Összefogás, kiutak és a szlovákiai magyar politika jövője
A szlovákiai magyar politika követői csak kapkodhatták a fejüket az elmúlt hónapban. A cikk írásának pillanatában négy párt, két mozgalom és egy szlovákiai párt magyar szárnya aktív, de elképzelhető, hogy akár napokon belül megváltozik a helyzet. Voltaképp logikus, hogy miért most indult meg a helyezkedés – az MKP-Híd tárgyalások augusztusi kudarca után, de még a választási listák novemberi leadása előtt kell eldőlnie annak, hogy ki kivel van.
Pusztán a számokat tekintve egyszerűnek tűnik a helyzet: valakinek meg kéne ugrania az öt százalékos parlamenti küszöböt, hogy jövőre is maradjon szlovákiai magyarokra támaszkodó erő a törvényhozásban. Na de kinek és hogyan? A jelenlegi képlet alapján erre nem képesek a „hagyományos” pártok, bár a Híd és az MKP problémái némileg eltérnek egymástól.
A Híd támogatottsága beszakadt, miközben újra megmutatkozott, hogy a párt pont azokkal nem akar és nem is képes megegyezni, akikkel a túlélése érdekében kellene – a többi magyar politikai szereplővel. A Híd valószínűleg pénzt és óriásplakátokat nem kímélve dolgozik majd azon, hogy valahogy szerezzen egy százaléknyi szavazót, de története során először nem számíthat se a szlovák nagyvárosi réteg, sem pedig a szlovákiai sajtó jóindulatára. Viszont az többé-kevésbé véglegesnek tűnik, hogy egymagában (esetleg az MKDSZ kétezres szavazóbázisát felszippantva) vág neki ennek a szép feladatnak.
Az MKP előtt más jellegű, egzisztenciális problémák állnak. A párt eddig három parlamenti választásnak futott neki önállóan más-más stratégiát követve, mindháromszor eredménytelenül. 2010-ben a Hídat ignorálva, mint a magyar érdekérvényesítés önálló letéteményese (4,33 százalék), két évvel később még egyszer ugyanúgy, kevésbé agresszív kommunikációval (4,28), 2016-ban pedig egy nyitott, mini-egységfrontot kialakítva, különutas személyiségek bevonásával (4,04). Tekintve, hogy a párt támogatottsága most is három és négy százalék között mozog és a Híd mutatóinak csökkenésével nem nő arányos módon az MKP népszerűsége, nem túl életképes egy második egységfront az MKP neve alatt. A két alternatíva az Összefogás listáján való megjelenés, vagy egy szlovák koalíció, mindkettő kockázatokkal jár. Ami egy esetleges szlovák koalíciót illet, egyrészt ironikus, ha pont az MKP részéről ez a magyar etnikai alapú összefogás hiteles alternatívája, másrészt nem látszik, hozná-e a kívánt számokat például az Igor Matoviccsal való összebútorozás.
Marad a „fordított egységfront”, azaz az MKP megjelenése egy tágabb Összefogás-listán. Ezzel a probléma, hogy a kezdeményezés még csak egy aláírásgyűjtés formájában létezik és az MKP-szavazók számára nem teljesen világos, mivel is jár együtt egy hasonló szövetség – akár a párt sorsára, akár a célkitűzéseire nézve. Ezt a zavart csak a világos jelzések, a politikusok egyértelmű állásfoglalásai és végül egy értelmezhető program lenne képes eloszlatni.
A többi kezdeményezés sorsa bizonytalan, ugyanis nincs más jó alternatíva. A szlovák pártokra átruházni a magyar régiók problémáinak képviseletét értelmetlen és önsorsrontó húzás. Erre még csak nem is a magyar vonzatú problémák fennmaradása a bizonyíték, hanem a hosszú távú déli gazdasági fejlesztések elmaradása. Saját politikusaink „kivégzése” és a magyar parlamenti jelenlét megszűnése pedig egyáltalán nem garantálja a négy év múlva való hiteles újjászületést, hanem további leépüléssel jár.
A legfontosabb feladat, hogy a problémákra gyorsan kell választ adni, mivel a sorok rendezése után legalább annyira nehéz feladat felépíteni egy működő választási stratégiát. A hiányzó egy százalék csalóka, hiszen tavaszig legalább tucatnyi szlovák párt mozgósítja a saját szavazóit, miközben az ingadozó szlovákiai magyar választók programot, embereket és valamiféle egységet akarnak. Ennek pedig még a látszatát sem kapták meg az elmúlt egy hónapban. Az óra ketyeg, a feladat adott.
Tokár Géza politológus
(A Delta szeptember 17-i számában jelent meg.)
Kapcsolódó cikkeink:
Az összefogás felrázná a magyar választókat