Egymásnak ellentmondó és zavaros nyilatkozatok sora után múlt csütörtökön este az országos válságstáb, illetve a kormány döntött az új járványügyi intézkedésekről. Október 24-től november 1-ig szigorú kijárási korlátozások léptek hatályba, október 30-tól pedig elkezdik az ország teljes lakosságának tesztelését a Covid-19 vírusra. Ez azt jelenti, hogy idén mindenszentek ünnepét, illetve halottak napját sem tudjuk a szokásos módon megtartani – egyelőre annyi bizonyos, hogy november 1-ig, vasárnapig nem kereshetjük fel szeretteink sírját a temetőben. Jelen állás szerint november 2-án, hétfőn sem, hiába tudnánk felmutatni negatív vírustesztet.
Múlt héten napról napra más és más szigorú járványügyi intézkedések meghozatalát vetítette elő Igor Matovič miniszterelnök, illetve más kormánytagok és tanácsadók. Eleinte csak a lakosság teljes körű tesztelését tervezték, utána teljes leállásról és kijárási tilalom bevezetéséről beszéltek, végül egyhetes ötletelés után múlt csütörtökön bejelentették: bizonyos kivételekkel kijárási tilalom is lesz, egyúttal az országos tesztelés is megvalósul. A kormányfő szerint a két intézkedés párhuzamos alkalmazása lehetővé teszi, hogy ne teljes kijárási tilalom legyen.
A korlátozások szükségességét a koronavírus-fertőzésekkel kapcsolatos egyre romló statisztikákkal indokolták. Marek Krajčí egészségügyi miniszter szerint a hazai járványhelyzet alakulása rosszabb, mint a csehországié. Szinte minden nap új rekordot dönt az új azonosított fertőzöttek száma, vasárnapi adatok (október 25.) szerint már napi 3 ezer fölé emelkedett – és ebbe nincs beleszámolva a 4 északi járás próbatesztelésének aktuális eredménye. A Komáromi járásban március közepe óta kereken 400 fertőzöttet azonosítottak. Ez országos viszonylatban átlagos számnak mondható.
Kijárási tilalom
Október 24-től november 1-ig részleges kijárási tilalom lépett életbe. Negatív teszt nélkül ebben az időszakban csak az alábbi esetekben hagyhatjuk el otthonunkat:
– hajnali 1 óra és 5 óra között
– ha tesztelésre megyünk
– ha munkába tartunk (akár vállalkozóként), vagy gyerekünket kísérjük iskolába
– ha a legközelebbi orvost, látszerészt, gyógyszertárat, élelmiszerüzletet, postát, bankot, biztosítót, mosodát, autószervizt, benzinkutat, újságárust keressük fel
– ha azért megyünk, hogy közeli hozzátartozóinkról gondoskodjunk
– ha gazdasági állatainkról gondoskodunk
– ha közeli hozzátartozónk temetésére, esküvőre, keresztelőre megyünk (amelyek megtartására a korábbi korlátozások érvényesek)
– ha kutyánkat sétáltatjuk otthonunk 100 méteres körzetében
– ha a természetbe megyünk járáson belül.
A kormány ugyan nem záratta be a fenti listában nem szereplő üzleteket, szolgáltatókat, ugyanakkor a bárok, vendéglátóhelyek, egyéb üzletek többsége ennek ellenére bezárt. Ha ugyanis az embereknek tilos ezeket felkeresni, egyszerűen nincs értelme annak, hogy nyitva legyenek.
![](https://www.deltakn.sk/wp-content/uploads/2020/10/teszt4.jpg)
Iskolák
Hétfőtől az alapiskolák felső tagozatai (5–9. évfolyam) is távoktatásra álltak át – ez az intézkedés november 27-ig hatályos. A bölcsődék, az óvodák és az alapiskolák alsó tagozatai viszont nem zárnak be. A középiskolák és egyetemek esetében már korábban bevezették a távoktatást.
A határátlépéssel kapcsolatos szabályok egyelőre nem változtak, ezzel a kérdéskörrel október 26-án foglalkozik az országos válságstáb – előfordulhat, hogy november 2-tól csak negatív gyorsteszttel lehet majd belépni Szlovákiába.
Országos tesztelés
A kormány bejelentése szerint október 30-tól november 1-ig – péntek reggeltől vasárnap estig – zajlik az országos tesztelés első fordulója, egy héttel később pedig – november 6-tól november 8-ig a második. A lakosság teljes körű tesztelésének ötletét előzetesen sokan bírálták. Egészségügyi szakemberek szerint az átfogó tesztelés nem oldja meg a problémákat, a falvak, városok pedig azt kifogásolták, hogy napokig semmilyen információt nem kaptak a lebonyolítással kapcsolatban, holott az önkormányzatoknak aktív szerepet kellene vállalniuk.
Négy észak-szlovákiai járásban – a leginkább fertőzött térségekben – ugyanakkor már múlt hétvégén lezajlott egy teljes körű tesztelés kísérleti jelleggel, amibe a katonaság, a tűzoltóság, a rendőrség, önkormányzati alkalmazottak, egészségügyi dolgozók és önkéntesek is bekapcsolódtak. A legnagyobb gondnak az tűnt, hogy a tesztelésre várakozók sokszor hosszú sorokban, órákat várakoztak arra, hogy sorra kerüljenek. A próbatesztelés tapasztalatait hétfőn értékeli a kormány és a válságstáb, ekkor pontosíthatják az átfogó tesztelés szabályait. Az alábbiakban a vasárnap érvényes intézkedéseket gyűjtöttük össze. (A kormány hétfő esti bejelentése szerint a tesztelés első köre mégsem háromnapos lesz: helyette szombaton és vasárnap – október 31-én és novemeber 1-jén – bonyolítják le.)
![](https://www.deltakn.sk/wp-content/uploads/2020/10/teszt1.jpg)
Nem kötelező, de karantén fenyeget
Az átfogó tesztelésen való részvétel önkéntes alapú, 10 éves kortól vehetnek rajta részt az emberek. A tesztelés többnyire a választások helyszínein történik, ajánlott oda menni, ahová választani járunk, de nem kötelező. A tesztnapokon 8 és 12 óra, illetve 13 és 20 óra között zajlik a mintavétel.
A tesztelési ponton fel kell mutatnunk személyi igazolványunkat (gyerekek esetében egészségügyi kártyát), amely alapján kitöltik az adatlapunkat és kapunk egy regisztrációs számot. Ezután orrunkból mintát vesznek. Amíg a minta kiértékelése történik, egy fertőtlenített helyiségben várakozunk. Később egy borítékban kapjuk meg a teszt eredményét, amely tartalmazni fogja a részletes utasításokat mind pozitív, mind negatív eredmény esetére.
Akinek pozitív lesz a tesztje, annak november 2-tól 10 napos házi karanténba kell vonulnia. Ugyanez érvényes azokra is, akik nem vesznek részt az országos tesztelésen, illetve nincs friss negatív Covid-tesztjük. Ez azt jelenti, hogy november 2-tól csak azokra vonatkoznak a kijárási tilalom kivételei – azok mehetnek munkába, üzletbe, stb. – akik negatív Covid-teszttel rendelkeznek. A kijárási tilalomra vonatkozó kivételek sora ugyanakkor november 2-tól még módosulhat, akár bővülhet is, erről egyelőre nincs hivatalos tájékoztatás.
![](https://www.deltakn.sk/wp-content/uploads/2020/10/teszteles.jpg)
Komáromi előkészületek
Komáromban az első egyeztetések múlt pénteken kezdődtek, amikor a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal és a hadsereg képviselői megkezdték a lehetséges tesztelési helyek feltérképezését – a terepszemlét hétfőn folytatják. Ahogy a többi településen, Komáromban is elsősorban azokat a helyeket szemrevételezték, amelyeket a választások lebonyolítására is használnak, ám több helyen is módosításokra kerülhet sor.
Keszegh Béla, Komárom polgármestere a bejárás alkalmával javasolta, hogy lehetőség szerint az óvodákban ne legyen tesztelési pont, helyette akár a sportcsarnokot, akár más szabadtéri helyet válasszanak – az iskolák esetében is inkább a nagyobb tereket használják. Az önkormányzat mindent bebiztosít, hogy ezek a helyek megfelelő módon fertőtlenítve legyenek a tesztelést követően.
„A szükséges információk tisztázása után folyamatosan értesítjük a város lakosságát. Az internetes felületeken kívül a szerdán és csütörtökön postaládákba érkező Komáromi Lapokban minden szükséges információ megtalálható lesz a teszteléssel kapcsolatosan. Az önkormányzat egy telefonos infóvonal beüzemelését is tervezi“ – derül ki a város szombati közleményéből. Ebben egyúttal arra kérik a lakosságot, hogy aki önkéntesként bármilyen formában szerepet vállalna a tesztelés lebonyolításában, az az info@komarno.sk e-mail címen jelentkezzen, meghagyva nevét és elérhetőségét.
(csaba)