Lemondott a Dunamente TDM vezetője

Lemondott a Dunamente Turisztikai Desztináció Menedzsment igazgatója, Andraško Vince. A Komáromtól Párkányig terjedő térség turizmusát összehangoló szervezet tavaly év végén alakult meg, vezetőjét idén tavasszal nevezték ki. Őt kérdeztük távozásának okairól.

tdm1

Miért távozik?

Több oka is van, de leginkább az, hogy nekem teljesen más elképzelésem volt a munkámról és hatásköreimről a kinevezésem előtt. A magánszektor, ahonnan érkezem, teljesen másként működik, mint az önkormányzati rendszer. Sajnos. Nagyon nehéz feladat összehangolni a 11 tag különböző elképzeléseit, lassú az előrehaladás, hiszen minden kis lépéshez önkormányzati határozat szükséges. Ezekkel én nem mindig értettem egyet, viszont az én pozíciómból nem volt lehetőségem ezek megváltoztatására, illetve máshogy dönteni.

Olyan pletykákat hallani, hogy főként Párkány vezetőjével nem volt meg az összhang…

Ez nem így van. A párkányi polgármestert teljes mértékben elismerem, és megértem a felelősségét is. Ő és minden más tag is segítőkészen viszonyult hozzám.

Csak néhány hónapig vezette a Dunamente TDM-et, de vannak eredményei.

Fontosnak tartom, hogy a régióban megtörtént a terepszemle, és ennek alapján egy kategóriákra felosztott adatbázist alakítottunk ki. Ez lesz az alapja annak, hogy a jövőben sokszínű termékcsomagokat tudjunk kínálni. Elkészült egy korszerű, színvonalas és reprezentatív weboldal, a podunajsko.com, de jelen vagyunk a facebookon is, ami által beindult a régió rendezvényeinek aktív kommunikációja. Profi fotók is készültek a régió jellegzetességeiről, nem utolsó sorban pedig sikerült újra megnyitni és berendezni a párkányi turisztikai információs irodát, illetve Paton is nyitni egyet. Idén még nem pályázhatunk állami támogatásra, viszont a muzslai borászokkal beindult az együttműködés, egy termékcsomag előkészítése. Úgyszintén lépések történtek a komáromi és párkányi sétahajózással kapcsolatban, melybe a pati kikötő is bekapcsolódna.

dunamente

Keserű szájízzel távozik?

Barátsággal távozom, és ha igény lesz rá, nagyon szívesen és díjmentesen segítek a jövőben bármiben, amennyiben megkérnek. Kedvelem a Duna mente régiót, szívesen térek vissza, a TDM minden tagját tisztelem és sok sikert, kitartást kívánok munkájukhoz.

Tanácsolna valamit utódjának?

Ez már nem az én tisztem… Ha mégis ajánlanék valamit, akkor egy munkacsoport alakítását, mely néhány tag és szakember közreműködésével rendszeresen készítene elő konkrét javaslatokat egyes témakörökhöz az elnökségi ülésre, hogy aztán az elnökség olyan hatékony szakmai határozatokat hozhasson, mely a régió lakosait és turistáit szolgálja.

(csá)

Top