Marosz Diána zenepedagógus-fordítóval, a sikeres Benőke és Hanga mesekönyv szerzőjével beszélgetett Kiss Réka november 7-én a komáromi Zichy-pontban. A beszélgetés során szó esett a kétnyelvű családok kihívásairól, a szlovák-magyar viszonyokról, a szlovák nyelvtanulás buktatóiról és a mesekönyv megszületésének történetéről.

Ritkán alakul ki egy könyvbemutató után jó félórás közös gondolkodás úgy, mint ahogy ezen az esten. De már maga a kiindulási pont, hogy egy budapesti lány, aki magyar anyaként magyar anyanyelvre és identitásra nevelte gyermekeit egy, a nemzetiségekkel szemben korántsem elfogadó zsolnai közegben, sok kérdést vetett fel mindenkiben. Kiss Réka először arról faggatta vendégét, miként ismerkedett meg a szlovák nyelvvel. „Azonkívül, hogy édesanyámmal rendszeresen jártunk a Tátrába síelni, nem fűzött semmiféle kapcsolat az országhoz, de mindig volt bennem egy megmagyarázhatatlan vonzódás a szláv nyelvek iránt. Meg egyébként is, nekem sokszor vannak furcsa dolgaim.” Elmesélte, egyedül, önerőből kezdett el szlovákul tanulni gimnazistaként, majd az ELTE-re jelentkezett szlovák-lengyel szakra. Ennek köszönhetően került el részképzésre a nyitrai egyetemre, ahol megismerkedett későbbi férjével. „Eléggé kikészült, amikor megtudta, magyar vagyok, ugyanis ő azt gondolta, hogy Lengyelországból érkeztem. Furcsa, mert mint azt jóval később megtudtam, a nagymamája a magyar nemesi Szeghy-család sarja volt, és folyékonyan beszélte a nyelvet. Amikor erre felhívtam a figyelmét, azzal érvelt, hogy ő nem magyar, csak ’Uhorka’. Szüleitől hozta a bizalmatlanságot a magyarokkal szemben.”

Atrocitások a magyar akcentus miatt

Őszintén beszélt arról, hogy miután férjével Zsolnára költöztek, sokáig és nagyon gyötörte a honvágy. A párja ugyan tizennyolc éves házasságuk alatt mindvégig intelligensen kezelte az ő magyarságát, sőt elképesztően gyorsan el is sajátította a nyelvet, de otthonuk falain kívül rengeteg atrocitás érte amiatt, hogy magyar akcentussal beszélt szlovákul. „Kinevettek, kigúnyoltak, megesett, hogy palóc tájszólást utánozva kezdtek el beszélni hozzám.” Pedig ekkor még nem is sejtette, hogy lesz ez még sokkal nehezebb, fájdalmasabb is. Még mielőtt megszülettek volna gyermekeik, megbeszélte a férjével, hogy a kicsivel mindegyikük kizárólag saját anyanyelvén fog majd beszélni, és ehhez mindvégig tudatosan tartották is magukat, bár itt-ott egymás közt magyarul beszéltek. Otthoni környezetben ez kiválóan működött is, de sokszor néztek rá rosszallóan, amikor valahol magyarul beszélt a gyerekekkel. „Egyszer, amikor a fiamat, Sebestyént vittem szakorvoshoz, a nővérke meg is jegyezte ’Na Slovensku po slovensky’.”

Érték vagy hátrány a kétnyelvűség?

Valószínűleg a negatív élmények is közrejátszottak abban, hogy fia iskolás korában már viszonylag rosszul viselte azt, hogy az édesanyja magyarul beszél vele, hogy kétnyelvűsége miatt különbözik osztálytársaitól. „Budapestre sem nagyon akar járni, Pozsonyban viszont, ahol jogot tanul, nagyon jól érzi magát. Őt és két húgát ugyanúgy neveltük, ugyanúgy magyar meséken és népdalokon nőttek fel, mert fontosnak tartottam, hogy kultúránkat is megismerjék, mégis ő mindig inkább a szlovák nyelv, szlovák kultúra felé húzott. Érdekes, hogy Ajna ugyanezt úgy élte meg, hogy ő ettől különleges, és egy plusz értékként tekint rá. Cilike, a legkisebb lányunk, aki hármuk közül egyedüliként kezdte meg tanulmányait magyar iskolában, szintén kincsként tekint édesapja nyelvére, például a naplóját ezen a nyelven írja és félévente vizsgázik is szlovákból.”

Marosz Diána beszélt arról is, hogy milyen jól érzi magát a szlovákiai magyarok körében, jelenlegi párja is somorjai. Itt beszélgetőtársa felvetette: annak idején férjével talán az lett volna az ideális megoldás, ha ide költöztek volna. „Kósza gondolatként felvetődött, de mivel itt akkor még nem ismertünk senkit, nem lett volna semmiféle hátországunk, gyorsan el is vetettük” – érkezett a válasz.

Benőke és Hanga sikere

Az est további részében a lassan eladási rekordokat döntögető Benőke és Hanga című mesekönyvre terelődött a szó, amelyet a szerző saját gyermekeinek kezdett el írni, hogy megörökítse a kétnyelvűségükből fakadó, néha vidám, néha bizarr, néha viszont igencsak nehéz helyzeteket. A valós történetek azonban egy meseszerű világban játszódnak. Apa Baricskaországban született, ahol baricskául beszélnek, a történetbeli anyuka pedig Mekeleországban. A négy részre tagolódó könyv egy-egy része mindig karácsonyra készült el. Később folytatásokban megjelent a Vasárnap hetilapban is. „Nem okozott volna gondot, hogy lefordítsam szlovákra, de a kiadó ragaszkodott hozzá, hogy szlovák anyanyelvű fordító végezze el a munkát. Nagyon örülök, hogy Lucia Molnár Satinská, akit régebbről ismerek, elvállalta. Fantasztikusan jól oldotta meg.” Majd hozzátette, bár a könyv kiváló lehetőséget nyújt a gyerekeknek a másik nyelv jobb megismerésére, ahhoz, hogy jobban megértsék Benőke és Hanga gondjait, ajánlott a szülőkkel, nagyszülőkkel közösen olvasni.

Hogy lehet tökéletesen megtanulni szlovákul?

A beszélgetés végén előkerült a felvidéki magyar gyerkőcök (és szülők) nagy problémája: hogy lehet tökéletesen megtanulni szlovákul? Marosz Diána szerint erre nincs általános recept. Véleménye szerint a valamikori cserediákprogramok nagyban segítették a nyelvtanulást. Mindenképpen jó, ha a gyerek már óvodás korban elkezd a szlovák nyelvvel megismerkedni. Hasznos lehet a meseolvasás, közös mesenézés. Fontos, hogy a szülők, nagyszülők szlovák nyelvvel kapcsolatos traumáit, averzióját ne érezzék. Azt azonban nem tartja jó ötletnek, hogy szlovák óvodába, esetleg iskolába írassák a magyar szülők gyermekeiket, mert akkor fennáll annak lehetősége, hogy később a kisebb ellenállás irányába haladva felnőttként az elszlovákosodás útjára lépnek. „Óriási tudatosság kell ahhoz, hogy egy más nyelvű környezetben, kisebbségi létben az ember meg tudja őrizni anyanyelvét, identitását.”

JN.