Ő Európa legkoszosabb embere

A külföldi lapok fedezték fel a cseh hajléktalan férfi történetét, aki szerintük úgy néz ki, mint egy ördög, ráadásul imádja a tüzet és a hamut. Azt sem érzi meg, ha közvetlenül a tűzbe nyúl.

Legutóbb a Huffington Post, az India Today, a Daily Mail és az ABXL Boston is cikkezett arról, hogy a világ legmocskosabb embere a szomszédos Csehországban él.

A már évek óta hajléktalan Ludvík Doležalról a Daily Mail például így nyilatkozott: “ráncos bőre, ősz szakálla és koromtól feket haja van.” Később megtudták róla, hogy 58 éves, s valószínűleg mentális zavarban szenved. A cseh férfi imádja a tűz látványát, szinte mindent feléget, ami a keze ügyébe kerül a roncstelepen. A hamutól mindig fekete, ezért a külföldi források ördögnek nevezik.

“Itt élek, itt dolgozom, fémet munkálok meg” – mondta Ludvík egy dokumentumfilmben, amit két évvel ezelőtt készítetettek róla a filmakadémia diákjai.

Az utcáról csak pár hónapra sikerült menedékházba könyörögni őt, majd ismét visszaszökött a tűz mellé. A cseh szociális hivatalból most minden nap 100 koronát kap, ennek az összegnek a fejében vehet élelmiszert magának.

(sme, bumm)

Top