Könnyes tekintetekkel és szűnni nem akaró állótapssal ért véget a Dés László–Geszti Péter–Grecsó Krisztián nevével jegyzett Pál utcai fiúk musical valamennyi eddigi előadása a Komáromi Jókai Színházban.

Talán még soha nem kísérte ilyen nagy érdeklődés egy darab próbafolyamatát, és nem előzött meg premiert ilyen nagy várakozás, mint most. Ami nem meglepő, hiszen Dés László zenéje és Geszti Péter humoros poénokkal tűzdelt dalszövegei eleve garanciát nyújtanak a jó szórakozásra, és még azokat is bevonzzák a nézőtérre, akik egyébként csak legyintenek a színház szó hallatán.

Az előadás valóban azt nyújtja, amit ígér. Minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy egy előadás emlékezetes és sikeres legyen, a kimagasló látvány-és hangzásvilágtól kezdve a látványos koreográfián át a tökéletes, egyébként dupla szereposztásig. A fiatal színészekből és egyetemistákból álló szereplőgárdának elhisszük, hogy ők kisgimnazisták, Fabó Tibor Jászai Mari-díjas színművész zseniális Rácz tanár úrjának élvezzük a kémiaóráját.

Egyvalamit azonban nem tudunk és nem is lehet elfelejteni, hogy a mű Molnár Ferenc 1906-ban megjelent, számos idegen nyelvre lefordított, mindannyiunk által jól ismert ifjúsági kultuszregényéből készült. Így aztán, két zenés betét közt, szinte egy emberként izgultunk a Pál utcai fiúkért, szomorkodtunk a Pásztorok által eleinstandolt (hadizsákmánynak nyilvánított) golyók miatt, ami felért egy hadüzenettel, veszünk részt a gittegyletben, háborodtunk fel Geréb árulásán, reménykedtünk vörösingesek csúfos bukásában és szeretjük Nemecsek Ernőt (Papp Csaba/Rákos Olivér), az érzékeny lelkű kiskamaszt, aki saját félelmeit, korlátait legyőzve ellenséges területre merészkedik, hogy visszaszerezze csapata zászlaját, kiérdemelve ezzel még a félelmetes, de igazságos Áts Feri (Matusek Attila), a vörösingesek kapitányának tiszteletét is. A büntetést azonban Kisnemecsek nem „ússza meg szárazon.”

Rédli Károly rendezésében A Pál utca fiúk azokért az egyetemes értékekért – hazaszeretet, lojalitás, barátság, hűség, áldozatvállalás, önfeláldozás – küzdenek, amik felett mi gyerekként talán ugyanúgy átsiklottunk, mint a darab főhősei afölött, hogy a mérnök úr egyre gyakrabban tűnik fel a grundon, méricskélni egy majdani ház fundamentumát. De amíg az övék a grund, az a darabka föld, amit sajátjuknak éreznek, ahol játszhatnak, addig Boka (Béhr Márton) vezetésével küzdenek érte. Együttes erővel, míg Nemecseket el nem „szólítja egy hang”.

Ő elmegy, üzenete azonban velünk marad: Véssük ide ma fel, hogy megmarad ez a hely. Vagy egyszer belehalunk! M’ért félnénk? M’ért élnénk, ha nem egy álomért?”

JN