Ha valaki saját készítésű, igényes, a környéken egyedülálló kultúrműsort akar látni, akkor annak Lakszakállasra kell mennie.
Az elmúlt években is magasra tették a mércét, ami nem lesz másképp idén sem, hiszen csaknem 40 program vár megvalósításra. Persze e mögött komoly csapatmunka, rengeteg lemondás, összehangoltság, az elmúlt évek tapasztalata, a fiatalokkal való intenzív foglalkozás, no meg temérdek alázat húzódik. Azt kell, hogy mondjuk: Lakszakállas a 21. században kultúrcentrummá nőtte ki magát. A napokban meglátogattuk Domonkos Zsuzsát, a falu művelődésszervezőjét, aki egyre-másra szervezi a rendezvényeket, működteti a tucatnyi csoportot. Érdeklődésünkre ekképpen reagált: „Elég sok programot sikerült tervbe vennünk, melyek remélhetőleg kielégítik az igényeket. Azt kell, hogy mondjam, az év minden hónapjára akad egy-egy rendezvény. Március elején rendezzük meg a Barátnők klubját, avagy csevegés csak csajokkal programot. A hónap közepén lesz koszorúzás a szabadságharc emlékére, majd ezt követően egy beszélgetésre invitáljuk a közönséget, melynek témája az olvasás öröme lesz. A továbbiakban szervezünk egy egészségnapot, egy baba-mama napot, majd a hónap végén a helyi kultúrcsoportok fellépése lesz Nagymegyeren. Áprilisban húsvéti játszóház, népdalkörök találkozója, avagy öt falusi vigadalom színesíti a palettát. Május első szombatján már második alkalommal rendezzük meg a MozgatLAK futóversenyt majálissal egybekötve. Hagyományosan június utolsó szombatján kerül sor a falunapra, melyben megemlékezünk az 1965-ös árvízről. Közben kirándulásokat szervezünk a nyugdíjasaink részére és egy kerékpártúrát is beütemezünk. Júliusban két tábort említenék meg, az egyik a tánctábor, a másik pedig a mesetábor. Augusztusban egy nagyszabású rendezvényre készülünk, mégpedig a Szakállas falvak találkozójára. Szeptember első szombatja, már sokan tudják, a Lakikatlan gulyásfőző verseny napja. Még szeptemberben rajzkörök, táncklubok indítását tervezzük, azonkívül megtartjuk a tánccsoportok találkozóját is. Októberben az aradi vértanúk megemlékezése és a nyugdíjasnap indítja a hónap programjait. Minden valószínűség szerint egy kiállításra is sor kerül helyi alkotók munkáiból, emellett szövőtanfolyam és egy jótékonysági halloween party is lesz. Novemberben egy teljesen új programmal is jelentkezünk, a Falusi Színjátszók Találkozójával. A hónap végén hagyományőrző kézműves foglalkozásokat tartunk. Az év utolsó hónapjában télapós játszóházat szervezünk, és mint minden évben, most is megrendezzük az Összefogás karácsonyát több falu közreműködésével. Az év programjait a Szilveszteri bál zárja” – mondta a falu művelődésszervezője.
Pint Sándor