a kérvényező, saját telkére is kiültetheti a fát, ahová szeretné, ám közterület esetén szükséges, hogy a városi hivatal jóváhagyja a kiszemelt helyet, hogy a fák ne veszélyeztessék a közműhálózatokat, vagy ne okozzanak problémát a közlekedésben.

Bárhol is növekednek majd a fák, javítják életkörnyezetünket, a levegő minőségét és a hangulatunkat – indokolja a kezdeményezés célját az önkormányzat. A faültető akciót a KN Smart Servis városi cég koordinálja, a csemeték szeptember 24-ig igényelhetők.

Online az adoptujsistrom@komarno.sk email címre küldött kérvénnyel, melyben a következő adatokat kell megadni: a kérvényező nevét, a kiültetés helyét (pontos cím, közterület vagy magánterület), a kért fa kategóriáját (díszfa vagy gyümölcsfa), gyümölcs esetén a fajtát és a kérvényező elérhetőségét (email, mobil). Az akcióról a 0917 596 897-es telefonszámon is lehet érdeklődni, illetve a városi weboldalon olvasható a részletes tájékoztató.

A fákat október elején – a szabadgyökerű fák ültetésének időszakában – lehet majd átvenni, erről az érintettek értesítést kapnak.

(csá)

Elkészült a városi faiskola
Faiskola a tisztítóállomásnál
Több mint százan fogadtak örökbe egy fát

Top