Komáromi vállalkozó kaphatja a METRO díját

Egy internetes szavazatokon múlik, hogy kihez kerül a METRO áruház jubileumához kötött elismerés. Versenyben van egy komáromi vállalkozó, aki már több éve segíti a hátrányos helyzetben élőket. Kollár Zoltán az anyagi elismerést teljes összegben a rászorulókra fordítaná.

Az idén ünnepli 50. évfordulóját a METRO áruház, amely elsősorban a vállalkozókat látja el áruval. A jubileum alkalmából egy verseny indult, amelybe különböző tevékenységet folytató vállalkozókat neveztek. A listán szereplők különböző közhasznú, vagy más kreatív és nemes célú kezdeményezések mozgatói.

kollarzoli
A komáromi Kollár Zoltán szintén az esélyes befutók közé került, több éve segíti a rászorulókat. A Delta kérdésére elmondta, hogy a nyitrai METRO áruház kezdeményezésére nevezték a versenybe. A díjak közt szerepel egy 5000 eurós összeg, ami miatt beleegyezett az indulásba, mivel sikeres szereplés esetén ezt a pénzt is a rászorulók közt szeretné szétosztani.

Kollár Zoltán már több éve segíti a hátrányos helyzetű komáromiakat. Az év folyamán különböző akciókat szerveznek, amelyben a nagycsaládosok, a hajléktalanok és más rászorulók gondjait próbálják enyhíteni. Rendszeresen szerveznek gyűjtést, ahol ruhákkal, más tárgyakkal és pénzadománnyal is lehet segíteni. Gyakori az ételosztás, főleg a téli időszakban fordítanak nagyobb figyelmet a fedél nélkül élőkre. Kollár Zoltán a rászorulókat a hajléktalan szállóra irányítja, néhány esetben a rájuk eső költségeket is átvállalja.

Kollár Zoltán körül szép lassan egy csapat is kialakult, akik rendszeresen vesznek részt jótékonysági akciókban. A komáromi vállalkozó az élelmiszerboltjain keresztül biztosítja a szükséges élelmiszereket, de üzleteinek több beszállítója is rendszeresen biztosít adományt.

ITT lehetséges szavazni.

Az online szavazás szeptember végéig zajlik, és minden nap lehet egyszer szavazni. A végeredmény nagyrészt az embereken múlik, akik voksaikkal akár 5000 euróval segíthetik a Komáromban élő nehéz sorsú embereket.

(kb)

Top