Ők kerültek a városi szakbizottságokba

Komárom. Néhány nappal karácsony előtt került sor az új komáromi képviselő-testület első rendes ülésére, melynek lényeges pontja volt a városi szakbizottságok tagjainak megválasztása.

47157748_2234291903262125_7817122481977688064_o

A képviselő-testület mellett működő tanácsadó szervek közül a városi tanács a legnagyobb súlyú, ennek összetételéről – mint megírtuk – már az ünnepi alakuló ülésen döntöttek. Ahogy arról is, hogy a most kezdődött ciklusban milyen városi szakbizottságokat állítanak fel és kik vezetik majd a 8+1 tagú, képviselők és szakértők alkotta testületeket. A városi bizottságok feladata, hogy megtárgyalják a javaslatokat, szakmai véleményeket, módosításokat fűzve hozzá, ami segíti a testület munkáját, a későbbi képviselői döntéseket.

Komáromban összesen hét szakbizottság működik majd ebben a ciklusban is, a bizottsági tagok személyéről előzetesen több egyeztetés is zajlott, a komáromi parlament erőviszonyainak függvényében jelölhettek tagokat az egyes csoportok, pártok. Úgy tűnt, sikerült is megállapodni, ám a testületi ülésen kiderült, hogy az MKP három fős képviselőcsoportja nem egyezett meg abban, hogy a párt kiket delegáljon a bizottságokba – Bauer Ildikó és Knirs Imre néhány esetben más jelöltet javasolt, mint Less Károly. Az MKP-s képviselők közötti véleménykülönbséget a testület volt kénytelen feloldani, amely végül a Bauer Ildikó és Knirs Imre által támogatott személyeket hagyta jóvá.

Komáromban így néz majd ki a városi szakbizottságok összetétele az elkövetkező négy évben:

Pénzügyi bizottság – elnök: Ruman Patrik, tagok: Molnár Marián, Knirs Imre, Obonya Alexander, Vargha Papp Katalin, Bordács Gábor, Csicsó Péter, Szabó Béla és Dubány Imre.

Területtervezési, környezetvédelmi és városfejlesztési bizottság – elnök: Bujna Zoltán, tagok: Bende István, Kološová Andrea, Józsa Lajos, Kollár Gábor, Lopata Miroslav, Czíria Attila, Fördős Zsolt és Takács Péter.

Idegenforgalmi és nemzetközi együttműködési bizottság – elnök: Bauer Ildikó, tagok: Korpás Péter, Köles József, Pohlmüllner József, Kovács György, Vas Ferenc, Demin Viktor, Orosz Örs és Wurczell Zoltán.

Közrendi és közlekedési bizottság – elnök: Ryšavý Boldizsár, tagok: Tárnok Magda, Farkas Attila, Zilizi Richárd, Jakab István, Jágerská Alžbeta, Glič Konštantín, Drozd Milan és Juhász Péter.

Iskolaügyi és kulturális bizottság – elnök: Szénássy Tímea, tagok: Vetter János, Szabó Csilla, Laboda Róbert, Kopják Angelika, Héder Ágnes, Weszelovszky Gábor, Farkas Adrianna és Langschadlová Zuzana.

Sport és ifjúsági bizottság – elnök: Kovács Dávid, tagok: Ipóth Szilárd, Horváth Attila, Marek Anton, Feszty Zsolt, Sebő Zsolt, Marcinkó Adrián, Mihalička Róbert és Tóth Ľudovít.

Szociális, egészségügyi és lakásügyi bizottság – elnök: Batta György, tagok: Keszegh Margit, Marek Anton, Polgár Hedvig, Lévai Silvia, Baštrnák Leila, Horecká Marta, Hajabács Mária és Riečičiar Martin.

Megalakult a digitalizációért és transzparenciáért felelős nem állandó bizottság is, Kovács Dávid elnökletével, melynek tagjai: Korpás Péter, Marcinkó Adrián, Wurczell Zoltán, Múcska József és Belucz András. Továbbá két állandó kis bizottság, a panaszkezelési (elnök: Keszegh Margit, tagok: Knirs Imre, Sebő Zsolt), valamint a közérdekvédelmi (elnök: Varga Tamás, tagok: Andruskó Imre, Knirs Imre).

(csá)
(fotó: Jakó)

Őrségváltás Komáromban

Keszegh Béla Komárom új polgármester

Top