Munkaadók is bemutatkoznak az András-napi vásáron

Minden árusító hely elkelt az idei András-napi vásárra. 7 országból érkeznek eladók, de visszatérők a “perui” indiánok és egy olaszországi kerámiás is. Munkaadókkal is lesz alkalom ismerkedni az idei környezettudatos vásárban.

andrasnapi

A vásárlás mellett a finom falatok kóstolgatására és a szórakozásra is lesz bőven alkalom. Kilenc helyen lehet választani a látványkonyhák és a büfék kínálatából, de 63 eladó kínál más finomságokat, mézes- és forralt bort, mézes- és kürtőskalácsot, sajtokat, cukorkát és egyéb ínycsiklandozó portékát.

75 kézműves kínálatából válogathatnak az érkezők, akik több országot képviselnek. Több mint száz további árus árul széles választékban. Összesen 247 eladó kínálja a portékáját.

A Komáromban idén letelepedő ZF Slovakia vállalat a szombati napon fogja bemutatni a céget a városi rendőrség épületével szemben, a Gadócon tevékenykedő és bővítéseket tervező SK Cont az egyetemnél helyezte el a konténereit, a vásár ideje alatt tájékoztatják az érdeklődőket. Mindkét cég célja új munkahelyek felkínálása.

delta A4 fel 213x143

Az SK Cont konténerekkel szemben pedig egy civil szervezet, a KompAkt a hulladékosztályozást fogja népszerűsíteni egy ökológiai sarkon. Az idei vásárban már nagyobb figyelmet kap a környezettudatos gondolkodás, szelektálva dobhatják ki a látogatók a szemetet.

Ami a szórakozást illeti, nem maradhatnak el az attrakciók sem, ahol az adrenalin kedvelők a megszokott “katapult” mellé egy új torony körhintában élhetik ki szenvedélyüket. Természetesen a kisgyerekes családok is megtalálják a szórakozási lehetőségeket.

A parkolási lehetőségek: a Várutcán mindkét oldalon, a sportcsarnok gyűjtő parkolójában, a Belső körút parkolóiban, a VMK melletti parkolóban, és persze a megszokott Villanytelepi úton. Nyitva lesz az új piactér kapuja a Villanytelep útról, így nem kell kerülni az ott parkolóknak. A szervezők kérik a látogatókat, hogy zöld területre ne parkoljanak.

parkovanie_mapa

A szervezők irodája az egész vásár idején működik, a városi rendőrség épületében. Az egész vásár alatt a szervezők láthatósági mellényben lesznek a terepen, akinek bármilyen segítségre lenne szüksége, forduljon hozzájuk bizalommal. Mellékhelyiségek több helyen elérhetőek. A vásár területén információs táblák segítik az eligazodást. A biztonságot a városi rendőrök az állami rendőrökkel karöltve biztosítják, szükség esetén elérhetőek a 159-es hívószámon.

(vh)

Top