Milyen újszerű kihívások előtt állnak a pedagógusok? Milyen elvárásoknak kell megfelelnie egy modern iskolának? Mit, miért és hogyan tanítsunk? Az iskolai tanévkezdés apropóján pedagógusokat, szakembereket kérdeztünk a tanári szakma presztízséről, a felvidéki magyar oktatásügy állapotáról, és arról, mi egy jól működő iskola alapvető feladata? Pedagógusok, iskolaügyi szakemberek a tanári pálya nehézségéről és szépségéről.

ALBERT SÁNDOR
korábbi parlamenti képviselő, a Selye János Egyetem alapító rektora:

Minden tanévkezdés teli van várakozásokkal, új elképzelésekkel és tervekkel. Az év elején sokan nyugodt tanévről ábrándoznak, de ebből most sem lesz semmi. Ma is nagyon sok a bizonytalanság az oktatásügy háza táján. Szeptember elején immár a 19. miniszter ül be az ingatag bársonyszékbe. Egyelőre nem ismerjük a nevét, de az elképzeléseit sem. Nem tudjuk, mi lesz az ötvenes létszám alatti iskoláink sorsa, megnövelik-e a nemzetiségi iskolák fejpénzeit, mi lesz a beígért béremelésekkel stb.

Azt viszont biztosan tudjuk, hogy korszerű oktatási rendszer és hatékony iskolák nélkül esélyünk sincs felzárkózni a gazdaságilag sikeres országok közé. Iskoláink megreformálása ezért elkerülhetetlen. A kidolgozott reformtervezet „A Tanuló Szlovákia” névre hallgat és szellemiségében egy teljesen új filozófiát fogalmaz meg, újszerű kihívásokat állít pedagógusaink elé.

A jelenlegi „tartalomközpontú“ iskola helyett „gyerekközpontú“ iskolát fogalmaz meg, tehát a tananyag memorizálása helyett a személyiségfeljesztésre helyezi a hangsúlyt. A tanítás helyett a tanulás kerül a fókuszba.

Ebben az új rendszerben:

– megváltozik például a pedagógus szerepe: a tananyag átadása helyett a diák önálló tanulásának segítőjévé, szervezőjévé válik,

– a pedagógusnak, mivel minden gyerek más, minden gyerekhez másképpen kell viszonyulnia, ezért a tanulás individualizációja is a feladata lesz,

– a szülőkkel együttműködve ki kell dolgoznia a tanulók egyéni haladási terveit,

– el kell sajátítania és alkalmaznia kell az oktatás újszerű szervezési formáit, pl. a tanév szemeszterekre bontását és a blokkosítást,

– el kell sajátítania az újszerű oktatási módszereket és formákat: a problémameg­oldó oktatást, projektmódszert, a csoportoktatást stb.

– folyamatosan értékelni kell a tanulók egyéni előrehaladását,

– számolnia kell a virtuális (on-line) oktatás térnyerésével stb.

Ma a tanító- és tanárképző karok nem készítik fel a pedagógusokat ezekre a szerepekre, ezért (is) nő meg a továbbképzések súlya. A reform beindítását ugyan csak 2018-ra tervezik, de már ebben a tanévben rá kell hangolódni és fel kell készülni az említett kihívásokra. Nem fogunk tehát unatkozni!

FEKETE IRÉN
pedagógus, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége komáromi központi irodájának vezetője:

Nekem a tanévnyitó, az iskolakezdés mindig ünnep. Ünnepelem az eljövendő találkozásokat a gyerekekkel, a tanulás iránti vággyal. Ünnepnek tekintem azokat a helyzeteket, amikor gyakorló pedagógusként hitet öntök a kétkedőkbe, örömet adok a kesergőnek, tudást a kíváncsinak, és tanítom a taníthatatlant: a világ befogadását.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) titkáraként azt is tapasztalom, hogy a jelen kor pedagógusának a tanítás során újabb és újabb kihívásokkal kell szembenéznie: a tanulók eltérő szociokulturális hátterével, a tanulásra való motiváltságuk szintjével. Megnövekedtek az iskolával és így a pedagógusokkal szembeni elvárások is. A tudást már nemcsak átadni, rendszerbe foglalni kell, hanem működésében, alkalmazhatóságában élményszerűvé is kell tenni. Az iskolának olyan hellyé kell válnia, ahol a gyerekek használható tudást és készségeket szereznek. Ezt a tudást családi háttértől függetlenül mindenki számára elérhetővé kell tenni. Megérett tehát az idő arra, hogy ismételten fókuszba kerüljön: mit, miért és hogyan tanítsunk?

Az oktatásban olyan tanítási stratégiára van szükség, amely kellően motiválja az ifjúságot a használható tudás megszerzésére. Megmutatja a helyes tanulási utakat, s elegendő tanulási technikával vértezi fel őket, hogy bármikor felhasználhassák az így szerzett tudást, s életük bármely szakaszában képesek legyenek alkalmazni azt. Az oktatás ügye a legnagyobb figyelmet érdemlő közügy. Mára már egyre többen hangoztatják, hogy az oktatás minősége és a gazdasági növekedés üteme között oksági összefüggés van.

A legjobb befektetés a tudás, nem térül meg hamar, de hozadéka időtálló. Mára már az is nyilvánvalóvá vált, hogy a képzettség a szegénységből való kilábalás leghatékonyabb eszköze.

Kodály Zoltán mondta: „Minden gyereknek joga van a legjobb tanárhoz, a legeredményesebb módszerekhez és a legjobb körülményekhez, ami őt az iskolában az ismeretszerzés és az emberré válás folyamatában segíti.” Nem kis feladat ez a ma pedagógusának, főleg azoknak, akik meg akarnak felelni a kihívásoknak. Azt kellene elérni, hogy egyetlen tanítványunk se mondhassa el: „Mi a ma gyermekei vagyunk, akiket a tegnap tanárai, a tegnapelőtt módszereivel készítenek föl a holnap feladataira.”

Az SZMPSZ szervezésében szeptember 2-án Nagyszelmenc görög katolikus templomában került sor a szlovákiai és a kárpát­aljai magyar iskolák közös ünnepi tanévnyitó ünnepségére, melynek egyik felemelő pillanata volt, amikor a 24 leendő elsős kisdiák üdvözlése után 6 hazai és 5 kárpátaljai pályakezdő pedagógust köszöntöttünk, akik szeptemberben állnak először a katedrára. Biztató szavakban nem volt hiány, tapasztalt pedagógusok adtak nekik megszívlelendő útravalót. Jelenlétük, meghatottságuk, elszántságuk ad nekünk is erőt ehhez a pályához, hogy beteljesítsük vágyát gyermeknek, szülőnek, közösségünknek egyaránt.

Hát… becsengettek! Sikeres tanévet kívánok mindenkinek!

MAJER PÉTER
tanár, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola igazgatója:

Véleményem szerint a pedagógusszakma megítélése nem a legjobb, de úgy gondolom, hogy erről mindkét fél tehet. Sokszor a szülő nem kellő mértékben támogatja a pedagógus nem könnyű munkáját, és a szülői „nevelést“ átruházza a tanítóra. De az igazsághoz tartozik, hogy sokszor a pedagógus sem üti meg a szülők által támasztott jogos igényeket, elvárásokat. Mindkét oldalnak együtt kell működnie, hiszen az egymásra mutogatásnak, a felelősség áthárításának a gyermek „issza meg a levét“.

Úgy gondolom, hogy egy iskolának az a feladata, hogy „jó, tisztességes embereket“ neveljen, és majd úgyis eldönti a diák, hogy később mivel szeretne foglalkozni, milyen szakmát, egyetemet, főiskolát fog választani. Tanulja meg tisztelni az emberi értékeket, a szüleit, tanárait, iskolatársait, barátait, ismerőseit, egyszóval a többi embert. Természetesen az alapintelligenciához szükséges ismereteket kötelező megtanulni, megszerezni, de azután foglalkozzon azzal, amit szeret, amiben jó. Érdekes feladat volna a statisztikusoknak kiszámolni, hogy hány ember nem dolgozik a kitanult szakmájában, hány tanult volna szívesebben mást, mint amit a szülei erőltettek, hány foglalkozna inkább mással, mint jelenleg.

Az oktatásügy állapotáról már nagyon sok hangzatos vélemény elhangzott, és bizonyára el is fog még hangozni, de ritkán változik valami. Ettől függetlenül én is úgy gondolom, hogy tovább kell foglalkozni a fontos témákkal, mint a kisiskolák helyzete, az iskolák nem megfelelő anyagi támogatása, vagy a szlovák nyelv oktatásával a magyar alapiskolákban, de a legfontosabb, hogy „saját házunk“ táján rend legyen. Ha diákok, szülők, tanárok az iskola munkájával elégedettek lesznek, akkor az iskola is élni, fejlődni fog.

Langschadl Mátyás