A bogyai Füssy Andrea gyerekkorában sokat ült a tévé előtt – és az animék voltak a kedvencei. Ez a rajongás később sem múlt el, csak némiképp átalakult. Amikor Pozsonyba került idegenforgalmi szakközépiskolába és kollégiumba, a szabadidejét nem szórakozással vagy lazítással töltötte, hanem keresett egy nyelviskolát, ahol japánt is tanítottak. Nem könnyű nyelv, már az alapozás sem egyszerű, de nem adta fel. Ha minden jól megy, jövőre végez a brünni Masaryk Egyetem japonológia szakán.

A most lezárult szemeszterben, amikor ő is megélte a koronavírus-járvány minden nyűgét, keservét – az egyik napról a másikra bezárt kollégiumokat, a bizonytalan információáramlás okozta határátlépési pánikot, a házi karantént, a távoktatás nehézségeit –, szinte már álomnak tűnt a 2018/2019-es tanév, amit az Erasmus programnak köszönhetően egy tokiói főiskolán tölthetett. Andrea azt mondja: Japán azóta duplán nagy szerelem, így mindent megtesz azért, hogy a diploma megszerzése után ott folytathassa az életét, és ha lehet, a tanulmányait is.

„Pozsonyban, a Vazov utcai nyelviskolában nagyjából harmincan kezdtünk, és a végére az eredeti csoportból hárman maradtunk. Kellett a kitartás, mert a japánnal nem lehet gyorsan haladni. Ezt az egyetemi felvételi követelmények is tükrözik. Nem a nyelvtudást kérik számon, hanem az alapokat. Ismereteket az országról, a kultúráról. A japán nyelvnek van három ábécéje, és abból Brünnben, a felvételin, kettőt már tudni kellett. A hiragana és a katakana alapvetően fonetikus írás, ezek az egyszerűbbek, a kandzsi, amely több tízezer jelből áll, a legbonyolultabb. Ez volt az első írásmódjuk, amit a kínaiaktól vettek át. Most az alapiskola végére a japán gyerekeknek körülbelül kétezret kell ismerniük ezekből a jelekből. A kandzsi egyszerűsítéséből született meg a hiragana. A katakanát pedig főleg az idegen szavak, nevek átírására használják, de például akkor is alkalmazzák, ha valamit nagyon ki szeretnének emelni” – győz meg Andrea arról, hogy japánnak születni kell, és valóban roppant elszántság kell ahhoz, hogy a messziről jött idegen a nyelven keresztül is bepillantást nyerjen ebbe a távol-keleti kultúrába.

Csereprogrammal Tokióba

A 2018/2019-es tanévben a bogyai-brünni diáklány az Erasmus csereprogramja keretében egy olyan tokiói főiskolára nyert ösztöndíjat, ahol elsősorban a nyelvoktatásra összpontosítanak: külföldieknek tanítanak japánt (Andreával együtt 280 cserediákot fogadott az intézmény a világ minden tájáról), a japán hallgatók pedig rengeteg nyelv közül választhatnak, egyebek mellett cseh szak is van. „Gyorsan megtapasztaltuk, hogy a japánok mennyire barátságosak. Ha látják, hogy külföldi vagy, már csak azért is megszólítanak, hogy gyakorolják egy kicsit az angolt, és nemcsak a diákok, hanem az idősebbek ugyanúgy. Másrészt türelmesen és örömmel gyakorolták velünk a japán nyelvet is” – teszi hozzá Füssy Andrea, aki minden lehetőséget megragadott, hogy reális élethelyzetekben csiszolhassa a nyelvtudását, barátkozzon, és amennyire csak lehet, beilleszkedjen a japán egyetemi létbe. Azt mondja, vannak szembeötlő különbségek. Kollégiumban szinte kizárólag külföldi diákok laknak, a hazai hallgatók ebben az életkorban már lakást bérelnek. Emellett Japánban a középiskola számít igazán kemény próbának, ott kell sokat és keményen tanulni, teljesíteni, ha valaki be akar jutni a felsőoktatásba; az egyetemi éveket már jóval lazábban veszik, több a buli, a szórakozás, és maga a rendszer is kevésbé szigorú – alig van teszt, tételes számonkérés, sok a prezentáció.

Beutazta a szigetországot

Andrea a bő 10 hónap alatt nemcsak a fővárost ismerte meg, hanem keresztül-kasul beutazta a szigetországot. Régi nagy álma volt, hogy eljusson Hirosimába és Nagaszakiba – csehországi egyetemről érkezve az előbbi duplán kötelező úti cél, hiszen a csehek roppant büszkék arra, hogy az 1945-ös pusztítás szimbólumává vált épület, a robbanás epicentrumában egyedüliként megmaradt Atombomba-dóm Jan Letzel építész tervei alapján készült. Az elnevezés egyébként megtévesztő: nem templom volt, hanem kiállítási központ, utóbb a kupolás tetőszerkezete miatt ragadt rá a dóm megjelölés.

Természetesen nem maradhatott ki Kiotó sem a híres történelmi belvárosával, gésanegyedével, tradicionális teaházaival, Okinavára pedig kétszer is elrepült, hogy télen és nyáron is megnézhesse ezt a szubtrópusi paradicsomot. Amikor nem érzett késztetést hosszabb utakra, Tokiót és a környékét járta, például azokat a helyeket, amelyek egy-egy animéből voltak ismerősek. A jellegzetes japán rajzfilmek készítői ugyanis szívesen helyezik a szereplőiket valós környezetbe, és egy-egy népszerű sorozatnak köszönhetően akár egy átlagos lépcsőből, utcasarokból is kultikus helyszín válhat.

Japánban a vásárló az Isten

„A másik dolog, ami nagyon érdekel, a japán divat. Főleg az, hogy mennyire színesen, merészen, cukin stílusosan öltöznek a fiatalok. Ezért aztán sokat jártam ruhaboltokba. Nagyon más élmény, mint amit itthon megszoktunk. Japánban a vásárló az Isten. Ha belépsz valahova, és kiválasztod, mit szeretnél felpróbálni, a mosolygós, kedves, végtelenül udvarias eladók szó szerint kiszolgálnak, utánad viszik a dolgokat a próbafülkéig. Még akkor is kedvesek és udvariasak, ha vétesz a helyi illemszabályok ellen – mert azt például nagyon nehéz volt megszokni, hogy Japánban a próbafülkébe lépve le kell venni a cipőt. Kicsit sajnálom, hogy az alatt az egy év alatt hagyományos kimonót nem próbáltam, de tavaly voltam Pozsonyban egy animefeszten, ott beöltözhettem. Japánban természetesen vannak boltok, ahol tradicionális viseleteket árulnak, de ezek nagyon drágák. Aztán vannak kimonókölcsönzők is, ahol nagyjából 60 euróért felöltöztetnek, kisminkelnek, megcsinálják a hajadat, és néhány órát így futkározhatsz a városban. Főleg a történelmi nevezetességek, szentélyek környékén népszerű ez a szolgáltatás, gyakran látni kimonós csoportokat, nagy valószínűséggel külföldi turistákat. Bár ezt olykor nem könnyű eldönteni, mert Japánba a legtöbb turista még mindig az ázsiai országokból érkezik” – mesél a mindennapok apró tapasztalatairól Andrea, aki a ramen levesnek, az udon nevű tésztás-húsos egytálételnek és a running sushi műfajának is rabjává vált.

Dolgozni, tanulni is visszatérne

Füssy Andrea most az aktuális egyetemi félév feladatait igyekszik lezárni, s ha minden sikerül, jövőre végzős lesz. Aztán nagyon szeretne visszajutni Japánba. „Magas a várható életkor, nagyon sok az idős ember, csökken a produktív korúak aránya, ezért az utóbbi években lazítottak valamit a munkavállalói vízum feltételein. Egyszerűbb megszerezni, de még mindig nagyon nehéz. Főleg, ha nem angol anyanyelvű az ember. A japánnyelvtudás viszont jó pont, és sok vállalat keres olyan munkatársakat, akik a japán és az angol mellett más idegen nyelvet is beszélnek. Először dolgozni szeretnék, aztán tanulni, talán pszichológiát. Ehhez azért már más szintű nyelvtudás kell, de hiszem, hogy meglesz. Nagy biztatás az ott megismert külföldi barátaim példája, akiknek mindez sikerült.”

Kalmár Ella

Világsztárokat fuvarozott, most pilótának készül
Gútaiként a kenguruk és koalák földje
Szeretetcsodát hirdet végtagok nékül