Nemesócsa, a lecsó fővárosa

Már kora reggel szállingóztak a megrögzött lecsófőzők a verseny helyszínére, úgyhogy a kezdés előtt már remek hangulat uralkodott a szabadtéri színpad környékén, a Lecsó- és gasztrofesztiválon Nemesócsán.

Ez az évente megrendezésre kerülő főzőverseny, az évek során már remek kis eseménnyé nőtte ki magát. A hazaiakon kívül több ország lecsóspecialistái is jelezték részvételüket. Többek között a csehországi Brünn városából, ugyancsak csehországbeli Kolinecről, valamint a szomszédos Magyarországról, Tápiószentmárton, Győrújbarát, Győr, Nagykáta és Kakucs képviseletében is érkeztek csapatok, de a környék is bekapcsolódott a nemes versenybe, mint például Nagymegyer, Izsap, Búcs, Bernolákovo vagy éppen a távolabbi Fülek főzőkollektívája. Idén 23 csapat csapott a lecsóba, hogy megmutassák, hogy a legegyszerűbb, de legfinomabb magyar specialitásból milyen ételkülönlegességek készíthetők el. A verseny bírái Buday Péter mesterszakács, Héger Rudolf gasztronómiai szakértő–foodstylist és Nagy Richárd, a Szent Anna társulás alapítója minden résztvevőtől elvárták, hogy sajátos ízt és arculatot kölcsönözzenek ételkölteményeiknek.

Nemesócsa lecsó

A hivatalos megnyitóra délelőtt tíz órakor került sor, amikor is Magyarics Gusztáv, Nemesócsa polgármestere és Buday Péter mesterszakács köszöntötte a csapatokat és a közönséget, majd ezt követően a polgármester egy gongütéssel jelezte a főzés kezdetét. Különféle lecsóalkotásokat sikerült elkészíteniük, így az ínyencek megkóstolhatták a kolbászos, a gombás, a rizses lecsót, de aki különlegességre vágyott, biztos nem hagyta ki a bosnyák böllérlevest, a grulyalét gazdagon, a töltött vakarcsot vagy az Erzsi mama pogácsáját.

A versennyel egyidőben zajlott a negyedik Lecsólimpia, melyre főleg tettre kész férfiak jelentkeztek. A versenyszámok között szerepelt a nem hagyományos kötélhúzás, erősevő verseny, valamint gólyalábon járás. A tájház mögött gyereksarok és kézműves foglalkozások várták a legkisebbeket.
Délutánra elkészültek a lecsómesterművek. Ennek alapján a gasztro kategóriában a nemes-ócsai Favágók csapata nyerte meg a fődíjat, második helyen végzett az ugyancsak nemesócsai Lánglovagok gárdája, míg a harmadik helyet a nagykátaiak szerezték meg. A lecsófőzés kategóriájának győztese a nemesócsai Body Team főzőcsapat lett. Második helyre főzte be magát az izsapi IQUS Polgári Társulás főzőalakulata, a harmadik helyen pedig a csehországbeli Šumaváci Kolinec végzett.

Most is megválasztották a lecsókirályt és királynét. A királyi címet az izsapi Nagy Ottó, a királynői címet pedig a győrújbaráti Bödecs Károlyné Marika érdemelte ki. A különleges gasztronómiai élmények mellett kulturális programokról is gondoskodtak a szervezők. Így a színpadon fellépett Fekete Dávid, a helyi Oucha fúvoszenekar, a Crystal, a Katica junior és Pöttöm mazsorettcsoportok, Samuel Janiš, Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László nótaénekesek. A program végén pedig Bernáth Tamás adott egy magával ragadó operett- és musical-egyveleget.

Az idei Lecsó- és gasztrofesztivált a hagyományos lecsós bállal fejezték be, mely egészen hajnalig tartott. A szervezők köszönik a szervezetek, vállalkozók, valamint a magánszemélyek támogatását, mellyel hozzájárultak az esemény sikerességéhez.

Pint Sándor
Fotó: Ollári Ildikó

Top