Nyár végén nyit a megújult Csillagerőd

Dél-Komárom. A Csillagerőd  felújítása és bővítése a tervek szerint zajlik, erősített meg a Deltának Guba Sándor, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. sajtószóvivője, ahogy azt is, hogy a munkálatok a végső fázisukban tartanak, gyakorlatilag az „utolsó simításokat” végzik a kivitelezők. A műszaki átadás január végén kezdődhet meg.

eF66w32B

„Ezt követően indulhat el a műtárgyak beköltöztetése. Az intézmény várhatóan 2019 nyár végén nyitja meg a kapuit a látogatók előtt” – írta a sajtószóvivő. A beruházással egy több mint 7000 négyzetméteres kulturális központ jön létre, ahol a Szépművészeti Múzeum hányatott sorsú gipszgyűjteményének jeles darabjai találnak majd otthonra. Az új létesítmény a tervek szerint oktatási, ismeretterjesztési feladatokat lát majd el korszerű, interaktív múzeumi körülmények között, így igazi családbarát kulturális intézményként várja majd a látogatókat.

A Csillagerődben tavaly indult a 6 milliárd forintos kivitelezés, melynek alapkövét június 22-én helyezték el az erőd udvarán. A mintegy 350 gipszmásolat, amelyeket a restaurátorok felújítottak, a tizenkilencedik és a huszadik század fordulóján készült. A Szépművészeti Múzeum szobormásolati gyűjteményének másik felét Budapesten, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban helyezik majd el.

eNeNAY9U

A Csillagerőd, amelynek elődje a török-kori Szent Péter palánk volt, az Öregvár keleti bástyájával szemben fekszik. 1850-ben majdnem teljesen elbontották, később kőből és téglából újjáépítették. Volt laktanya, lőszerraktár. 1944 októberétől decemberéig deportáltak gyűjtőhelyéül szolgált. Később szükséglakásokat alakítottak ki falai között, majd zöldségraktár lett, 2005 óta látogatható műemlék.

B.J., Fotó: Városliget Zrt.

Top