Komálom Gyerkőcfesztivál három napon át

Köszönhetően az új támogatóknak, immár háromnapos programmal rendezik meg idén a környék legnépszerűbb gyerekfesztiválját Komárom belvárosában. Augusztus 26-tól 28-ig nyolcadszorra kerül sor a Komálom Gyerkőcfesztiválra – továbbra is ingyenes koncertekkel, gyerektáncházakkal, bábelőadásokkal, játékokkal, kézműves és egyéb foglalkozásokkal, mesesarokkal, ugrálóvárakkal, állatsimogatóval, sporttal, ügyességi és más vetélkedőkkel. Egy igazi családi fesztivál, ahol a gyerekek vannak a középpontban.

A fesztivál főszervezője idén is annak megálmodója és elindítója, a Villa Camarum Polgári Társulás. Kiss Réka, a szervezet elnöke elmondta, mivel önkénteseik és támogatóik száma is bővült, idén először háromnaposra nyújthatják a gyerkőcfesztivált. Kiemelte, követve az eddigi irányt, most is a hagyományos értékrendet kívánják közvetíteni, azaz mellőzni a gagyit, a bazári hangulatot és kínálatot. Közelebbről ez azt jelenti, hogy a fajátékoké, a tartalmas szórakozásé, az élő zenéé lesz a főszerep. Sem játék-, sem bóvliárusnak nem adnak teret a szervezők – így kívánják elkerülni azt, hogy kommersz fesztivállá váljon a Komálom.

Egyúttal szeretnék „helyzetbe hozni“ a belvárosi kávéházakat és éttermeket, vagyis csak olyan étel- és italárusok kapnak helyet – szám szerint négyen –, akik eddig is nagylelkűen támogatták a fesztivált, a kezdetektől fogva. Hangsúlyozták, kifejezetten örülnek annak a piknikhangulatnak, ami ilyenkor a városban eluralkodik.

A fesztivál helyszíne idén is Komárom belvárosa, pontosabban a Klapka tér, a Tiszti pavilon udvara, az Anglia park, valamint a Belső körút közeli szakasza. Kedvezőtlen időjárás esetén az Egressy Béni Városi Művelődési Központ nyújt menedéket a műsoroknak.

Igazán színes és remek programokkal búcsúzhatnak a szünidőtől a gyerekek – immár nemcsak a komáromiak, hiszen az elmúlt években a tágabb régióból, a járáson kívülről is érkeztek családok. Nehéz kiemelni egy-egy eseményt, valóban van miből válogatni, de az Alma együttes vasárnap délutáni koncertje, továbbá hétfőn a Kaláka zenekar fellépése, valamint Csík János és a Mezzo zenekar produkciója biztos sokakat vonz majd.

Kiss Réka kiemelte, a Komálom Gyerkőcfesztivál évről évre fejlődni tudott, ami az önkéntes munkán kívül nagyban köszönhető a támogatók megjelenésének. Előbb Komárom Város és a KULTMINOR Kisebbségi Kulturális Alap állt a rendezvény mellé, majd a MOL-Új Európa Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága is.

A VIII. Komálom Gyerkőcfesztivál tervezett programja

2023. augusztus 26. (szombat)

Anglia Park
15:00 – 18:00 – Villa Camarum PT: Színek, formák, Komárom – képzőművészeti kuckó a lokálpatriotizmus jegyében
15:00 – 18:00 – Air Track Street Generation, bemutató
15:00 – 18:00 – Virgonckodó játszópark: nagyméretű fajátékok és óriásbuborék
15:00 – 18:00 – kézműves-foglalkozások a hagyományos népi mesterségek jegyében
15:00 – 18:00 – Villa Camarum PT: nagyméretű népi fajátékok
15:00 – 18:00 – ÉS?! Színház: mesesarok és könyvkuckó
15:45 – 16:45 – Hárompatak zenekar – gyermektáncház
17:00 – 18:00 – Slovenskí rebeli – gyermektáncház

2023. augusztus 27. (vasárnap)

Anglia park – zenevölgy
16:00 – Alma zenekar
17:30 – Belvárosi Betyárok zenekar

Anglia park
14:00 – 18:00 – Futura Kalanddoboz, a Szigetköz házhoz jön: interaktív természetvédelmi barangolás
14:00 – 18:00 – Virgonckodó játszópark: nagyméretű fajátékok és óriásbuborék
14:00 – 18:00 – Zoo Park – állatsimogató
14:00 – 18:00 – Nagy Éva képzőművész – szabadtéri festészet
14:00 – 18:00 – kézműves foglalkozások a hagyományos népi mesterségek jegyében
14:00 – 18:00 – Vadászok a gyermekekért! – interaktív vadászati és erdészeti bemutató gyermekeknek
14:00 – 18:00 – ugrálóvárak gyermekeknek
14:00 – 18:00 – Nagy Imre – íjászat
14:00 – 18:00 – Szinnyei József Könyvtár: Kvíz mindenkinek és interaktív olvasókuckó
17:00 – 18:00 – kutyás bemutató

Klapka tér
14:00 – 18:30 – nyílt nap a városházán
14:00 – 18:30 – versenyautók kiállítása
15:00 – Vaga Banda: gólyalábas óriásbábos előadás
16:00 – Divadlo Jaja: Chlapček a divoška – bábelőadás
17:30 – Csodamalom Bábszínház: Mazsola – bábelőadás
19:30 – A Tűzisten Gyermekei – tűzshow

Tiszti Pavilon – udvar
16:15 – Bábuci Bábszínház: A nyuszika piros pöttyös labdája – bábelőadás a legkisebbeknek
17:15 – Vígh-Boda Marcsi – Kerekítő foglalkozás
14:00 – 18:00 – Villa Camarum PT: nagyméretű népi fajátékok

A Belső körút lezárt szakasza
14:00 – 18:00 – BC Komárno: kosárlabda, ügyességi versenyek, játékok
14:00 – 18:00 – mentő-, rendőr- és tűzoltó autó bemutató
14:00 – 18:00 – Komáromi Szabadidőközpont: játékos öttusa Komárom élsportolóival

2023. augusztus 28. (hétfő)

Klapka tér
17.00 – Kaláka családi koncert
19.30 – Csík János és a Mezzo zenekar koncertje

(d)

Top