A Villa Camarum polgári társulás Zichy-pontban tartott Mi, a komáromiak című rendezvénysorozatának októberi vendége Kurucz Ottó operatőr, fotográfus, a Komáromi Városi Televízió korábbi művészeti vezetője volt, akivel egykori „tanítványa” és kolléganője, Kiss Réka szerkesztő-riporter beszélgetett.

Az est háziasszonya bevezetőül arra kérte Kurucz Ottót, „akit mindenki ismer, akit mindenki számontart, de talán senki nem ismer igazán”, hogy meséljen kicsit izsai gyermekéveiről. „Csodálatos szüleim, tesóm és gyermekkorom volt – emlékezett vissza a filmes szakember – Kezdetben leginkább három dolog jellemezte, a Duna, a foci és a kártya.” Majd mesélt szeretett édesanyjáról, aki varrónőként dolgozott és édesapjáról, aki előbb hentesüzletet vitt, majd más területen dolgozott, így semmi nem mutatott arra, hogy gyerekeik a filmiparban találják meg helyüket.

A csajok miatt kezdett el fotózni

Megtudhattuk, hogy kilenc évvel idősebb bátyja (Kurucz Sándor Balázs Béla díjas operatőr a szerk. megj.) kezdetben hiába próbálta őt a fényképészet felé terelgetni, mert ő Hemingway novelláinak hatására „híres és nagy” író szeretett volna lenni. Gimnazistaként sorra olvasta az otthon fellelhető világirodalom remekeit, és ki tudja meddig álmodozott volna fényes és sikeres jövőről, ha szülei nem lepik meg egy írógéppel. „Leültem, hogy akkor én most írni fogok. Igen, de miről? Hiába törtem a fejemet, s akkor rájöttem, ha egy írópalántának ez gondot okoz, akkor abból valószínűleg nem lesz író. Közben a bátyám csak nógatott, hogy legalább az alapokat tanuljam meg, de nem, míg egyszer egy nyári ifjúsági találkozón nem találkoztam Etával, egy csodálatos szőke palóc lánnyal. (…) Amikor aztán beveretett motorbiciklin, lobogó hajjal a vidéki házunkba, jött a bátyám, hogy na, most már nincs mese, fotózni fogsz. Az Etát. Rábólintottam. Odaadta az új 20 mm optikájú gépét, és ahogy belenéztem, egy egész más világot láttam. Megtetszett. Ez volt az első nagy élmény. A másik pedig Antonioni Nagyítás című filmje volt, amelynek főhőse egy ’menő’ divatfotós. Gondoltam ez az, ami nekem kell. Bevallom, csakis a csajok miatt kezdtem el fotózni.”

Szó esett a komáromi gimnáziumban töltött diákéveiről, ahol életre szóló barátságot kötött Kiss Péntek Józseffel, aki olyan volt neki, mint a tükörképe. A Prágai Filmművészeti Akadémia film- és tévéoperatőr szakán diplomázott, majd Pozsonyban, a Szlovák Televízió dokumentumfilm-készítő osztályánál dolgozott.

A szerelem sem bírta rá az itthon maradásra

A diákévekhez köthető, szellemes stílusban elmesélt anekdoták után a moderátor arra kérte Ottót, ossza meg a közönséggel az általa már ismert történetet arról, miképpen maradt végül egyedül.

„Életemben két és félszer érintett meg a szerelem – fogott bele a régi történetbe. – A legkomolyabban pozsonyi éveim alatt. Akkor már az EPRO reklámcégnél dolgoztam. Nagyon jó munka volt, szerettem reklámfilmeket forgatni. Akkoriban vasárnaponként az újvári állomáson szálltam fel a Pozsonyba tartó gyorsra. Egy alkalommal a túlzsúfolt vonaton helyet keresgélve megláttam, hogy az egyik kocsiban van egy árva hely. Benyitottam, de a bent ülő lányok felém se néztek. Láttam rajtuk, nem akarják, nagyon nem, hogy bemenjek. Gondoltam, álltam én már Prágáig is, kibírom. Néztem kifelé az ablakon, de közben tudatosítottam, hogy a kupéban lévő ellenséges hangulat miatt senki sem mert bemenni. Eltelt némi idő, hallom nyílik az ajtó és valaki megérintette a vállamat. Az egyik lány volt. Felajánlotta a szabad helyet. Pozsonyban elköszöntünk egymástól, s mindenki ment a maga útján. Másnap egy forgatáson véletlenül összefutottunk. Egy nagyon elegáns, nagyon szép és nagyon zárkózott lány volt. Az a fajta, akinek ha valaki a szemébe néz, úgy néz vissza, hogy szerencsétlen legközelebb, ha látja, inkább átmenekül az utca túloldalára. Esély egy szál se. De azért bepróbálkoztam és elhívtam egy kávéra. Vierka később azt mondta, hogy ez nem lehet véletlen. A mi kapcsolatunk elrendeltetett.” És bár ő volt az a nő, aki mellett el tudta volna képzelni az életét, akiben látta majdani gyermekei anyját, nem akart és nem tudott lemondani kamaszkori vágyáról, hogy egy olyan országban éljen, ahol demokrácia és szabadság van. Befizetett egy svájci körutazásra, de Münchenben leszállt a buszról. Két évig élt jó körülmények közt a városban disszidensként, mire végre megkapta az amerikai zöld kártyát.

Az amerikai évek

Két hónapja volt San Franciscoban, amikor kiderült, hogy az egyik gimnáziumi osztálytársa Los Angelesben él. Átment hozzá egy hónapra, mert az igazi cél New York volt. Tíz év lett belőle. Magyar ismerősökön keresztül mindjárt talált munkát egy fotólaborban, amit egy japán úriember tartott fenn. Idővel jöttek a fotózások. Előbb modelleknek, feltörekvő színészeknek készített portfóliókat, majd glamour fotókat.

A Los Angelesi időszakról beszélgetve, Kiss Réka rákérdezett, mennyire sikerült gyökeret eresztenie a tengeren túl. „Igazából nem gondoltam bele. Jól éreztem magam, állampolgárságot is megkaptam, de azt gondoltam, az lenne az ideális, ha nyolc hónapot ott élnék, négyet pedig Európában. Ott az életmód egészen más. Az európaiak azért dolgoznak, hogy éljenek, míg az amerikaiak azért élnek, hogy dolgozzanak. Kemény. Vannak városrészek, ahová nem ajánlott fehér emberként bemenni.”

Kurucz Ottó a műsorvezető faggatására szerényen elmesélte, hogy ismerkedett meg egy vacsorán az Oscar-díjas Zsigmond Vilmossal és Vittorio Storaroval, a háromszoros Oscar-díjas olasz operatőrrel. Kitért a filmkészítésre, aminek alapja a jó forgatókönyv, beszélt ismert sztárok bukásáról, és arról, hogy hiába volt jó helyen, ha akkor már évek óta nem dolgozott operatőrként, nem követte a szakmai változásokat, így a filmes szakmából eleve kizárta saját magát.

Édesanyja kedvéért tért haza

A beszélgetés utolsó negyede a hazatérésről szólt. Az est vendégétől a jelenlévők megtudhatták, hogy már éppen azt tervezte, hogy végre New Yorkba költözik, új lehetőségeket és kihívásokat keres, amikor megbetegedett majd meghalt az édesapja. Szeretett édesanyja magára maradt. Az számításba sem jöhetett, hogy édesanyját, akinek az életéhez hozzátartozott a kertecskéje és a tyúkocskái, kiszakítsa megszokott közegéből, és az izsai házból a felhőkarcolók közé vigye. Nem élte volna túl. És akkor összepakolta kinti életét. „A közelében akartam lenni. Hazatértem után hívtak az akkor induló Markíza televízióhoz, de a távolság miatt nem vállaltam. Mindeközben a bátyámék éppen a komáromi erődben forgattak, amikor valaki megemlítette neki, hogy indul a városi televízió. Igaz, hogy annyira nem jöttem ki, mint ahogy Pozsonyban kijöttem volna, de legalább anyummal tudtam lenni. Jó döntés volt, mert egy este a szemem előtt kapott szívinfarktust. Az orvosok semmi jót nem prognosztizáltak. De túlélte. Még hét évig volt velünk.”

A városi televízióban pedig, aminek akkoriban óriási presztízse volt, nagyon szeretett. Ahogy mondta, élvezet volt a kollégákkal együtt dolgozni. Erre reflektálva Kiss Réka bevallotta, hogy biztosan nem lett volna belőle televíziós, ha Kurucz Ottó, mint művészeti vezető, nem szavaz neki bizalmat, majd nem segíti szakmai tanácsokkal.

A rendkívül jó hangulatú, érdekes sztorikkal tarkított beszélgetés során a jelenlévők betekintést nyerhettek Kurucz Ottó világába, és némileg megismerhették magánemberi oldalát is.

JN.