Június 23-án a britek népszavazáson döntöttek az Európai Unióból való kilépés mellett. A szavazás eredménye mindenkit meglepett és sokkolt, igazából még a kilépéspártiak sem hitték el, hogy sikerrel zárulhat a kezdeményezésük. Így nem meglepő, hogy a szavazás másnapján, pénteken, egyetlen intézménynek sem volt terve – sem az Uniónak, sem a kilépéspárti brit vezetőknek, miközben a világ azt találgatta, mi fog történni. Rossz hír, hogy még mindig találgatjuk.

Nem tudni például, mi lesz a brit munkavállalókkal. Kilátásaikat az biztosan nem javítja, hogy a politikaihoz hasonló krízist élt át az üzleti szféra is, mindezt a szűklátókörűségnek köszönhetően. A vezető gazdasági elemzők június elején csak harminc százalék esélyt adtak a brit kilépésre, egy februári felmérés szerint pedig a száz legnagyobb brit cégből mindössze négy dolgozott ki valamiféle üzleti tervet az esedékes évre arra az esetre, ha a britek elhagyják az Uniót. Azaz mindenki fejvesztve számol – már ha egyáltalán akad valamiféle kiindulópontja az általános bizonytalanság közepette.

A tanácstalanság jó táptalaja a fenyegetéseknek, a népszavazást követő másfél-két hét arról szólt, ki kivel kerül rossz viszonyba és miért. A britek euroszkeptikus politikusai rátámadtak az Európai Unióra, az EU keménykedni próbált és a kilépési folyamat meggyorsítását siettette, a skótok a kilépéssel fenyegettek, miközben a piac bepánikolt, a cégek tőzsdei árfolyamai pedig estek. Némi idő elteltével a helyzet stabilizálódik, de továbbra is nagyon nehéz kiszámítani a brexit költségeit, ahogy azt is, egyáltalán mikor számíthatunk gyökeres változásokra a munkaerőpiacon. Az biztos, hogy minél tovább tart a huzavona, annál valószínűbb, hogy gyakorlatilag semmi nem történik, hiszen az egyes szereplők pénzügyi érdekei azt diktálják, hogy a szétválás legyen fájdalommentes, a gazdasági együttműködés pedig legyen minél zökkenőmentesebb, így mindkét piac jól járhat. A korlátozások minimálisra szorítása rövid távon minden problémát megold, hosszú távon viszont legalább annyi veszélyt rejt az EU számára: amennyiben a britek probléma nélkül kiválnak és kiderül, hogy fájdalommentesen lehet távozni az Unióból, az további országokat ösztönözhet az elszakadásra. Ennek az Unió is tudatában van, összességében pedig a következő hetekben és hónapokban dől el, mennyire beszélhetünk egységes Nagy-Britanniáról és elszakadnak-e a skótok, vagy hogy mennyi engedélyre lesz szükségünk a munkavállaláshoz.

Az Európai Unió elnökségi posztja folyamatosan rotálódik, a soros elnöki tisztséget éppen Szlovákia veszi át júliustól. A brexit minden tervet borított – az ország langyos reformintézkedésekre készült, sebtében kidolgozott terveket mutattak be, ehhez képest azonban minden felborult, az uniós vezetés két fontos feladatából az egyik a brexit levezénylése lesz.

Akadna ugyanakkor egy másik fontos tennivaló is, amelyet sokkal nehezebb megvalósítani. A britek kilépéséhez nemcsak a saját szűklátókörűségük kellett, hanem az Európai Unió imidzsének a leépülése és elfáradása is. Brüsszelnek sokan köszönhetnek munkát vagy fejlesztéseket, de a leszakadó régiók problémáját nem sikerült orvosolni. Amíg az Európai Uniót a jólét és a határok szabad átjárásából fakadó előnyök helyett egyre többen azonosítják a tehetetlen bürokratákkal, a rugalmatlansággal, a migrációs problémát megoldani nem képes szövetséggel, vagy az országok veszekedésével, addig egyre több helyen erősödik meg az a meggyőződés, miszerint kívül több értelme van létezni, mint belül. Még akkor is, ha ennek semmi értelme: az Európai Unióból mind Szlovákia, mind pedig Magyarország profitál.

Tokár Géza, politikai elemző, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője