Miért kísért a múlt a komáromi temetőben?

A fenti címmel reagált két hete megjelent, a komáromi katolikus temetővel foglalkozó cikkünkre Földes Sándor, a Cintoríny Komárno kft. ügyvezető igazgatója. Vállalata az egyház megbízása alapján 2004 elejétől 2023 végéig látta el a temetőgondnoki teendőket.

Földes Sándor már egy évvel ezelőtt kifejtette álláspontját a Deltában a nem éppen zökkenőmentes gondnokságváltás kapcsán. Most a január 23-án megtartott fórumon elhangzottakról szóló cikkünkre reagált, melyen az új temetőgondnokság, vagyis a Somnia centrum képviselői, továbbá a tulajdonos Komáromi Római Katolikus Egyházközség osztotta meg véleményét és terveit a jelenlévő képviselőkkel és a polgármesterrel. Földes Sándor írásos reakcióját az alábbiakban – kérésének megfelelően – változtatás nélkül közöljük:

„A Delta hetilapban nemrégiben jelent meg egy cikk Kísért a múlt a komáromi temetőben címmel, amelyre reagálni szeretnék. Sokáig nem kívántam a sajtó útján, vagy a virtuális térben megszólalni ebben az ügyben, mert úgy gondolom, hogy nem méltó ezt a kérdést csupán üzleti szempontból kezelni. Most mégis szükségét érzem, hogy a nyilvánosságot tájékoztassam és a tények közlésével világítsam meg ezt az elfajult, gyakran az illő kegyeleti szempontokat sem figyelembe vevő vitát. Kezdjük mindjárt az elején. Amikor 2004. január 1-én a Cintoríny Komárno kft. átvette a gondnokságot a város által megbízott gondnoktól, semmilyen dokumentációt nem kaptunk sem tőlük, sem a tulajdonos római katolikus egyháztól, beleértve a sírhelyek nyilvántartását, a bérleti szerződéseket, és a bérleti díjakat is. Éppen ezért csak azzal a feltétellel kötöttük meg a szerződést, hogy az legalább 20 évre szóljon, illetve, ha lejár, bennünket se terheljen semmilyen átadási kötelezettség. Ezt így mindkét fél elfogadta és aláírta, ezért úgy gondolom, hogy a tulajdonosnak kellett volna erről tájékoztatnia az új gondnokságot. Nem ez én tisztem kideríteni, hogy ezt a katolikus egyház illetékesei megtették-e, vagy sem. Én viszont ezt a tényt közöltem az engem 2023 őszén felkereső Kajan Péter úrral, a Somnia centrum vezetőjével és Molnár Marián képviselő úrral. Mivel tehát annak idején nem kaptunk semmit, az első 10 évben fokozatosan térképeztük fel a dolgokat, és azzal foglalkoztunk, hogy tiszta, átlátható helyzetet teremtsünk. Ami a temető állapotát, épületeket és utakat illeti, el kell mondanom, hogy a cikkben bemutatott adminisztratív épület elsősorban nem is szerepelt a tulajdonlapon, mi intéztük körülötte a szükséges teendőket. Rendkívül rossz, romos állapotban vettük át, a tetőn át a csillagos eget lehetett kémlelni, és nagyjából ilyen állapotban volt a ravatalozó is. Maga a terület is inkább hasonlított dzsungelhez, mint az embereket megillető végső nyughelyhez.

Mindezt figyelembe véve az első 10 év arról szólt, hogy saját anyagi forrásból rendbetetettük a ravatalozót és komplett felszereltük, úgy-ahogy élhetővé tettük az irodaépületet és kitakarítottuk a temető legnagyobb részét, konténereket helyeztünk el a hulladéknak, rendberaktuk a vízvezetékrendszert és elkezdtük kiépíteni a sírhelynyilvántartást. Van itt még néhány érdekes tény, ami nem hangzott el sehol nyilvánosan, és nem is írt róla senki. A médiában a tulajdonos azt jelölte meg a szerződés meghosszabbításának akadályaként (csak a médiában, a hivatalos közlésben szót sem ejt róla), hogy nem tartottuk megfelelően karban a sírkertet. Cégünk 2014-ben kidolgoztatott egy teljes felújítási tervezetet 240 ezer euró értékben, amely jelentős fejlesztéseket tartalmazott, többek között a járdák felújítását, újak megépítését és a ravatalozó előtti árnyékoló tetőrendszert is. Ezt minden kompenzációs igény nélkül benyújtottuk a tulajdonosnak, mert a törvény értelmében semmilyen építkezés, jelentős átalakítás nem történhet a tulajdonos beleegyezése nélkül. Erre a tervezetre még választ sem kaptunk, ezért ugyanezzel a kéréssel megkerestük a nagyszombati érseki hivatalt is, hasonló végeredménnyel. Ennek fényében minimum nem korrekt bennünket azzal hibáztatni, hogy nem eszközöltünk fejlesztéseket, vagy nem megfelelően kezeltük a temetőt. Ami a sírbérleteket illeti, annak ellenére, hogy 20 éve semmilyen dokumentációt nem kaptunk, méltányoltuk és elfogadtuk az érvényes sírbérleteket, amelyek az előző kezelővel köttettek. Attól pedig senkinek nem kell tartania, hogy a velünk kötött bérleti szerződését nem tudja igazolni, mert akinek elveszett, vagy esetleg más okból nem áll rendelkezésére, nálunk az irodában bármikor megkaphatja. Ha pedig az új gondnokság nem tekinti érvényesnek a velünk kötött szerződést, azt ajánljuk volt ügyfeleinknek, hogy kérjenek írásos indoklást, miért nem fogadják el. Ugyanis a törvény a sírbérletek időtartamát nem határozza meg, tehát mindaddig, amíg a bérlő a díjat rendesen fizeti, senkinek nincs joga a sírhelyet megsemmisíteni, de a már befizetett bérleti díjat újból követelni sem. Ha ebből precedens lenne, akkor fennállhatna a veszély, hogy ahányszor új gondnok van, mindannyiszor kérné az új, már befizetett bérleti díjat is. Sajnálatosnak tartom, hogy az ügybe belevonták a várost is, és a képviselőtestületet akarják döntőbíróként felhasználni az ügyben. Érthető a képviselők húzódozása, hiszen ha elfogadják, hogy akár csökkentett mértékben is, de újból meg kell fizetni a sírbérletek díját, akkor diszkriminálják a város azon lakosait, akik a katolikus temető igénybevételében érintettek. Ugyanis így nekik sokkal többe kerülnek a kegyeleti szolgáltatások, mint azoknak, akik a város más temetőit veszik igénybe. Ráadásul ezzel a döntéssel szembemennének az érvényes temetkezési törvénnyel, amely kimondja, hogy a megfizetett sírhely ,,szent és sérthetetlen”. Egyúttal ellentmondásba kerülnének az önkormányzat és a képviselők egy korábbi határozatával, amely kimondja, hogy a sírbérletek ugyanazon feltételek mellett, amellyel annak idején köttettek, változtatás nélkül érvényben maradnak. Végezetül szeretném, ha minden olyan fórumra, ahol ez az ügy terítékre kerül, cégünk képviselőit is meghívnák. Nekünk jogunk van álláspontunk ismertetéséhez, a lakosságnak pedig a kiegyensúlyozott tájékoztatáshoz.”

Újra használható a ravatalozó, amit az új gondnokság újíttatott fel

Keszegh Béla polgármester korábban többször jelezte, szeretne egy fórumot összehívni, ahol minden érintett fél kifejthetné álláspontját – a lakosok és az előző temetőgondnokság is. Információink szerint erre legalább egy hétig nem kerül sor, mivel Kiss Róbert komáromi esperes-plébános külföldön tartózkodik. Úgy tudjuk, emiatt az önkormányzat csütörtöki ülésén nem is kerül napirendre az új temetői rendtartásról szóló programpont.

Levél a polgármesterhez

Takács Róbert komáromi lakosként és hívő katolikusként levélben fordult Komárom polgármesteréhez a római katolikus temető ügyével kapcsolatban, a január 31-én megjelent cikkünkben foglaltakra alapozva. Álláspontját elküldte a városi képviselőknek, a temető ügyében érintett feleknek, valamint lapunknak is. Alább igyekeztünk röviden összefoglalni véleményét.

Takács Róbert először is leszögezte, osztja a polgármester azon véleményét, miszerint „a városnak nem sok köze van a kialakult helyzethez, az önkormányzat tagjainak mégis az a kötelességük, hogy a lakosok érdekeit védjék”. „Értékelem, hogy polgármester úr a megoldásban érdekelt, azon nézetével ugyanakkor, miszerint ‘ha valaki valóban hitelesnek tűnő számlát tud bemutatni, akkor legalább részben mentesüljön az alól, hogy valamiért kétszer kell fizetnie – a gondnokság, az egyház és a város is hozzájárulhatna valamilyen formában a káruk enyhítéséhez’ nem tudok egyetérteni, hiszen aki egy szolgáltatás árát 100%-ban már megfizette, azt semmilyen körülmény nem kötelezheti arra, hogy fizessen pluszban akár 1%-ot, 10%-ot vagy újabb 100%-ot ugyanazért a szolgáltatásért“ – írja levelében. Ezt követően kifejti, ha a lakosok által kötött bérleti szerződéseket senki nem szegi meg, kára sem keletkezik senkinek, így senkinek sem lesz kötelessége bármilyen kárt enyhíteni – különösen a városnak nem. Szerinte a városnak nem szabad részt vennie kikényszerített kárenyhítésben, ami legitimizálná a jogszerűtlen lépést – ez egyébként is ellentétes azzal, hogy a képviselők a városi vagyon őrzésére esküdtek fel. A képviselőknek úgy kell védeni a lakosok érdekeit, ha figyelmeztetnek az észlelt törvénytelenségre, és felszólítanak mindenkit, hogy az érvényes sírbérleti szerződéseket tartsák tiszteletben.

Helytelennek tartja, hogy a képviselők az új temetői rendtartást jóváhagynák abban az esetben, ha az egyház és a temetőgondnokság nyilatkozatban szögezi le: nem a városi képviselők döntésétől függ, hogy egyesek kénytelenek lesznek kétszer befizetni a sírhelyük bérleti díját. Szerinte ezzel csak asszisztálnának ahhoz, hogy „ne csak megfizettessék velünk azt, amit egyszer már kifizettünk, de ráadásul még magasabb áron is megfizettethessék.”

Arra is rámutatott, az előző temetőgondnok 2004-ben vállalkozóként tiszteletben tartotta a lakosok korábbi bérleti szerződéseit nyilvántartás nélkül is, ami precedens értékű, ezért szerinte ez az új temetőgondnokságtól is elvárható.

Takács Róbert úgy látja, az egyház szociális tanításával, egyúttal a kánonjoggal is összeegyeztethetetlen, hogy 2024-től kezdődően, retroaktív módon bárki is kétszer fizessen ugyanazért a szolgáltatásért – sem a hívekkel, sem a várossal szemben nem lehet ilyen elvárást támasztani.

Ezt követően tételesen idéz a kánonjog vonatkozó, vagyonkezeléssel, illetve egyházi temetéssel kapcsolatos passzusaiból – ezek alapvetően azt támasztják alá, hogy az egyháznak és vagyonkezelőinek kötelessége a gondjára bízott javakról való gondoskodás, jó családapa módjára, illetve arra is ügyelni kell, hogy a szegények is megkaphassák a megfelelő temetést. Megjegyzi azt is, az új gondnok által elvégzett felújítások valóban dicséretesek.

„Az önkormányzat feddhetetlenségét megóvandó és a kegyeleti morált visszaállítandó kérem polgármester úrtól a temetői rendtartás jóváhagyásának napirendről való levételét és szavazásra bocsátásának végérvényes visszavonását” – zárul Takács Róbert levele, melyben egyúttal megköszöni a városvezetés és a képviselők fáradozását, egyúttal további sikeres munkát kíván nekik.      

(csá)

Kapcsolódó cikkeink:
Kísért a múlt a komáromi temetőben
Új kápolna a komáromi temetőben
Új temetőgondokság a katolikus temetőben
Teszi a dolgát az új temetőgondokság

Top