Magyar iskolába jár az elsősök kétharmada

Komárom. A legtöbb elsős az Eötvös iskolában kezdte meg tanulmányait szeptemberben. Magyar alapiskolában 214 gyerek, szlovák tannyelvű intézményben 114 kisdiák ült be először az iskolapadba. Vagyis az elsősök kétharmada magyarul, egyharmada szlovákul tanul majd – ez nagyjából megfelel Komárom nemzetiségi arányainak.

Idén áprilisban összesen 379 tankötelessé váló gyereket írattak be Komárom hét alapiskolájának valamelyikébe, a tanévet azonban jóval kevesebben kezdték meg, csupán 328-an – ennek legfőbb oka, hogy sok gyerek évet halasztott, azaz még egy évet maradnak az óvodában. Jellemző, hogy az elmúlt években jóval több iskolaköteles gyereknél halasztják egy évvel a tanulmányok megkezdését, a lezajlott pszichológiai alkalmassági vizsgálatok után – arra hivatkozva, hogy a gyerek bizonyos szempontból még nem érett meg az iskolára. Nagyjából hasonló arányban történt évhalasztás a magyar és a szlovák tannyelvű iskolákba íratott gyerekeknél.

Mind az új tanulók, mint a teljes diáklétszám tekintetében az Eötvös Utcai Alapiskola a legnépszerűbb, az ugyancsak magyar tannyelvű Munka Utcai Alapiskola és Jókai Mór Alapiskola, továbbá a szlovák tanítási nyelvű Komenský Alapiskola is a kedveltebb oktatási intézmények közé tartozik.

csaba

Arányos beiratkozás Komáromban

Top