Micimackó kalandjai Naszvadon

A helyi színjátszó szakkör 2015 szeptemberében indult el Haris Katalin gyógyszerész vezetésével. A csoport tagjai a napokban mutatták be színházi előadásukat „Micimackó” címmel a helyi művelődési központban. A részletekről Haris Katalin rendező tájékoztatta lapunkat.

„A gyerek színjátszás gondolata már régebben motoszkált a fejemben. Naszvadon sok tehetséges, művészi beállítottságú gyerek él. Szerettem volna, ha a gyerekek a színpadot, az előadást egy másik oldalról is megismerik. Bár hetente csak másfél óra áll a rendelkezésünkre, ezt igyekszünk tartalmasan kihasználni. Az órákon beszédtechnikai gyakorlatokat, színpadi mozgást, ill. a helyes testtartást gyakoroljuk.

micimackó 7

Miért éppen a Micimackó volt az első előadásunk? A nyáron szerencsém volt részt venni egy gyerek színjátszó tábor befejező előadásán. Ott mutattak be a gyerkőcök a kedvenc Micimackó kalandjaiból egy kedves részletet. Én ezt egy picit átalakítottam, zeneszámokkal bővítettem, s mivel több jelentkező lett, mint a szerepek eredetileg, ezért még további részekkel gazdagítottam. Azt gondolom, hogy egy jó kis délutáni, családi kikapcsolódást nyújthat az előadás. A gyerekek élvezni tudják a szereplők jeleneteit, a saját kezűleg készített jelmezeket és a vidám dalokat. A felnőtteknek pedig egy picit visszahozza a gyerekkor egy-egy vidám pillanatát. Maga az előadás nem hosszú, kb. félórás, úgyhogy még a legkisebbek is figyelemmel tudják kísérni az elejétől a végéig” – mondta a mese rendezője.

miriák

Holop Ferenc felvétele

Top