Naperőmű, lakónegyed és más beruházások Hetényen

Nagy dolgok előkészületei zajlottak az elmúlt két évben a községben. A sok munka mostanra érett be: május végén több mint tízmillió eurós projektről, egy naperőmű építéséről írtak alá szerződést egy portugál cég szlovákiai leányvállalatával. Erről, és további terveikről kérdeztük Magyari Ferencet, aki második ciklusát tölti a polgármesteri székben.

Magyari Ferenc polgármester

Évtizedek óta komoly fejtörést okozott a falu mindenkori vezetésének az egykori szövetkezet 15 hektáros parlagon fekvő területe. Az épületek, melyek tetőszerkezete többnyire azbeszt, sorra tönkrementek, az előzetes felmérések szerint csupán szanálásuk 7-800 000 euróba kerülne. A község azonban ezt az összeget önerőből képtelen kigazdálkodni, azért kereste a terület bérbeadásának lehetőségét. Jelentkezők akadtak szépszámmal. Hoztak volna sertéshizlaldát, környezetkárosító üzemeket és sok egyebet, de ezekre a megkeresésekre a község vezetése rendre nemet mondott, mert számukra nem csupán a terület kihasználtsága volt a fontos, de az is, hogy az oda kerülő létesítmény környezetkímélő legyen. Ekkor „kopogtatott” be hozzájuk a BLEUE s.r.o. cég, mely az egyik legrégebbi, megújuló energiaforrások kihasználásával foglalkozó portugál cég szlovákiai leányvállalata. A társaság a nyugati országokat követően az utóbbi időben Európa keleti régióiban kezdett el terjeszkedni, Szlovákiában már több helyen épített naperőműveket.

„A közös együttműködésről két évvel ezelőtt kezdtük meg a tárgyalásokat, és május utolsó napján írtuk alá a szerződést, melynek értelmében 40 cent/négyzetméter/év bérleti díjban sikerült megegyeznünk, ami évi 55 ezer eurót jelent. Továbbá átvállalták a régi épületek bontási munkálatainak és a veszélyes hulladék környezetkímélő módon történő elszállíttatásának költségét. A szerződést harminc évre kötöttük meg” – részletezte a polgármester.

A naperőmű munkálatai a szükséges engedélyek megszerzése és a Komáromig terjedő villamoshálózat kapacitásának növelése után kezdődhetnek el, öt éven belül – ez utóbbi a befektető részéről komoly invesztíciót igényel. A tervek szerint a 8-10 MW-os naperőmű 10 millió kWh villamos energia előállítására képes egy évben, ami a jelenlegi helyzetben, amikor Európa energiahiány küszöbén áll és a zöld energiaforrások kihasználása hatványozottan sürgetővé vált, nem elhanyagolandó mennyiség.

Új lakónegyeddel bővül a község

Idén megkezdték az új lakónegyed területének kialakítását és az infrastruktúra kiépítését. A Sport utcával párhuzamos, kihasználatlan területen már épül a csatornahálózat. Az újonnan kialakított két utcában a nyár végére készülnek el a nyolc méter széles utak, a közvilágítás és a járdák. Az új lakónegyed terültén 77 (6-12 áras) telket jelöltek ki. „A szerződés alapján a villanytelepnek októberig kellene átadnia a trafóállomást és befejeznie a magasfeszültségű áramvezetékek kiépítését – ismertette Magyari Ferenc. – Mivel ilyen irányú pályázatok nem voltak, a több mint nyolcszázezer eurós befektetés költségét, melyből egyelőre a terület felét tudjuk közművesíteni, önerőből gazdálkodtuk ki. A projektről kis videó is készült, ami a község honlapján tekinthető meg. Az új tulajdonosoknak kötelezniük kell magukat, hogy két éven belül megkezdik az építkezést és öt éven belül kollaudáltatják ingatlanjukat. Nem titkolt célunk, hogy ezáltal is növeljük a jelenleg 1370 lélekszámú község lakosainak számát.” A polgármester büszke rá, hogy az önkormányzat mindössze három irodai alkalmazottjával közösen sikerült véghezvinniük a projektet, az engedélyek megszerzése, a tervek kidolgozása, a szerződésesek intézése ugyanis hatalmas munka volt.

Sok kicsi sokra megy

A posta melletti utcában esőzések idején régóta gondot okozott a csapadék-elvezető csatorna elöregedése. Pályáztak a felújítására, sikertelenül, ezért idén önerőből oldották a felújítását, tizennégyezer euróból. „A pályázatok kidolgozása és benyújtása hosszadalmas, az eredmény kétesélyes. Ezért a kisebb beruházásokat, mint a temető kerítésének cseréje, a kanális kitisztítása, egy traktor és egy szárzúzó vásárlása, inkább önerőből megoldottuk. A járványhelyzetből adódó nehézségek minket sem kíméltek, a középületek tervezett felújítását el kellett halasztanunk, de remélhetőleg a következő négy évben erre is sort tudunk keríteni. Sok elindított projektünk, kidolgozott tervünk van, ezeknek szeretnék pontot tenni a végére” – jelentette ki Magyari Ferenc, aki az októberben esedékes önkormányzati választáson ismét szeretné megpályázni a polgármesteri széket.

Kultúrházzá építenék át a régi óvodát

A polgármester elmondta, hogy folyamatosan figyelik a meghirdetett, pályázatokat, és élnek a lehetőségekkel. Az egyik legnagyobb horderejű projektjük, amit pályázati támogatásból sikerült megvalósítaniuk, a községi hivatal több mint háromszázezer eurós felújítása volt. Már megkapták az értesítést, hogy az iskola komplett hőszigetelésére – beleértve az ablakok és a tető cseréjét – benyújtott, 500 ezer eurós pályázatuk sikeres lett. További három, futó pályázatuk még nincs kiértékelve.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében tavaly adták át a 849 ezer euróból felépült Gólyavár Református Bölcsődét és Óvodát, mely a református gyülekezet fenntartása alatt működik majd. Az új intézményt szeptembertől vehetik birtokba a legkisebbek „Mivel nincs kultúrházunk, mert majd harminc évvel ezelőtt leégett, a régi óvoda épületét szeretnénk átépíteni egy 200 személy befogadására alkalmas kultúrházzá. Az építési terveket az egyik komáromi tervezőiroda szakemberei készítik” – árulta el Magyari Ferenc. Hozzátette: fontosnak tartja, hogy a községben élők találkozni tudjanak a kulturális rendezvényeken, falunapokon, a borúton, mert az ilyen alkalmak segítenek összekovácsolni az embereket, megerősíteni bennük az összetartozás érzését.

(janković)

Top