A reformáció napja alkalmából Fazekas Zsuzsával, a komáromi református gyülekezet lelkipásztorával a reformáció üzenetéről, az egyház megújulásáról és a kereszténység társadalomban betöltött szerepéről beszélgettünk.

• Ma a reformációra mintha csak történelemként tekintenénk: egy olyan eseménysorra, amely mára elveszítette hatását. Valóban így van, vagy az akkori felismeréseknek máig tartó ereje van?

– Kor- és emberfüggő, hogy valakinél a reformáció a múltat jelenti, vagy pedig valóban megéli a reformációnak azt az alaptézisét, amely így hangzik: állandóan megújulni. Ha odaállunk Isten elé, megtapasztaljuk Igéjének erejét és hatását: megítéli és rendbe teszi az embert. Ahogyan Ézsaiás próféta mondja: Isten Igéje, amit ő elküld, nem tér hozzá vissza üresen, hanem megcselekszi azt, amire elküldte. Egyedül az Ige és az Isten lelke által van lehetőségünk a folyamatos megújulásra és a megerősödésre.

• Az egyház életének mely területein van leginkább szükség a reformokra?

– Ha gyakorlati oldalról nézzük, az egyház nyelvezetén lehetne és kellene változtatni, hiszen olykor talán túl sokszor is kánaáni nyelvezetet használunk. A modern kor emberét nagyon nehéz elérni az olyan kifejezésekkel, mint a kegyelem, a bűnbocsánat. A „megmerevedett” egyházi nyelvből nem ártana olykor kilépnünk. Az is hibánk, hogy belterjessé válik az egyház, a templom falai közé szorulunk. Nyitnunk kell a világ felé, még több szolgálatot kell vállalnunk az emberek között. Ha ezt nem tesszük meg, vagy belterjesek maradunk, vagy a világ ront majd be az egyházba, és elvilágiasodunk. Ez a terület a misszió feladata. Van azonban még egy fontos része az egyházi életnek:a diakónia, vagyis a szeretetszolgálat. Annak ellenére, hogy jóléti társadalomban élünk, nagyon sok terület van, ahol az egyház segítségét is várják: egyre nagyobb méreteket ölt az elszegényedés, egyre több a rászoruló család, és ma már egyre kevésbé jellemző a több generáció együttélése. Kiemelt figyelmet kell tehát fordítanunk a szegényekre, az idősekre, és a halmozottan sérült emberekre.

• A 21. századi ember vizuális kultúrában él, ahol a látvány, a kép, a vetítés fogalmai játszanak döntő szerepet. Református istentiszteleteken azonban ezek hatása mintha kevésbé érvényesülne. Hogyan lehet elérhetőbbé, láthatóbbá tenni Istent és az ő munkáját?

– Ahogyan a Szentírásban olvassuk: a hit mindig hallásból van, a hallás pedig az Isten beszéde által. Ez az alapállás, a látvány erre csak rásegít. Az elhangzott szó megjelenítése persze fontos kérdés, a református liturgiába ezért bele lehetne vinni olyan elemeket, melyek ezt elősegítenék. Ilyen lehet a laikusok és a fiatalok szolgálatba való állítása. Az istentisztelet ugyanis nem lehet egyedül a lelkész „szolgálati ügye”: a közösségnek együtt kell tisztelnie az Istent.

• Egyre inkább csökken a kereszténység szerepe a mindennapokban, egyre kevésbé hatja át a társadalmat. Mi ennek az oka?

– Ha anyagi értelemben aránylag mindent rendben találunk magunk körül, hajlamosak vagyunk elfeledkezni Isten dolgairól. Ez emberi természetünkből adódik. Mi, itt Európában meglehetősen nagy jólétben élünk, szemben például Ázsiával, ahol a kereszténység most éli virágkorát. A történelem folyamán azonban ezt már többször megéltük: volt már olyan, hogy nagyobb szükség volt a kereszténységre, és volt, amikor háttérbe szorult. A református válasz erre a háttérbeszorulásra csak az lehet, hogy felismerjük: véget ért a népegyház korszaka, és elkezdődik a hitvalló egyház időszaka.

• Terrorizmus, migráció, korrupció, a hagyományos családmodell felbomlása – ma ezek a társadalmunkat leginkább gyötrő kérdések. Állást kell-e foglalni az egyháznak a közéleti kérdésekben?

– Természetesen igen, hiszen az egyháznak kötelessége társadalmi kérdésekkel foglalkoznia, és azokat a tapasztalatokat hirdetnie, melyeket az Ige elénk ad. Jézus azt mondja, „nem azt akarom, hogy vedd ki őket a világból”, és mindenkori tanítványainak is hangzik a felhívás, hogy „legyetek a világ világossága”. Egyértelmű tehát, hogy nekünk itt van dolgunk, és hogy a sola scriptura (egyedül a szentírás) elv alapján a világ kérdéseire is választ kell keresnünk és találnunk.

Langschadl Mátyás
Fotó: Jakó