1985 júliusában, Nagykürtösön született, de gyermekkorát végig Füleken töltötte. Saját bevallása szerint virgonc, örökmozgó kisfiú volt, aki soha nem bírt egy helyben megülni. Kérhette tőle szülő, tanár, ez valahogy sosem jött össze. Ő is a legnépszerűbb sportok egyikének hódolt először, a grundon a barátaival kergette a lasztit. Természetesen a helyi fociklubban kezdte pályafutását, de más csapatokban is megfordult. Először a füleki gimnáziumi éveiben fordult meg a fejében, hogy a testnevelői hivatást választja, a nyitrai Konštantín egyetemen pedig mesterdiplomát szerzett. Jelenleg a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola közkedvelt tanára, aki a testnevelés mellett a kultúrát sem veti meg. Laboda Róberttel készítettünk interjút.

• Virgonc, örökmozgó kisfiúnak jellemezted magad – ez hogyan nyilvánult meg?

– Tulajdonképpen minden egyes tanóra egyben testnevelés óra is volt számomra. Nem igazán bírtam egy helyben megülni, akkoriban erre nem voltak pontos diagnózisok. Mindig csak annyit mondtak, hogy ez a gyerek nem bír a fenekén megmaradni. Matematika órán két szöveges feladat közt gyakran küldtek ki futni pár kört a suli atlétikai pályáján. Természetesen a futás a végeredményt nem befolyásolta.

• Nem szeretted a matekot?

– Szeretni szerettem, csak ez az érzés viszonzatlan maradt mind a mai napig.

• A testnevelés órákon kívül melyik tantárgyak vonzottak még?

– Rettenetesen szeretem a zenét, két ciklust is végeztem belőle. Öt hangszeren játszom aktívan. Édesapám és nagyapám megszerettette velem a történelmet és a földrajzot, és az alapiskolában jött el az első igazi nagy szerelem, a színjátszás. Vele párhuzamosan érkezett az irodalom, a versek, a szavalás és a prózák világa, amit a mai napig is két embernek köszönhetek: Szvorák Zsuzsának és Kerekes Évának. Ők ketten voltak azok, akik megtanítottak bátran hibázni, és nem aggattak rám felesleges terheket.

• A sport oktatásában is ezeket a gondolatokat követed?

– Szerintem a sport is a művészet része. Jómagam a művészetet ötvözöm a sporttal. A gyerekekkel mozgásszínházat csinálok, amiben a fizikai felkészülés legalább annyira fontos, mint a mentális.

• Mit értünk a te olvasatodban fizikai felkészülés alatt?

– A fizikai felkészülés egy gyereknél ott kezdődik, amikor a forma tartalmat kaphat. Amikor a tanuló pontosan tudja, mit miért tesz a pályán, és azt is pontosan tudja, mit miért tesz a pályán kívül. Például ne csak azért fusson, tornázzon, ugorjon, ússzon a gyerek, mert én azt kérem tőle, hanem meggyőződésből. Ezért fontos a testnevelés óráknak a nevelés fázisa. Rendeltetésszerűen szoktatni, és következetesen elvárni. Ez a mottóm.

• Mennyire működik ez a taktika?

– Bevallom, a tanulóknak Isten áldásaként mutatom be a testnevelést, mintha ez lenne a világ legjobb és legmenőbb dolga. Merthogy az is. Ugyanakkor az óráimon vannak megkérdőjelezhetetlen szabályok, melyeket minden év elején elmondok. Ebből az első és a legfontosabb az, hogy nem vagyunk egyformák, és ezért egymást megmosolyogni szigorúan tilos. A legfontosabb tehát, hogy ha egyformák nem is, de mi mindannyian egyenlőek vagyunk. Örömmel mondhatom, hogy ezt a szabályt az óráimon nem szokták megszegni.

• Beállsz a srácok közé focizni?

– Nem csak focizni. Az összes labdajátékban számíthatnak rám. Imádom, amikor egy tanuló kicselez, vagy túljár az eszemen, hiszen így láthatják, hogy én is hús-vér ember vagyok. Néha jót derülünk ezen, az óráimon jó hangulat uralkodik.

• Az eddigi válaszaidból arra következtetek, hogy nálad a játék a legfontosabb.

– Mivel osztályozott tantárgyról beszélünk, itt is vannak technikai és időtartambeli feltételek. Futásnál, dobásnál, ugrásnál… Ezeket mindig a gyerekekhez mérten próbálom értékelni, és mindig azt erősítem bennük, amiben később sikereket érhetnek el. Ezeknek az elvárásoknak a viszonzása a játék lehetősége. A felszabadult, olykor-olykor rendezetlen játéklehetőség rettentő hálás tud lenni.

• Egyre több edző panaszkodik a mai gyerekek hozzáállására. Többek között azt hozzák fel, hogy a mostani ifjú sportolók jelentős részének nincs kellő kitartása, lusták, és nem eléggé elkötelezettek az adott sportág iránt. Mi erről a véleményed?

– Abszolút nem újkeletű, sőt, egyenesen generációs a probléma. Itt kerül előtérbe újra a testnevelés órákon belül a nevelés rész. Merthogy a mozgás mellett a helyes táplálkozás fontos szerepére is fel kell hívni a figyelmüket. Az is nagy baj, hogy a mostani generáció annyira felgyorsult, hogy nem hagy időt a kiteljesedésre. Azt gondolják, ha valami nem sikerül elsőre, az már az életben soha nem jön majd össze. Ilyenkor kell őket beoltani egy alázat-fecskendővel, mert egy jó testnevelő a mai világban lélekdoktor is. Egy tanórán százszor is elmondom, ha kell, hogy semmi gond, ne adjátok fel, megyünk tovább. Nagyon fontosnak és hatásosnak tartom a négyszemközti lelki fröccsöket is.

• Vagyis a gyerekekre szánt minél több idő a kulcs?

– Igen, mert a gyerek a legjobb tükör. Ha ők érzik a bizalmat, akkor azt mindig visszakapjuk. Ha ők azt érzik, hogy az időt szívesen töltöd, és nem csak fecséreled rájuk, akkor azt százszor meghálálják.

• Az Eötvös Utcai Alapiskolában szeptembertől sportosztály nyílik, több helyen pedig azt lehetett olvasni, hogy rád is kulcsfontosságú feladat hárul majd.

– Nem szeretném ebben a történetben túlságosan előtérbe tolni magam, hiszen Majer Péter igazgató úrral és Kubica Lívia testnevelő kollégámmal nagyon pontosan megegyeztünk abban, hogy a gyermekeket minél korábban a testmozgásra kell szoktatni. Ha ez emelt szintű testnevelés órákkal jár, akkor valószínűleg ez az első lépés afelé, hogy kialakítsunk minél több gyereknél egyfajta jóízlést a testmozgás iránt. A hat-hét éves gyerekek körében nagyon fontos, hogy megtanítsuk őket a szeretetre, a mozgás iránti telhetetlen vágyra. Nem mi találtuk ezt ki, már az ókori görögök is azt vallották, hogy ép testben, ép lélek. A sportosztály Komáromban korszakújító dolog lesz, ami kihathat a város sportéletére. Rettentő szerencsésnek tartom magamat, hogy a történet része lehetek.

• Mit gondolsz a komáromi sportról?

– Aktív sportéletet élek. Ha sportról van szó, tulajdonképpen mindenevő vagyok. A KFC meccseken kint vagyok, kosárlabdára is gyakran eljárok. A városi teremfocit is látogattam, és nagyon sajnálom, hogy már nincs.

• Apropó, teremfoci. A legutolsó bajnok Barracuda tagja voltál, a serleget is te emelted a magasba. Mi történt a városi futsal ligával?

– Erre a kérdésre én is kerestem a választ, ami az illetékestől tömören így hangzott: nincs elég csapat. Ennek okát nem egyszerű megtalálni, mert úgy érzem, hogy az esemény nem veszített a népszerűségéből, a nézők rendszeresen ott ültek a lelátón. Ehrenberger Erik főszervező barátommal ugyan még nem beszéltem erről, de ha kell, szeptembertől csapatokat fogunk toborozni. Ebben minden segítségemet fel is ajánlom neki. Remélem, ő is olvasni fogja ezt az interjút.

• A járványügyi intézkedések miatt jelenleg senki sem sportolhat – vagy legalábbis nem úgy, mint korábban. Hogy éled meg mindezt?

– Milyen már az, amikor elmarad egy labdarúgó Európa-bajnokság, vagy egy olimpia? Ezek a sporttörténelem gyásznapjai. Ami engem illet, azért igyekszem magam karbantartani. Nem tipikus időszakokban futni, edzeni járok a természetbe. Rengeteget kerékpározom, és szívmelengető, amikor szembejön velem egy-egy jelenlegi, vagy volt tanítványom. Hálisten’ szinte minden nap előfordul. Iyenkor is érzem, hogy a testnevelés, mint olyan, a nevelés fázisban is nagyon fontos. Ha kell, ezt még sokszor elismétlem.

• A sport tehát a legnagyobb ajándék?

– Nagyon jó lenne, ha az emberek nem csak egy kipipálandó feladatként tekintenének a testmozgásra, hanem felfedeznék benne az igazi kihívást: vagyis egészségesen élni, és annak is maradni.

Kovács Dávid