Komoly fejlesztések várnak fürdőinkre

Térségünk mindegyik fürdője fejlesztéseket tervez az elkövetkező néhány évben, ami pozitívan hathat a turizmus fellendülésére. A Dunamente legfőbb turisztikai vonzerejét ugyanis épp a termálfürdők és strandok jelentik – ez egyébként országos viszonylatban is így van. A komáromi, a naszvadi, a pati és az érsekújvári fürdő vezetői is tájékoztattak a most véget érő nyári szezonról és a jövőről.

Múlt hétfőn a központi erődben kiépített új látogatóközpontban tartották meg a Dunamente Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) közgyűlését, melyen a sport- és idegenforgalmi minisztérium, valamint a megyei turisztikai szövetség képviselői is részt vettek. Keszegh Béla, Komárom polgármestere köszöntötte a megjelenteket a turizmus fontosságát hangsúlyozva, egyúttal vázolva régiónk adottságait és lehetőségeit. Nyitra megye déli részének legfőbb turisztikai vonzerejét a termálfürdők jelentik, de a borvidékek, a történelmi-kulturális örökség és a természeti kincsek is jelentősek, emellett az eddig kiépült kerékpárút-hálózat is térségünk előnyére válik – hangsúlyozták többen is a sajtónyilvános eseményen.

Martin Lidaj, a sport- és idegenforgalmi minisztérium turisztikai menedzsmentért felelős vezérigazgatója arról beszélt, a kormány nagy hangsúlyt fektet a turizmus (és a sport) fejlesztésére, támogatására. A jelenleg elérhető évi 10 millió eurónyi állami pénzforrást jelentősen bővítenék, a pluszpénzekre a megyei és területi turisztikai szövetségek (KOCR + OOCR) közösen pályázhatnának. Ezen felül egy 20 millió eurós turisztikai alap létrehozása is szerepel a tervekben, amelynek forrásaira az önkormányzatok is pályázhatnának. Kiemelte, programjaik lényege az együttműködés, a különböző szintű turisztikai szövetségek és más idegenforgalmi szerepelők közös, egymást segítő fejlesztéseinek támogatása.

Dušan Rampašek, a Nyitra Megyei Turisztikai Szövetség (KOCR) frissen megválasztott elnöke arra mutatott rá, céljuk a lehető legjobb kommunikáció elősegítése a megye egyes területi turisztikai szövetségei közt, közös fejlesztéseket tető alá hozni, kampányokkal népszerűsíteni a régió turisztikai kínálatát, emelni a szolgáltatások minőségét.

Rekord a komáromi fürdőben

A sajtónyilvános eseményen a Dunamente TDM mind a négy termálfürdőjének vezetője felszólalt, beszámolva az idei nyárról, illetve vázolva a jövőbeli terveket, fejlesztéseket. A komáromi termálfürdőt üzemeltető Comorra Servis igazgatója, Kollár Gábor elmondta, idén nyáron többéves csúcsot döntött meg a látogatók száma: június elejétől augusztus végéig csaknem 49 ezren döntöttek úgy, hogy csobbannak egyet a komáromi fürdőben. Az elmúlt 5 évben nem volt erre példa. Idén már hét medence várta a vendégeket, kiegészülve élménycsúszdákkal, szaunával, masszázzsal, megújult büfével, légi trambulinnal.

Az igazgató elmondta, jövőre már egy új gyerekmedencével szeretnék indítani a szezont, szeretnék felújítani a járdákat, továbbá a kempingeseknek egy közműhálózatokkal ellátott parkolót (Stell-platz) is kialakítani. E kisebb beruházások zömét a Comorra Servis igyekszik saját költségvetéséből fedezni – nagyjából 80-90 ezer euróba kerülnének.

Mikor indul a felújítás Komáromban?

A legnagyobb durranás viszont a komáromi fürdő főépületének teljes körű felújítása lenne, amit már három éve terveznek. Minden ezzel kapcsolatos terv és dokumentáció régóta elkészült már, „csupán” egyetlen dolog hiányzik, a pénz. Keszegh Béla polgármester korábban jelezte, az önkormányzat a Komárom-Érsekújvár Fenntartható Városi Fejlesztési Terület (ÚMR) részére elkülönített 30 millió eurós pénzcsomagból szeretné fedezni a fürdő főépületének átépítéséhez és korszerűsítéséhez szükséges anyagiakat. Ez korábbi becslések szerint nagyjából 4,5 millió eurót emésztene fel.

A főépület látványterve (A variáns,  FKF Design tervezőiroda)

Kollár Gábor kérdésünkre emlékeztetett, évek óta várják, hogy kiírják a megfelelő pályázatot – a minisztérium ugyan már többször beharangozta ezt, ám egyelőre nem hirdették meg. Hozzátette, ha belátható időn belül nem lesz kiírás, más forrást kell találniuk a fürdőfejlesztés finanszírozására, mivel a főépület műszaki állapota romlik, nem várhatnak bármeddig. Szóba jöhet esetlegesen más pályázati forrás, de akár egy városi hitel felvétele is – ez utóbbit természetesen a komáromi képviselő-testületnek is jóvá kellene hagynia. Az igazgató szerint a jövő évben lépni kell, és meg kell találni a forrást a fürdő főépületének fejlesztésére.

Egy kézben a pati hotel és a standfürdő

Az idei volt az első teljes nyári szezon, amikor egy társaság üzemeltette a pati Wellness Hotelt és a hozzá tartozó kinti medencéket, továbbá a nyári strandfürdőt is – utóbbi működtetését tavaly vette át a négycsillagos szálloda mögött álló Wellness Invest vállalat. Martin Slivka kereskedelmi igazgató elmondta, családbarát szállodájuk 2006-ban nyílt meg, a fürdőkomplexumban összesen 10 medence és négy élménycsúszda várja a látogatókat, a hotel pedig számos wellness-szolgáltatást kínál szaunáktól a masszázsokig. Felhívta a figyelmet a napi rendszerességű animációs programokra, a benti fürdőrész fejlesztéseire – új éttermi rész létesült a medencevilág közelében, egy pool bárt is építettek. Bevezették a „karórás“ fizetés lehetőségét, amely kényelmesebbé és gyorsabbá tette a nyári strandfürdő területén lévő büfékben és éttermekben a kiszolgálást, egyúttal megkönnyítette a nyári medencevilágból az átjutást a termálpark részbe, illetve különböző kedvezmények nyújtását. Kiemelte a sétahajózás lehetőségét – hetente három alkalommal a Duna-parti Marina kishajókikötőből indulnak egyórás hajóutak. A fürdőkomplexum látogatottsága ugyanakkor nem döntött csúcsokat, a június 29-től szeptember 1-jéig tartó nyári szezonban 8200 vendéget fogadtak a strandon, 8000 fürdőző pedig a termálpark részt kereste fel.

Martin Slivka elmondta, az elkövetkező 3 évre részletes fejlesztési tervük van, további attrakciókkal, élménycsúszdákkal és éttermekkel tennék vonzóbbá kínálatukat, illetve az energetikai optimalizálás is napirenden van – e célokra 1 millió eurót fordítanának.

Új uszoda az érsekújvári strand mellett

Tágabb régiónk legrégebb óta működő fürdője az érsekújvári Tatárik Emil Strand, mely immár 86 éves. Lebó Lajos, a városi strandot üzemeltető Novovital társaság igazgatója közölte, az elmúlt négy évben jelentős korszerűsítés zajlott, jelenleg 9 medencében is megmártózhatnak a csobbanni vágyók. Öt különböző csúszda, egy nagyobb vízi vár, gomba és további medencés játékelemek is rendelkezésre állnak, a parton asztalitenisz, mini golfpálya, kosárlabda- és röplabdapályák, petang pálya, óriás sakk és játszótér szerepel a kínálatban. Az újvári strand csak nyári fürdőként működik, idén június elsejétől szeptember 8-ig tartott a szezon, ezalatt 100 ezer fürdővendég kereste fel a létesítményt.

Lebó Lajos rámutatott, már az idén is új mobilházakkal várták a vendégeket, de a jövőben még jobban szeretnék bővíteni a szálláslehetőségeiket. További tervük, hogy a strand közelében egy teljesen új fedett uszoda épüljön meg.

Sokmilliós tervek Naszvadon

Legöregebb után a legfiatalabb: a naszvadi fürdő 2019-ben nyitotta meg kapuit. Decsi Attila, a Thermál Naszvad igazgatója elmondta, az elmúlt években fokozatosan bővítették a létesítmény kínálatát, jelenleg 6 medencével várják a vendégeket. A gyerekek körében rendkívül népszerű a Kalóz Tengerpart elnevezésű vízi attrakciójuk, ahogy a különböző animációs programjaik, melyek között kifejezetten felnőtteknek szólók is akadnak. Elérhető szauna és masszázs, természetesen éttermek és büfék is. Remélik, idén sikerül látogatói csúcsot dönteni, az eddigi számok ugyanis kedvezőek: január elsejétől augusztus végéig 119 500 vendéget fogadtak, miközben az eddigi csúcs tavaly volt, amikor egész évben 155 ezren látogatottak el a fürdőbe.

A jövő egyik prioritása, hogy az egész éves működést fejlesszék, azaz több, egész évben elérhető medencéjük legyen – jelenleg a 6-ból 4 ilyen, a gyermekmedence és a kalóz attrakció viszont csak nyáron üzemel. Egy teljesen új, egész évben működő medence építése a céljuk. Decsi Attila elmondta, fokozatosan 15 millió eurót szeretnének beruházni a fürdőkomplexumba – minden elérhető pályázati és egyéb lehetőséget meg kívánnak ragadni annak érdekében, hogy előteremtsék a szükséges pénzforrást.

Fürdők, bor, történelem

Zuzana Palenčíková, a Nyitra Megyei Turisztikai Szövetség projektmenedzsere bemutatta a szervezet közelmúltbéli tevékenységét, a különböző népszerűsítő kampányokat, az elért eredményeket. Megemlítette a tavaly elindított Keresztül-kasul a megyében elnevezésű kampányukat, mely a történelem, a nap, a víz és a bor régiójaként mutatja be térségünket, többek között a magyarul is elérhető krizomkrajom.sk weboldalon keresztül. Kiemelte a Quappka telefonos alkalmazás elindítását, amellyel Nyitra megye termálfürdőibe válthatunk kedvezményes belépőt, illetve részesülhetünk további árengedményekben.

Végül Duka Gábor, a Dunamente TDM igazgatója foglalta össze a szervezet eddigi tevékenységét, rámutatva, 2015-ben 11 taggal alakultak meg, ma viszont már 15 tagjuk van, többségében városok és falvak – Komárom, Érsekújvár, Naszvad, Izsa, Pat, Dunamocs, Karva és Szőgyén –, emellett néhány turizmus terén aktív vállalat és egyesület is. Kitért a meglévő turisztikai látványosságokra és adottságokra, melyekre építeni lehet: fürdőinkre, folyóinkra és vizeinkre, a fejlett bringaúthálózatra, Kelemantiára, a komáromi erődrendszerre, a középkori templomokra, a történelmi és kulturális örökségre, a borászatra, a mezőgazdasági termékekre és a gasztronómiára. Kiemelte, a Dunamente márkanév építésével a helyi termékek népszerűsítését, a minőségi termékeket előállító kisvállalkozók piacra jutását segítik.

Csaba Ádám
(nyitókép: a komáromi fürdő látványterve, A variáns)

Régészeti feltárások a Duna mindkét oldalán
Fürödjön kedvezményesen a Quappkával!
Rosszul áll a régiós turizmus, fellendítenék
Még idén elkészülhetnek a fürdőfelújítás tervei

Top