Ledöntötték III. Béla szobrát

Komárom. Szeptember 3-án este két ismeretlen férfi ledöntötte III. Béla király Európa udvarban álló szobrát. Az alkotás súlyosan sérült, valószínűleg csak akkor kerülhet vissza a talapzatra, ha újraöntik, ami költséges megoldás. A térfigyelő kamerák ugyan rögzítették a vandál cselekedetet, ám egyelőre nem sikerült azonosítani az elkövetőket.

A komáromi városi rendőrség még aznap este nyomozást indított az ügyben. Közzétették az egyik térfigyelő kamera felvételét is, amelyen az látszik, hogy két fiatal férfi az Európa udvarban felállított szobrok egyikéhez lép, egyikük bakot ad, a másikuk pedig így eléri III. Béla magyar király talapzaton álló szobrát – és lerántja azt. Ezután sietősen elhagyják a helyszínt. A városi rendőrség azt kérte a lakosoktól, jelezzék, ha felismerik a vandálokat. A felvételt Komárom Város is megosztotta hivatalos facebook-oldalán, ahol most is megtekinthető, kattintson!

Dénes Éva művészettörténész a közösségi oldalon közölte, a Bartusz Gyula által készített bronzszobrot 2006-ban állították fel az Európa udvarban található szökőkútnál. A rongálás következtében letört a szobor keze, eltört az írótoll, a nyak hátulján és oldalán repedés keletkezett, a koronáról letört egy kereszt. Véleménye szerint a szobor kisebb javítással nem hozható helyre: újból meg kellene mintázni a sérült részeket, új öntőmodellt mintázni, és újra kiönteni. Mivel Bartusz Gyula szobrászművész már 91 éves, ráadásul egy ilyen bronzszobor kiöntése költséges, vagyis erősen kétséges, hogy III. Béla király szobra visszakerül-e valamikor a helyére.

Ujj Ernő városi rendőr-parancsnok-helyettes elmondta, a nyomozás során több kamerafelvételt is megszereztek, amikből kiderült, az elkövetők az Európa udvarról a Határőr utca felé vették az irányt. Azonosítaniuk azonban egyelőre nem sikerült a két fiatalt, és hivatalos lakossági bejelentést sem kaptak ezzel kapcsolatban. Szakértőként Csütörtöky András restaurátort kérték fel a kárbecslésre, és miután kiderült, hogy a kár bőven meghaladja a 700 eurót, az ügyet átadták az állami rendőrségnek – 700 euró feletti károkozás esetén ugyanis már nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek minősül a barbár tett, ebben az esetben pedig már az állami rendőrség köteles eljárni az ügyben. Így aki esetleg felismerné a rongálókat, az most már inkább a komáromi állami rendőrséget keresse! (d)
(fotó: Dénes Galéria)

Top