Megszűnik a karvai kisiskola

Az idei tanévtől kezdve felfüggesztette működését a karvai alsó tagozatos kisiskola, 2025. augusztus 31-ével pedig meg is szűnik a magyar tannyelvű intézmény. Az önkormányzat nem tudja tovább támogatni az iskolát, ugyanis évről évre magasabb összeggel kellett kiegészíteni a falu költségvetéséből a fej-kvóta alapján az államtól érkező pénzt. A diákokat iskolabusz szállítja Búcsra, illetve Muzslára. A felső tagozatosok már eddig is jobbára ebbe a két iskolába jártak, illetve járnak.

„Nagyon nehéz döntést kellett meghoznia a képviselő-testületnek, hiszen egy községben az óvodának, iskolának megtartó ereje van – mondta Duka Gábor, a mintegy 700 lakosú Karva polgármestere. – Tavaly október óta valamennyi önkormányzati ülésen téma volt, hogy mi legyen az iskolával. Minden szempontot áttárgyaltunk, a szülőkkel, a pedagógusokkal is beszéltünk, míg aztán idén májusban egyhangúlag megszavazták a képviselők az iskola megszüntetését. A törvényi kereteket betartva az idei tanévben felfüggesztett működésről beszélünk, az iskolahálózatból a jövő tanévben tudjuk kivetetni az iskolát. Óvodánk természetesen továbbra is megmarad.” Rámutatott: évente 25-30 ezer euróval kellett kiegészíteniük az állami normatív támogatást – ebből fedezik a pedagógusok bérét –, és további 12-14 ezer eurót fordítanak az iskola és az óvoda üzemeltetésére (energia, fenntartás). A csökkenő diáklétszám és a bérvalorizáció miatt viszont az idei tanévben már 45 ezer, jövőre 50 ezer euróval kellett volna hozzájárulnia a falunak a bérekhez. Miközben a település éves költségvetése 320 ezer euró körül mozog.

Ahhoz, hogy fenntartható legyen az iskola, a polgármester szerint a négy évfolyamban legalább 16 diákra lett volna szükség, ezzel szemben az elmúlt tanévben 8 diákjuk volt, az ideiben 7, a 2025/26-osban pedig csak 5 lett volna. Ehhez továbbra is két pedagógust és egy nevelőt kellett volna foglalkoztatni, hiszen két összevont osztályban zajlott a tanítás. „Az alacsony diáklétszám két okra vezethető vissza: egyrészt kevés gyerek születik a faluban, átlagosan 4-5, másrészt mindig akad néhány szülő, aki máshová íratja be gyerekét, akik aztán hiányoztak a kisiskolánkból – mondta Duka Gábor. – Némi bizakodásra ad okot, hogy 2022-ben 11 gyermek született, de 2023-ban megint csak 5, és idén is csak 4. Az iskola épületét nem kívánjuk más célokra felhasználni, lehet, eljön az idő, amikor ismét diákokkal népesülhet be. Hiszen nyugodt, élhető település a miénk, ami vonzó lehet a fiatal családok számára” – tette hozzá Duka Gábor.

(vkm)

Top