Kihirdetik: bazilikává vált a Szent András templom

KOMÁROM. Április 22-én, Jó Pásztor vasárnapján kerül sor a XXIX. Komáromi Imanapra. Az idei különleges alkalom, hiszen ezen a napon hirdetik ki, hogy a Szent András plébániatemplom elnyerte a basilica minor címet, tehát bazilikává vált.

DSC_2562

Néhány hete részletesen írtunk a bazilika cím elnyerésének folyamatáról, illetve ennek következményeiről. A rangnak köszönhetően a Szent András templom olyan „illusztris társaságba” kerül, mint például a budapesti Szent István és az esztergomi bazilika, vagy a kassai dóm (amely rangjában szintén bazilika, jóllehet egyszer­smind főszékesegyház is). Világszerte csupán 1400 basilica minor rangú templom létezik, Szlovákiában pedig mindössze 13 (a Szent András bazilika a 14.), miközben a nagyszombati főegyházmegyében csak a Szent Miklós bazilika rendelkezik ilyen ranggal.

A bazilika cím odaítélése nemcsak presztízskérdés: több gyakorlati jelentőséggel, egyházjogi kiváltsággal jár. Kiss Róbert komáromi esperes-plébános, kanonok úgy véli, a basilica minor cím elnyerésével egyúttal kifejeződik egy különleges kötelék is a Római Egyház, a pápa és a komáromi gyülekezet között. „Ez a kötelék egyesíti templomunkat Péter római katedrájával, s ezért minden évben különleges gonddal meg kell ünnepelnünk: február 22-én Szent Péter székfoglalásának ünnepét, június 29-én Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepét, valamint a pápa megválasztásának vagy legfőbb pásztori szolgálata kezdetének évfordulóját. A bazilika cím elnyerése azonban városunkat is hozzásegítheti, hogy a felvidéki katolikus magyarság központja legyen, helyet adva az evangelizáció, szeretetszolgálat, imaközösségek, az egyház liturgikus és pasztorális intézményeinek.“

A bazilikává emelés ünnepélyes kihirdetése április 22-én, 16:00 órakor, Jó Pásztor vasárnapján, a Komáromi Imanap ünnepi szentmiséjén lesz, melyet Mons. Orosch János érsek celebrál. Előtte 9:00 órakor a szlovák nyelvű szentmise keretében is kihirdetésre kerül a nagy esemény. Az Imanapon magyar főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkoznak a Prohászka-emlékév keretében.

(II) A KERESZTÚT


A XXIX. Komáromi Imanap programja

2018. április 22., vasárnap

14.00 Engesztelő szentségimádás – a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készülés jegyében

14.30 Elmélkedés Brenner János hitvalló életéről

14.45 Nóna – délutáni imaóra

15.00 Keresztút (Prohászka Ottokár gondolataival – születésésnek 160. évfordulójára emlékezve)

16.00 Ünnepi főpapi szentmise a Szent András plébániatemplomban. A szentmisén kerül sor a „basilica minor” cím kihirdetésére.


(d)

Hogyan lett bazilika a templomból?

Top