Kültéri tanterem a Jókai Mór Alapiskolában

Komárom. Városi és pályázati támogatásoknak köszönhetően új, kültéri tanterem készült a komáromi Jókai Mór Alapiskola udvarán. A gyerekek a járvány lecsengése után, remélhetőleg már júniusban birtokba vehetik azt.

20200513_084848

A 80 m2-es területet fából készült tető fedi, és fa zsaluk védik a naptól és a széltől. A tanterem multifunkcionális: hagyományos tábla segíti az oktatást, de vetítővászonnal is ellátták, és biztosított az áramellátás is. A kültéri tantermet az egyik szülő, Csandal Sylvia építészmérnök tervezte, és a munkálatokat is az ő segítségével bonyolították le.

Megújult a sportpálya lelátója is – e fölé került a kültéri tanterem –, a nézőteret megjavították, kibővítették és új ülőkék kerültek rá. Az egyes részlegeket virágosládák díszítik. Mindez egy átfogó projekt része, amelyet az iskola szülői munkaközössége (SZM) még tavaly indított el, és amelynek célja az iskola udvarának szebbé tétele.

20200513_085143

„Három évvel ezelőtt kiürítették ezt a területet, sárga szalaggal elkerítették, mert veszélyes volt – mondja Berta Tünde, az SZM elnöke, ötletgazda. – A tanári karral karöltve szerettünk volna tenni valamit az iskoláért, ahová gyermekeink járnak. És ha már szépítünk, akkor az legyen hasznos, modern és persze gyermekközpontú is. Fokozatosan, lépésről lépésre valósítottuk meg elképzeléseinket.” Tavaly elkészült az alapbetonozás, egy kisebb, mezítlábas taposóösvényt létesítettek, mellé ivókút került. Elkészültek a kültéri tanterem padjai és társasjáték-asztalokkal (Ember, ne mérgelődj! és sakk) is gazdagodott az udvar. A kültéri tanterem befedése és oldalsó zsaluzása, valamint a lelátó kialakítása még a járvány kitörése előtt, februárban kezdődött, és a tervezett időpontban, április végére készült el.

„A későbbiekben szeretnénk még egy szerszámos bódét is felállítatni – mondja Berta Tünde. – Úgy gondoljuk, a munkára nevelés óra keretében a gyerekek megtanulhatnák, hogyan kell rendben tartaniuk saját környezetüket, illetve hogyan kell megőrizni az értékeket a következő nemzedékek számára.” Folyamatban van egy tanösvény kialakítása is az iskola előtti udvarrészen, ahová eddig 53 fát ültettek a diákok. Kivágták a kerítés mellett végigfutó, sokak számára allergiás tüneteket okozó nyárfákat – a megmaradt csonkokból Gerendás Norbert fafaragó készít szobrokat. A főbejárat egyik oldalán egy Jókai szobor, valamint a diákönkormányzat logóját jelképező bagoly-figura lesz látható, a másik oldalon pedig három, iskolába igyekvő gyermek kukucskál majd ki a kerítésen. Ilyen módon teljesen megújul, megszépül az iskola bejárata is.

20200513_084952

Mindez az SZM által benyújtott nyertes pályázatokból, az SZM pénzéből, valamint polgármesteri és képviselői támogatásokból valósult meg. A városi képviselők minden évben fejenként 10-10 ezer euróval támogathatnak egy-egy, általuk hasznosnak tartott helyi kezdeményezést a város költségvetéséből; köszönet Andruskó Imre, Batta György, Less Károly, Korpás Péter és Tárnok Magdolna képviselőknek az iskola projektjének támogatásáért. További 10 ezer eurót a szülők által évente befizetett pénzekből fordított az SZM az iskolaszépítési tervezet megvalósítására.

Dráfi Anikó

Kapcsolódó cikkeink:

Így nyílnak az óvodák és iskolák

Kétszer annyi magyar elsős mint szlovák

Top