Két új körforgalom épül a határnál

Komárom. Múlt hétfőn Érsek Árpád közlekedési miniszter jelenlétében letették az Erzsébet-híd északi hídfőjénél épülő körforgalom alapkövét. Valójában két, egymás mellett elhelyezkedő körforgalom kialakításáról van szó. A bemutatott tervek szerint járdákat, buszleállósávokat és parkolóhelyeket is építenek. A Slota-kő pedig csendben eltűnhet.

DSC_1869

A választások előtt 6 nappal ismét Komáromba érkezett Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter, a Híd párt választási listájának vezetője. Ellenőrizte az új Duna-híd építési munkálatait, újra kilátogatott a Vág-hídhoz, melynek átmeneti alátámasztása folyamatban van, továbbá a Szlovák Közútkezelő Vállalat vezetőivel együtt ünnepélyesen letették a volt vámterület átépítését és rendbetételét célzó építkezés alapkövét.

Az építkezés tervdokumentációját néhány évvel ezelőtt elkészítette Komárom városa, erre a célra 10 ezer eurót költött. A város egyúttal átvállalta az építkezési engedélyek elintézését is, majd a dokumentumokat megküldte az állami utak fejlesztéséért és karbantartásáért felelős közútkezelő vállalatnak, mely a közlekedési minisztérium felügyelete alá tartozik – ezt követően már teljesen állami hatáskörbe került a fejlesztés megvalósítása.

DSC_1861

A múlt heti alapkőletételkor bemutatták a sajtónak a terveket is. Eszerint két egymással szomszédos körforgalom épül ki, az egyik a jelenlegi kereszteződést váltja fel a felnyitható hídnál és az Erzsébet-szigetre vezető útnál. Egy másik körforgalom az Erzsébet híd lábánál, a pénzváltónál kerül kialakításra, amely kijáratként is szolgál majd a parkolóból. A tervekben kövezett járdák építése, két buszleállósáv kialakítása is szerepel. A felújítási munkálatok várhatóan hat hónapig fognak tartani, vagyis idén szeptemberre készülhet el a beruházás. Érsek Árpád elmondta, a projekt 550 ezer euróba kerül. Hozzátette, a szükséges pénzforrás rendelkezésre áll, ugyanakkor uniós forrásokat is felhasználnának a finanszírozáshoz.

„Tudom, ez a kivitelezés nem tartozik a nagy és technikailag bonyolult projektek közé, a felújítás elsősorban a határátkelő modernizálására és a közlekedés megkönnyítésére szolgál ezen a forgalmas útszakaszon” – mondta Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter.

A városhoz kerülhet az útszakasz

Bár a régió közlekedése szempontjából az évek óta kért izsai körforgalom kialakítása fontosabb lenne, a határnál lévő körforgalmak kiépítése is lényeges, hiszen a határellenőrzés megszűnése óta a terület lehangoló látványt nyújt, ráadásul nemcsak a város, de az ország kapuját is jelenti a terület.

korforgalmak

Keszegh Béla, Komárom polgármestere kérdésünkre elmondta azt is, az állami illetékesek jelezték, miután megépül az új Duna-híd, az Erzsébet hídtól a Kossuth téri körforgalomig terjedő útszakasz kezelését át akarják ruházni a városra. Vagyis az állam – a közútkezelő – a jövőben csak az új Duna-híd és az oda vezető útszakasz karbantartásáért felelne, az I/64-es főút említett szakaszáért viszont már az önkormányzat. Ezért nem mindegy, hogy milyen állapotban veszi át a város, mennyit kell rá költenie, a város ezért is szorgalmazta, hogy még állami kezelésben valósuljon meg a félmillió eurós beruházás a volt vámterületnél, és ez ne a városkasszát terhelje – fejtette ki a polgármester.

A Slota-kő csendben eltűnhet

Mint ismert, 2010. június 4-én Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt akkori elnöke nagy csinnadrattával egy trianoni szerződést éltető, a szlovákok nevében a nagyhatalmaknak hálálkodó, a magyarokat viszont nyilvánvalóan provokáló emlékoszlopot helyezett el a volt vámterületen haladó úttest közepén lévő járdaszigetre. Annak ellenére, hogy az emlékoszlop emelésére Komárom várostól nem kért és nem is kapott engedélyt. Bár az emlékmű kihelyezése törvényszegő módon történt, jelenleg is ott áll – a komáromiak csak Slota-kőnek nevezik, és egy évtizede senki nem vesz róla tudomást. Az oszlop azonban vélhetően csendben eltűnik majd az átépítéssel, hiszen eddig sem volt rá engedély, és az új tervekben, építési engedélyekben sem szerepel.

DSC_1889

Nyár előtt ráhajthatunk az új Duna-hídra

A Duna két partját összekötő új híd utolsó elemét tavaly decemberben emelték a helyére. A kivitelező a kedvező időjárásnak köszönhetően a télen kiépítette a párkányokat, a járdaszegélyeket, felszerelte a korlátokat és a világítást. Az új közúti hídon két sávban lehet majd közlekedni, de a gyalogosok számára járda és kerékpárút is vezet át rajta. A helyszíni szemle után Érsek Árpád megerősítette, jelen állás szerint május végén forgalomba is helyezhetik a két Komárom közötti második közúti hidat.

A miniszter a Vág-híd alátámasztásának munkálatait is ellenőrizte. Miután csökkent a folyó vízszintje, a munka már jó ütemben halad, a kivitelező lebetonozhatta a sziget alapjait, és előkészítette az aládúcoláshoz szükséges elemeket. Korábban úgy volt, már december végére befejeződnek a munkálatok, legutóbb március végéről beszéltek az illetékesek – legkésőbb május végéig azonban mindenképp be kell fejeződnie az alátámasztásnak. Ezt követően újra ráengedik a 15 tonnánál nehezebb járműveket a hídra.

Csaba Ádám

(Cikkünk a Delta március 3-i számában jelent meg.)

Top