Valamikor a lezárások idején, egy szürke napon tűnt fel első bejegyzése a közösségi oldalon, amely Komárom egyik rejtett, apró építészeti kincsét mutatta meg. Azóta rendszeresen megörvendeztet bennünket ebédidős fotóival, a város múltját ismertető szösszeneteivel, a letűnt idők „kőbe” vésett üzeneteivel.

Ha most körbe nézel itt a Klapka téren, mi az, ami először az eszedbe jut? – tettük fel a kérdést Szabó Csekei Tímeának, a Duna Menti Múzeum művészettörténészének. „Számomra most az újonnan megnyílt cukrászda a legérdekesebb, ugyanis valamikor itt volt a város egyik legpatinásabb cukrászdája, amit Fektor György cukrászmester 1883-ban nyitott meg, illetve vett át Gyarmathy Somától. A korabeli dokumentumokban gyakran találkozom a nevével, ugyanis rendkívül sokoldalú személyiség volt. Tagja volt a Dalegyletnek, ő volt a katolikus temető gondnoka, a Komáromi Kerékpár Klub pénztárosa. Nemrég például arra az adatra bukkantam, hogy az 1902-ben Pozsonyban rendezett Országos Mezőgazdasági Kiállításon aranyérmet nyert valódi mézből, saját receptúrája alapján készített mézcukorkájával és mézbonbonjával. Akkoriban a városi hirdetéseket, különböző események plakátjait a cukrászdák kirakatában helyezték el. Rendre így adták hírül, hogy a Ráckerti (a mai Víztorony környéke) jégpályán éppen milyen a jég minősége, lehet-e korcsolyázni. A másik belvárosi cukrász, aki szintén a főtéren működtette cukrászdáját, Diósy Ignác volt. Megvolt, hogy kinél mit szerettek jobban a komáromiak” – meséli a művészettörténész.

A múlt kutatása aprólékos detektívmunka

Joggal merül fel a kérdés, hogy mindezt, több emberöltő távlatából, miképpen lehet kideríteni? Szabó Csekei Tímea szerint a belvárosi épületek történelmét csak úgy lehet igazán újraírni, ha visszakutatjuk a hajdanán ott élők kilétét és az ő élettörténetüket is. Kiindulópontként mindig a korabeli sajtótermékekben kezdi a kutatást. „Akkoriban döbbenetesen részletes tudósításokat írtak minden városi, egyházközösségi, iskolai, egyleti gyűlésről, eseményről, történésekről. Szinte mindenről hírt adtak. Emellett nagyon sok hirdetés jelent meg, ami kész információs ’aranybánya’. És bizony a nekrológokból is, amikben összefoglalták az eltávozott személy életét, munkásságát, sok mindent megtudhatunk. Az így nyert adatok birtokában már könnyebb a levéltárban kutatni” – részletezi. Majd elárulja, hogy néha vennie kell a bátorságot, és be kell csengetnie a leszármazottakhoz, vagy egy olyan ház jelenlegi lakóihoz, amelyiknek lépcsőháza, gangos udvara vagy éppen a fedett erkélye művészettörténeti-építészeti szempontból nézve valami csodát rejt. „Nemcsak az épületek, a falak, a homlokzatok őriznek „kincseket”, hanem a komáromi padlások is. Néha egy megfakult századfordulós fénykép, ami őrzi a dátumot, a rajta lévő személyek nevét, nagyban előre mozdítja a kutatásaimat.”

Egyre több jó példa akad

A Klapka téren beszélgetve magától adódott, hogy szóba kerültek a műemlékvédelmi zónában lévő épületek, melyek közül többre ráférne a restaurálás, de a tulajdonosa nem engedhet meg magának nagyobb mértékű beruházást. „De azért vannak jó hírek is” – mondta, példaként említve a PLATZ épületének felújítását. Az 1910-es évek elején emelt épületet a legapróbb részletekre is figyelve restaurálták a tulajdonosai. „A PLATZ kiváló példa arra, hogy egy régi épületnek, megőrizve annak eredeti tereit, miként lehet modern funkciót adni – nyugtázta a szakember. – De szépülnek a város tulajdonában lévő ingatlanok is. Amikor a diákokkal a városban jártunk, rácsodálkoztak az egykori Megyeháza autentikusan felújított utcai homlokzatára. Zajlanak a Tiszti Pavilon hátsó homlokzatának munkálatai, elkészült a Zichy-palota déli szárnya is. Bízom benne, hogy mielőbb hozzálátnak a Tiszti Pavilon többi szárnyának a restaurálásához, valamint abban is, hogy hamarosan elkezdődnek az eladott Klapka-téri műemléképület felújítási munkálatai.”

Zárt udvarok, zárt erkélyek

Mindenkinek megvan a maga gyenge pontja, Tímeának az épületek elsőre talán észre sem vehető részletei, amelyekről ebédidőben készült fotóit rendszeresen megosztja a facebookon az egyre népesebb követőtáborával. Elárulja: amikor az egyetem után Londonban töltött néhány hónapot, fedezte fel, hogy sok templomban ebédidőben koncertet tartanak. Már akkor motoszkált benne, hogy milyen jó lenne itthon is kicsit kikapcsolódni, szellemileg felfrissülni ebédszünetben. Így jött az ötlet.

„Ma például, a Schmidthauer-ház múltjához kötődő dokumentumokat igényeltem ki a levéltárból – mondja, hozzátéve, hogy a Művészeti Alapiskola Jókai utcáról nyíló épületéről van szó. – Gyönyörű és izgalmas, hiszen teljesen más az utcai és az udvari homlokzata. A lépcsőház vitrázsüvege még hiányosan is csodaszép. Ahogy a míves kovácsoltvas korlát és az épületplasztika is. A hátsó, zárt erkélye pedig már ritkaságszámba megy.” A családnak is rendkívül izgalmas a története: a nagybecskereki születésű gyógyszerész, a komáromi „Salvatorhoz” címzett gyógyszertár tulajdonosa, Schmidthauer Antal részt vett az 1848-49-es szabadságharcban és a nagyigmándi keserűvíz felfedezőjeként (1863) is hírnevet szerzett magának. Fia, Lajos szintén patikusként működött a városban, az ő megrendelésére épült meg a család új háza a Jókai u. 9. szám alatt. Az unoka, ifj. Schmidthauer Lajos pedig orgonaművészként vált híressé, aki az ’56-os forradalom idején halt meg Budapesten.

A háztetők peremén megbújó csodák

És ha már a Jókai utcánál járunk, szóba kerül a református templom is. „Belső terét és tornyát is 1902-ben, Antal Gábor püspök-lelkész szolgálata idején újították fel. Többek között keramit-lapokkal burkolták a templom padlóját, a gázvilágítás bevezetése után helyezték el azt a négy, napjainkban is használatos kandelábert, mely Rudolph Philip Waagner bécsi gyárában készült. A toronysisak bádogosmunkáit Dosztál József végezte, de testvére, Dosztál Jakab lakatos is kapott megbízásokat a felújítás során. Leszármazottai a mai napig városunkban élnek” – sorolja Szabó Csekei Tímea.

Kitér arra is, hogy a 20. század elején komoly fejlesztések történtek a városban, ekkor készült el a gázgyár és a vízmű, fokozatosan bevezették a gázt és a vizet a magánházakba, valamint a középületekbe. A növekvő életszínvonal meglátszott az egyre nagyobb számban és egyre igényesebben kivitelezett építkezéseken. A belváros több épülete ekkor épült vagy épült újjá. Sok házon dolgoztak Dosztálék. „Ha a Jókai, a Nádor, vagy a Megye utcákon sétálva felnézünk, megláthatjuk az aprólékos munkával díszített ereszcsatornáikat. A régi mesteremberek, lakatosok, díszkovácsok a házak minden részletén otthagyták kezük nyomát. Régen a mesterek inasként kezdték elsajátítani a szakmát, majd az ipariskolákban képzett tanítók oktatták őket rajzolásra, az iparosok és a tanoncok is versenyeken mérték össze tudásukat. Egyre több házról tűnnek el, vagy mennek tönkre az egykori mesterek által készített míves részletek” – komorodik el.

A városban sétálva azért még felfedezhető néhány kerékvető, sőt itt-ott még redőnycímereket is láthatunk. Nem csupán a monarchia kiemelkedő műhelyéből, de a helyi Bindernits családtól is. Igaz, többnyire már viharvertek, rozsdamartak, de most még talán megmenthetőek. Néhány háztulajdonos nyitott rá, hogy megőrizzék ezeket a részleteket. A Csepelen működő Paschka Lipót, a pesti ifj. Eckmayer Péter és a prágai Antonín Glazer redőnygyárosok terméke is megtalálható még Komáromban. Az egykori Komáromi Első Takarékpénztár székházán (volt Poliklinika) is fellelhető még néhány oroszlánfejes címer, valamint a Kapitány utca is rejt kettőt, melyek Antonín/Antal Bílek brünni gyárában készültek. Ezek az alig észrevehető tárgyak mind-mind történelmünk lenyomatai, különböző élettörténetekről mesélnek.

Miénk a száz legszebb magyar szecessziós épület egyike

Komárom városképének egyik meghatározó épülete az 1902-ben felépült, egykori Komárom-vidéki Takarékpénztár székháza, melyet beválasztottak a 100 legszebb magyar szecessziós épület közé – a Lúdpiac téri, Szent István szobor mellett húzódó hosszú épületről van szó, ahol a napokban újították fel a járdát és az úttestet. Fischer Ferenc tervei alapján készült, akárcsak az 1896-ban átadott Menház is. A komáromi születésű építész a magyar szecessziós építészet meghatározó alakjának, Lechner Ödönnek volt a követője, aki az építészeten belül nemzeti stílus megteremtésére törekedett. Ezt jól példázza az egy év leforgása alatt emelt épület, ahol ötvözték a szecesszió stílusjegyeit a magyar népművészet motívumaival. A külső homlokzaton, de a belső terek díszítésében is helyet kaptak a népies virágornamentumok. Török András, a híres komáromi díszműlakatos legszebb munkái, mint a Csapó utcai és Nádor utcai bejárat kovácsoltvas kapuja, a belső lépcsőház korlátja, ebben az épületben őrződtek meg. A vakolatdíszekkel ékesített homlokzaton kőből faragott vízköpők is felfedezhetők.

Jókai nyomában

A múzeum művészettörténészét az elmúlt évben egyre többször láthattuk iskolai csoportok élén. De hogyan kezdődtek a Jókai nyomában elnevezésű rendhagyó órák? „Nekem anyaként mindig fontos volt, hogy a gyermekeim megismerjék a várost, ahol születettek, ahol élünk. Meggyőződésem, hogy akkor alakul ki az emberben igazán mély kötődés a szülővárosa iránt, ha ismeri annak történelmét, ha mesélnek neki az utcák, a házak. Így, amikor felhívott az egyik lányom osztályfőnöke, Németh Csilla, hogy nem tudnának-e eljönni megnézni a múzeum állandó kiállítását, mert a következő tananyag Jókai Mór, azt válaszoltam, hogy sajnos a járványügyi előírások ezt nem teszik lehetővé, de összeállítok egy tervet és végigkalauzolom a gyerkőcöket Jókai nyomában. Ezeken az azóta egyre népszerűbb sétákon mesélek nekik arról is, hogyan változott a város, az utcakép, például, hogy a Klapka téren egykor omnibuszok jártak, meg fiákerek, milyen épületek állhattak Jókai korában, hogy a legenda szerint a Kovách-gyógyszertár helyén, a Szentháromság szobor mögött állt egykoron Az arany emberből ismert Brazovics kereskedő háza. A Tiszti Pavilonról is szó esik, meg a várról, amit Petőfi is megcsodált, amikor 1842-ben meglátogatta Jókait.”

Jó előre kiválogatta Jókai Mór Komárommal kapcsolatos szövegeit, novelláit. „Ezeket kinyomtattam, lamináltattam és a különböző helyszíneken összeolvassuk a gyerekekkel. A református templomban pedig – amikor ráér – Fabó Tibor Jászai Mari-díjas színművész vár minket, hogy felolvassa Jókai Mór: A leghátulsó pad c. írását, ami a Vasárnapi Újság 1900. december 30-i számában is megjelent. A gyerekek a pad körül ülve, ami ’örök szimbóluma az Isten előtti egyenlőségnek’, hallgatják annak szomorkás történetét” – árulja el.

Asszony, aki számára nem volt hely a templomban

Jókai Mór már elismert író volt, amikor megszületett ezen írása, amivel kicsit görbe tükröt is állított a komáromiak elé, hiszen szembesítette őket kirekesztő viselkedésükkel. Miután az író szülei, nemes ásvay Jókay József ügyvéd és felesége, Pulay Mária – akinek elszegényedett köznemesi családja még hozományt sem tudott lányuknak adni – letelepedett városunkban, mindjárt a legelső vasárnap elmentek a református templomba. A szószékkel szemben voltak az előkelő férfiak padsorai, azok mögött a hölgyek ülőhelyei. Mert a reformátusoknál hölgyek és férfiak elkülönítve ülnek a templomban. Fenn, az oldalkarzaton, az orgona mellett sorakoztak a diákok, túl rajta az iskolás leányok: azon túl következett egy hosszú, az egész fal mentét elfoglaló karzat. Ennek a padjait megtöltötték a komáromi szekeresgazdák és hajósok, szép kék posztó mentékben, nagy ezüst gombsorokkal, széles filigrán ezüst mentekötőkkel. Egy pár padot egész hosszában elfoglaltak a várbeli veterán katonák. Jókai édesapja elfoglalta helyét a presbiterek padsorában. Az édesanyjának viszont, aki a komáromi divattal ellenben nem halcsontos fűzőt, több réteg alsószoknyával aládúcolt selyemszoknyát, tollal bélelt ujjú réklit viselt, hanem egyszerű merinóköntöst és dísztelen kalapkát, se az előkelő asszonyságok, se a mesteremberek feleségei, de még a házmestereké sem szorítottak helyet. Kénytelen volt a fal mellett állva végighallgatni az istentiszteletet. Ahogy visszaemlékezésében írja Jókai, miután presbiter édesapja hazafelé tartva megtudta, hogy megszégyenítették a feleségét, elment Búza Sándor asztalos mesterhez. Csináltatott vele egy díszes templomi padot politúrozott tölgyfából, aminek támlája zöld posztóval volt behúzva. „Arra a helyre állíttatta, ahonnan a felesége a legelső isteni tiszteletet állva hallgatta végig. Ezt a templomlátogatást szeretném a nyár folyamán megszervezni felnőtteknek is. Egy ebédidőbe pont belefér” – mondja.

Jókai nevelőháza

Aki ismeri a nagy író életét és Komáromot is, már biztosan látta a Király püspök utca (régen Vármegye utca) egyik házán az emléktáblát, hogy itt született Jókai Mór. Az író azonban még kétéves sem volt, amikor szülei a mai Határőr és Jókai utca sarkán építettek házat. A ma itt álló Határőr utca 1. számú bérházat, melynek udvarán láthatóak a „nevelőház” márványoszlopai és az eredeti ház kapuja, Jókay Károly (az író bátyja) lánya, Ihász Lajosné Jókay Etelka és férje építtették. A gyerekek nagy része még soha nem látott ilyen típusú bérházat belülről. Számukra már ez egy élmény. Várják, ahogy egyre több felnőtt is, hogy kinek eredünk legközelebb a nyomába. „Hogy kinek? Azt még nem árulom el, mert több tervem is van” – zárja a beszélgetést Szabó Csekei Tímea.

Janković Nóra