Megújult a könyvtár

Komárom. November másodikától várja az olvasóközönséget a Szinnyei József Könyvtár, amelynek kívül-belül felújított Eötvös utcai főépületét múlt héten adták át ünnepélyes keretek közt. A két szakaszban megvalósított, a fenntartó, Nyitra megye által finanszírozott beruházás értéke meghaladta a 900 ezer eurót.

Fabó Mária könyvtárigazgató frappáns ünnepi köszöntőjében megjegyezte, akár „költöző könyvtárnak” is lehetne nevezni intézményüket, hiszen 1831-es alapítása óta, azaz 191 év alatt már nyolcszor volt kénytelen költözni. A mostani székhelyéül szolgáló Eötvös utcai főépületet 1988-ban adták át, továbbá a Nádor utcai Ghyczy-palotában is működik egy részlegük. A folyamatosan bővülő állományt azonban a főépület statikája nem bírta el, megsüllyedt, a falai repedeztek, beázott a tető. Ezért még 2017-18-ban, 186 ezer euró ráfordítással megerősítették az épület statikáját, kicserélték az ablakokat, megjavították a tetőt. Az újabb rekonstrukcióra 2020 és 2022 között került sor, amikor külső szigetelést kapott az ingatlan, korszerűsítették a belső tereket, szociális helyiségeket, kicserélték a vezetékeket. Az igazgatónő köszönetet mondott elődeinek, Alžbeta Littvovának és Renáta Filkovának, akik annak idején kiharcolták és levezényelték a felújítás első szakaszát, a fenntartó Nyitra megyének a megítélt támogatásért, valamint azon intézményeknek, iskoláknak, amelyek a felújítás két éve alatt befogadták a könyvtár egyes részlegeit, továbbá Keszegh Bélának, Komárom polgármesterének a széleskörű segítségért.

A külcsín megújulása mellett a tartalomra, azaz a könyvtári szolgáltatások bővítésére is nagy hangsúlyt helyeznek. „Az egyik legjelentősebb változás, hogy ezentúl kizárólag az Eötvös utcai főépület lesz a családi könyvtár, azaz ide került a szépirodalom és gyerekirodalom, továbbá itt rendezzük meg a különböző kulturális programokat. A Nádor utcai épületben találják az olvasók az ismeretterjesztő irodalmat és ott alakítottuk ki a tanulószobát is. Az újságokat, lapokat mindkén helyen el tudják olvasni az érdeklődők – tájékoztatott Fabó Mária. – Természetesen működik a könyvtárközi kölcsönzés, tehát ha az olvasó nem találja meg az általa kiválasztott kötetet közel 100 ezres állományunkban, akkor be tudjuk neki szerezni más partnerkönyvtárunktól.”

Az igazgatónő büszkeséggel számolt be arról, hogy a kassai és a szepsi könyvtár mellett harmadikként az országban náluk lehet magyar nyelvű hangoskönyveket kikölcsönözni, köszönhetően a dél-komáromi Jókai Mór Városi Könyvtárral való jó együttműködésüknek.

Különböző családi- és gyerekprogramokat, író-olvasó találkozókat, beszélgető esteket is szerveznek, magyar és szlovák nyelven egyaránt. Újdonság a filmklub és a zeneosztály, de tervben van olvasóklub, valamint baba-mama sarok indítása is. Minél szélesebb lakossági réteget szeretnének bevonzani abban a reményben, hogy közülük előbb-utóbb minél többen rendszeres olvasókká válnak.

(vkm)

Elő műhellyé szeretné alakítani a könyvtárat

Top