Nem fokozzák le a komáromi kórházat

Néhány napja körbefutotta az országos sajtót a hír, miszerint több regionális kórházat fognak lefokozni, átminősíteni, köztük a komáromi kórházat is – ez pedig gyakorlatilag megszűnésüket jelentheti. A Hlas ellenzéki politikusának feltételezését visszautasította a minisztérium, ahogy Filkó Gabriella, a komáromi kórház igazgatóhelyettese is alaptalannak nevezete a híresztelést.

Richard Raši korábbi egészségügyi miniszter egy kiszivárgott minisztériumi dokumentumra hivatkozva beszélt arról, hogy a kormány gyakorlatilag 22 regionális kórház lefokozását tervezi a készülő kórházreform keretében, ami végső soron e kórházak megszűnését jelentené. Ezek közé tartozna a komáromi kórház is – állította.

Az ellenzéki politikus állításait az egészségügyi minisztérium visszautasította, ahogy Jana Bittó Cigániková, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke is. Hangsúlyozta, egyetlen kórházat sem szüntetnek meg, legfeljebb átalakításra kerülhet sor, azonban a 22 kórházat felsoroló lista egy előzetes belső anyag, amit csak később véglegesítenek.

Az épülő sürgősségi központ látványterv

Abszurd forgatókönyv lenne

Nagy valószínűséggel állítható, hogy a komáromi kórház leminősítésére valóban nem kerül sor. Erről már Filkó Gabriella, a komáromi Agel kórház igazgatóhelyettese beszélt a Deltának. Hangsúlyozta, alaptalannak tartják a híresztelést. „A komáromi kórház 2018 óta nyújt sürgősségi ellátást, szerződés alapján. Azok a kórházak, amelyek ezt biztosítják, a hatályos törvény értelmében nem minősülhetnek alapellátást nyújtó intézménynek“ – szögezte le. Tehát ahhoz, hogy a kormány egyáltalán megtehesse a leminősítést a komáromi kórház esetében, ezt a jogszabályt is módosítani kellene. Ez pedig már csak azért is teljesen abszurd lenne, mert a kórházban jelenleg is folyamatban van az új sürgősségi betegellátó központ építése, ami idén decemberre készülhet el, 2022 első negyedévében pedig a működését is megkezdheti – emelte ki a kórház igazgató-helyettese.

A 11,2 millió eurós összköltségű beruházást ráadásul nagyrészt uniós forrásból finanszírozzák, mintegy 9,2 millió euró érkezik az EU-tól. Az uniós támogatású projekteknél pedig általános szabály, hogy legalább 5 évig működniük kell. Az említett okok miatt minimális a valószínűsége annak, hogy a közeljövőben leminősítsék a komáromi kórházat.

További fejlesztések a kórházban

Filkó Gabriella a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása komáromi járási szervezetének múlt keddi közgyűlésén is beszélt a témáról. Egyúttal arról is tájékoztatta a Komáromi járás polgármestereit, hogy milyen további beruházások valósulnak meg a kórházban a közeljövőben. Így a sürgősségi központ építésével összhangban felújítják a fűtésrendszert is az év végéig. Gyakorlatilag elkészült a kórházban működő gyógyszertár új laboratóriuma 531 ezer eurós költséggel, mely július elejétől kezdhet működni, amikor megkapja a végső jóváhagyást az illetékes hatóságtól. Ezt követően egy további beruházásra is sor kerül az onkológiai osztályon, 261 ezer euró értékben – a kemoterápiára és immunszuppresszív terápiára szolgáló helyiségeket újítják fel.

Az év végéig egy vérplazma előállító központ is létesül. A kórház további terve, hogy Komáromban is elérhetővé tegye az MRI-vizsgálatokat (mágneses rezonancia). Ilyen kivizsgálást jelenleg csak a Dunaszerdahelyi és Érsekújvári járásokban végeznek. Ha Komáromban is beindítják, rövidülhetnek a várólisták, ráadásul ez az egészségügyi személyzet szakmai fejlődését szolgálná, egyúttal vonzóbbá válna a kórház az orvosok, ápolók számára is.

Filkó Gabriella elmondta, a kórház területén lévő járdák, utak felújítását is tervezik, egyúttal a romos, kihasználatlan épületek lebontását, ám ezeknek a munkáknak a finanszírozását egyelőre nem sikerült biztosítani.

cs

Június közepéig 46 ezer oltást adtak be Komáromban
Kiállnak a kórház mellett a polgármesterek
Már állnak az új sürgősségi központ falai
Élmezőnyben a komáromi kórház

Top