Ön is tolja a borítékot?

Érdekes fejlemények láttak napvilágot az orvosi csúszópénzekkel kapcsolatban. A HNonline szerint Szlovákia egyik legnagyobb szívsebésze három darab ezrest kért annak fejében, hogy a szóban forgó páciens a várólista elejére kerüljön. Az illető elhunyt, a család meg berágott, és természetesen perel. Az ország egyik legnagyobb koponyája, aki Szlovákiában az első szív-transzplantációt hajtotta végre, most akár nyolc évre is egy kényelmetlen börtöncellába kerülhet, ahol elgondolkozhat a történteken. Már, ha bebizonyosodik a vád.

A másik eset szintén egy dokiról szól, aki nemes egyszerűséggel bevallotta, hogy ő bizony elfogadja az extra pénzt. Nyilván, ezen nem sokan lepődnek meg, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy mennek a dolgok az egészségügyi szektorban. Vannak olyan szakorvosok, akiknek menetrend szerint nyomják a borítékot. Például bonyolultabb életmentő műtétek, vagy akár egy szülés levezetése után. Igazából ilyenkor még elmondhatjuk, hogy végül is megérdemlik, hiszen alapból annyira jól azért nincsenek megfizetve, ugyanakkor az is igaz, hogy én még nem láttam orvost lerobbant autóval közlekedni. Legalábbis nagyon ritka az ilyen. De ne ragadjunk le itt, hiszen ez a szakma komoly felelősséggel jár, ahol emberi életek forognak kockán, és az ilyet bizony meg kell becsülni. Na meg ugye, egy jó szakorvos két atesztációval azért mégiscsak 10 évet tanult, és állandóan képeznie kell magát, hogy tisztában legyen az új kutatási eredményekkel, módszerekkel. Talán ezért sem lehet bárki szakorvos, és ezért is érdemelnének többet.

Ugyanakkor azért egy dolog fölött nem tudok elmenni. Van ugye a hálapénz, amit azért ad valaki, mert hálás. Lehet ez egy félmalac, egy üveg minőségi bor, vagy akár még pénz is. Szabad a választás. Nem kötelező, és igazából a jól elvégzett munkáért adják. Ja, és vannak, akik el sem fogadják.

Meg aztán itt van a csúszópénz, ami szerintem elég nagy gerinctelenség, hiszen ebben az esetben az orvos előre kéri a zsugát. Tehát ha pénzt adok, akkor nekem jó (jobb) lesz. Ebből adódóan, ha nem adok, akkor meg nem. Ha pedig nincs pénzem, várok a soromra, vagy akár fel is fordulhatok. A fent említett orvos esetén ugye ott volt egy szívbeteg ember, aki a halál torkába lógatta a lábát, erre a szakorvos (a vád szerint) 3 darab ezrest kért a segítségért. Na, ez az igazán gusztustalan. Hippokratészi eskü, meg ilyesmi? Elzavarni az összes ilyen orvost, ez lenne a megoldás.

A teljes objektivitás kedvéért azon is elmélkedhetünk, ami meg belénk, egyszerű emberekbe van kódolva. Például a komáromi kórházban is van már legális módja annak, hogy bizonyos műtétekre kiválaszthassuk az orvost, természetesen bizonyos illetékért. Hangsúlyozom: hivatalosan, nem zsebbe csúsztatós módon.

Ha ilyesmit akarunk, megmondják, mennyi a felár. A helyzet viszont az, hogy ezzel a lehetőséggel alig él  valaki, és továbbra is mindenki csak a „borítékot” nyomja. Nem számít, hogy a páciensnek alig van pénze a havi rezsijére, az orvosnak adni kell, mert amúgy mi lesz? De akkor felmerül a kérdés, ki tartja életben ezt a pocsék rendszert? Nem mi magunk vagyunk azok, akik tehetnénk ez ellen valamit?

Az egyik közeli ismerősömtől hallottam a történetet, ami a komáromi kórházban történt, és egy nagyon jó megoldásnak találom. Újszülött érkezett a családba, és a szülők az orvossal, a nővérekkel és a körülményekkel is elégedettek voltak. Az apukának viszont elvi kérdés volt, hogy nem ad zsebbe pénzt, ebből aztán nem is engedett. Ekkor született az a döntése (és itt jön az, hogy megoldást is kínálok egy példa segítségével), hogy bement az orvoshoz, aki a világra segítette a babát, és felajánlott neki pár százast (úgy értesült, ez a „tarifa”) egy olyan jótékony célra (pl. alapítvány), amit a doki megjelöl. Hozzátette, baromira hálás, ő nem a pénzt sajnálja, csak az elveihez hű szeretne maradni. Tehát így is lehet.

Kovács Gerzson Dávid

Top