Működnek a chipelt kukák Gútán

Idén január elsején új, mennyiségalapú elszámolási rendszert vezettek be a hulladékdíjszabás terén a városban; az első negyedév eredményei alapján elmondható, hogy az előző évekhez képest csökkent a háztartási vegyes szemét, míg a biológiai és az osztályozott hulladék mennyisége nőtt.

Gútán, országos viszonylatban is úttörő jelleggel, teljesen új alapokra helyezték a hulladékgazdálkodást, amelynek lényege, hogy mindenki az általa termelt szemétmennyiség szerint fizet. Finta Zoltán hivatalvezető a legutóbbi önkormányzati ülésen részletekbe menően, táblázatokkal, grafikonokkal alátámasztott beszámolójában leszögezte: összességében nem lett ugyan kevesebb a begyűjtött szemét (az év első három hónapjában 1265 tonna volt, tavaly ugyanezen időszak alatt 1269 tonna), viszont 18 százalékkal csökkent a vegyes háztartási szemét, miközben 27 százalékkal nőtt a biológiai, 10 százalékkal az egyéb osztályozott hulladék, és 17 százalékkal az apró építkezési törmelék aránya. Így ezek a másodlagosan felhasználható, illetve értékesíthető hulladékfajták már nem kerültek be a kommunális szemét közé, aminek kezelése és elhelyezése a szeméttelepen évről évre többe kerül. Ennek egyik oka, hogy fokozatosan emelkedik a szelektálás arányával kapcsolatot állami büntetőilleték. Míg 2020-ban Gúta 12 euró illetéket fizetett tonnánként, tavaly már 18 eurót. Ha viszont sikerül tartani az idei év első három hónapjának trendjét, azaz a magasabb szeparálási arányt, akkor 15 euró/tonna lesz az illeték nagysága.

A táblázatokból az is kitűnik, hogy a hulladékgazdálkodásra idén a tervek szerint 360 ezer eurót fordít a város; ez az összeg tavaly 408 ezer euró volt. A hulladékdíjból tavaly 264 ezer, idén 266 ezer euró bevétellel számolnak Gútán, ami azt jelenti, hogy míg tavaly 144 ezer, idén „csak” 94 ezer euróval kell dotálnia a városi költségvetésből a hulladékgazdálkodást. Ez elsősorban a magasabb osztályozási aránynak köszönhető, így amellett, hogy a város pénzt takarít meg, a környezetvédelmi szempontok sem elhanyagolhatóak.

A lakosokat mindebből leginkább az érdekli, hogy mennyi szemétdíjat kell fizetniük. Idén a tavalyihoz képest nem változott a díjszabás, 25,55 euró/év, ám most már két tételből áll: 12,50 euró fix átalányból, valamint a mozgó részből, ami a ténylegesen termelt szemét alapján számítanak ki. A chipelt kukáknak köszönhetően már háztartásokra lebontva nyomon tudják követni a kommunális szemét mennyiségét, és bizony, aki nem osztályoz, azt érhetik meglepetések.

„Az első három hónap azt mutatja, hogy a lakosok mintegy fele bele fog férni a 25,55 euró éves díjba, esetleg még spórolni is tud rajta, még a másik fele bizony ráfizet – mondta Finta Zoltán. – Azokat a személyeket, akik január-február folyamán a legtöbb háztartási hulladékot halmozták fel, írásban értesítettük, felkerestük személyesen, telefonon, illetve a közösségi oldalon, és elmagyaráztuk, hogyan tudnák csökkenteni a szemét mennyiségét, mit ne tegyenek a kukákba, miként szelektáljanak, hiszen az osztályozott hulladékot ingyen elvisszük, vagy ingyen leadhatják azt a gyűjtőudvarba. Közel 500 személyről volt szó.”

A képviselők pozitívan értékelték az eddigi eredményeket, de fontosnak tartották a lakosság további felvilágosítását, tájékoztatását.

(vkm)

Kapcsolódó cikkeink:

Így szabályozzák a szemétdíjat Gútán
Gútán jól jár, aki szeparál
Tüntetéssel indult a víztisztító építése Gútán
Új komposztáló épül 1,3 millió euróból

Top