Ógyalla. A Bellő Néptáncegyüttes igényes és nagysikerű jubileumi gálaműsorral zárta a 2023-as évet az ógyallai kultúrházban. A több száz érdeklődőt vonzó programban bemutatták az elmúlt huszonöt év legsikeresebb koreográfiáit, valamint a Bellő Népzenekar ízelítőt nyújtott „A mi örökségünk” címmel megjelent második lemezük anyagából.
A nagysikerű, közel kétórás gálaműsorról azonban Deme László, az együttes alapítója, tánc- és énekpedagógusa, zenei kísérője, az ógyallai Feszty Árpád Alapiskola és óvoda igazgatója, egyben az együttes működését támogató Konkoly-Thege Polgári Társulás elnöke sajnos betegség miatt hiányzott. Arról, hogy mindezt hogy élte meg, miként tekint vissza az elmúlt negyed évszázadra és milyen tervei vannak, az ünnepek után beszélgettünk a magyar népzene megőrzése iránt elköteleződött pedagógussal.
– Sajnos két nappal a gálaműsor előtt kórházba kerültem, így fiaim, Szilárd és Attila párjaikkal vállalták magukra a program gördülékeny lebonyolítását. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Tény, hogy a Kis Bellő és a Nagy Bellő is remekül szerepelt. A maximumot nyújtották.
• Huszonöt évvel ezelőtt, amikor pályakezdő alsó tagozatos pedagógusként megalapította a néptáncegyüttest, miért éppen a Bellő névre esett a választása?
– Tornalján, ahol születtem és nevelkedtem, és ahonnét hoztam magammal a zene és a néptánc szeretetét, bellőnek hívták az anyagból készült bölcsőt, amit magukra kötöztek az asszonyok, miközben dolgoztak a földeken. A névválasztással azt akartam sugallani, hogy már a bölcsőben el kell kezdeni énekelni, dalolni a gyermekeknek. Az első csoport 20-25 gyerkőccel indult, akik a következő évben már fel is léptek. Azóta több tucat gyerek szívta magába nálunk a népzene, néptánc szeretetét. Ógyallán korábban nem volt állandó néptánckör, ezért kezdetektől az egyik pedagógiai célkitűzésem az volt, hogy olyan maradandó csoportot hozzak létre, amely viszi a világba az ógyallai magyarság hírét. Hogy meg tudjuk mutatni: itt voltunk, vagyunk és leszünk. Azt hiszem ennyi év után elmondható, hogy jó úton járunk.
• Ez nem is lehet kérdés, hiszen mára számos elismerést tudhatnak magukénak.
– Célként soha nem az lebegett a szemem előtt, hogy nívódíjakat halmozzunk, hanem hogy tőlünk telhetően maximálisan igyekezzünk felkészülni, bővíteni repertoárunkat és fellépéseink során maradandó élménnyel ajándékozzuk meg mindazokat, akik megtisztelnek minket érdeklődésükkel. Természetesen örülünk és büszkék vagyunk az elért eredményeinkre, mint például a Veszprémi Nemzetközi Táncverseny ezüst és bronz minősítésére, a hazai Idú hrať megyei verseny ezüst minősítésére, amelyek a csapat kiváló teljesítményét és tehetségét dicsérik. Emellett a magyarországi Népművészeti Ki mit tud? versenyen is ezüst minősítést, a Bíborpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedőn pedig zenekarunkkal aranysávos minősítést szereztünk.
• Hogyan bővült a repertoár és miért volt szükség saját zenekarra?
– Bár egyedül indítottam el a Bellőt, egy idő után be kellett látnom, a saját néptáncos múltamból eredő tudás már nem elegendő. Mátyusföldi, Dunántúli táncokkal indultunk, amiket az alsó tagozatos kezdő táncosok is meg tudtak tanulni. A továbblépéshez szükség volt szakképzett koreográfusokra, oktatókra is. Nekik köszönhetően indultunk el a profizmus útján, s bővült repertoárunk tardoskeddi, jobbágytelki táncokkal. Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy jó lenne egy saját zenekar. Három taggal indultunk, majd jóval később, körülbelül hét éve, öttagúra bővült a zenekarunk: Bertók Tibor cimbalmon, Langschadl Dávid brácsán, Golha Mátyás nagybőgőn, Jurisinec Martin klarinéton és harmonikán, jómagam pedig hegedűn játszom. Mindemellett pedig Korpás Réka személyében van egy pacsirta torkú énekesnőnk is.
• A Bellő Néptáncegyüttes két csoportból, a kis és nagy Bellőből áll. Párhuzamosan kezdték meg a munkát az alsó és felső tagozatosok?
– Ahogy cseperedni kezdett az első társaság és felső tagozatosok lettek, jelezték, hogy továbbra is szeretnének táncolni. Ekkorra ők már szakmailag készen álltak komolyabb táncok elsajátítására is, így egy külön csoportot, a Nagy Bellőt indítottuk nekik. Fájó pontunk, hogy miután elmentek középiskolába, nagy többségük elment a Bellőből is. Talán a harmadik generációnál következett be pozitív fordulat, hogy maradtak. Nekik köszönhetően alakult ki az ifjúsági-felnőtt csoportunk. Ők alkotják azt a vasmagot, akikben úgy elültettük a néptánc szeretetét és a közösségi érzést, hogy most már ők viszik tovább a csoport szellemét. Büszke vagyok rá, hogy Szilárd és Attila fiam, aki Szentpéteren vezeti a Gyöngyösbokréta csoportot, köztük van. Ők már azon a szakmai szinten vannak, hogy rájuk merem bízni a csoport vezetését. Jó lenne, ha háttérbe vonulhatnék, mert a pályázatok, fellépések szervezése nagyon sok időt igényel, amire általában csak este marad időm, hiszen napközben az iskolai teendőimet kell ellátnom. Ideje lassítanom a tempón.
• Fellépésekből pedig van bőven, sőt többször mutatkozhattak be külföldön is.
– Valóban sok helyen, Olaszországban, Bulgáriában, Csehországban, Montenegróban, Magyarországon jártunk. Itthon pedig számtalan fellépésünk volt. Ne felejtsük el, 25 év nagy idő. Ahogy egyre ismertebbé váltunk, úgy hívtak minket egyre több helyre. Bekerültünk azok közé a felvidéki néptánccsoportok közé, akiknek a neve egyfajta színvonalat képvisel, és ismert a tágabb régiónkban. Ennek ellenére néha úgy érzem, hogy kicsit megtorpantunk. Jó lenne a jövőben nagyobb léptekkel fejlődni. Ehhez azonban jelenleg kevesen vagyunk. A nagy Bellőt tizenkét ember viszi a hátán. Ha közülük esetleg valaki lebetegszik, akkor már nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Az igazi bizonyítás még várat magára. Ez azonban már a fiatalok feladata lesz.
JN.