Önkéntesek, akiknek hobbijuk az életmentés

Járásunkban és a tágabb régióban is több település határában hirdeti már tábla: a községi rendőrök munkáját az Országos Önkéntes Polgárőrség segíti. A közel három éve alakult, Nemesócsán bejegyzett polgári társulás az országban másodikként szerezte meg a széleskörű tevékenységükhöz szükséges számtalan engedélyt. Segítő munkájuk elismeréseként nem csupán magánszemélyek, intézmények köszönő leveleinek garmadát tudhatják magukénak; idén februárban Roman Mikulec belügyminiszter Szedlák Kristiánt, a polgári társulás elnökét elismerésben részesítette „a járvány kezdetén a társadalom javára végzett odaadó munkájáért”.

„Egyre gyakrabban keresnek meg minket a falvak polgármesterei, hogy jelenlétünkkel erősítsük a községi rendőrség munkáját. Feladatkörükhöz tartozik a járőrözés, a rendfenntartás, eltűnt személyek keresése. Néha megkérnek minket, hogy egy-egy nagyszabású rendezvény alatt felügyeljünk a közbiztonságra is, de ezt nemigen szeretjük, mert nem tartozik a profilunkba. A községekben működő rendőröknek viszont szívesen segítünk. Július derekán például a Keszegfalván tartott falunapon biztosítottunk elsősegélynyújtó sátrat, majd két napon át a járási tűzoltóság felkérésére, víz alatti drónnal és radarral segítettünk a Holt-Vágban elmerült fiatalembert megtalálni” – avat be a tevékenységükbe a társulás elnöke.

A munkájukhoz szükséges felszerelés – adóvevők, éjjel-látók, víz alatt és levegőben működő drónok, víz alatti radar, termokamerák, vízi szolár, csónak, négykerekű motorok és természetesen a szabványnak megfelelő egyenruha – 80 százalékát önerőből, 20 százalékát támogatásból szerezték be. Annak ellenére, hogy polgári társulásként lehetőségük van pályázni, sajnos eddig egyszer sem jártak sikerrel. Szorosan együttműködnek a komáromi járási rendőrséggel, a hivatásos és önkéntes tűzoltósággal, de egyre gyakrabban hívják őket az Érsekújvári és a Dunaszerdahelyi járásba is. Míg kezdetben havi szinten egy-egy bevetésen vettek részt, most már akár hetente többször is.

Az eltűnt személyeket azonnal keresik

Az egyik legnagyobb csapás az ember számára, ha hiába várja haza szerettét. Az eltűnt emberek keresésénél rendkívül sokat számít az időfaktor, ugyanis minél hamarabb indulnak el a „forró nyomon”, annál nagyobb az esélye, hogy élve találják meg. Éjszaka, rossz látási viszonyok közt, erdős vagy más módon nehezített terepen, természetes vagy mesterséges vizekben azonban komoly felszerelés híján gyors eredményre nem igen lehet számítani. „Az esetek 80 százalékában mi bukkanunk rá a keresett személyre, szerencsére többnyire még élve – büszkélkedik az eredményeikkel Szedlák Kristián. – Ebben közrejátszik, hogy polgárőrségünk jelenleg olyan ultramodern felszereléssel rendelkezik, amilyen még az állami rendvédelmi szerveknek sincs a birtokában. Két évvel ezelőtt az utolsó pillanatban találtunk rá egy tizennégy éves lányra, aki öngyilkosságot kísérelt meg. Ma már jól van. Sajnos nem minden történet fejeződik be jól. Azok, akik elszántak és tényleg öngyilkosok szeretnének lenni, általában alaposan átgondolják, és figyelnek arra, hogy lehetőleg ne találják meg őket időben. Nem könnyű az ilyen esetekkel szembesülni, de büszke vagyok rá, hogy csapatunk tagjai mindig profi módon kezelték ezeket a traumatikus helyzeteket. Igyekeztek a hozzátartozókat megnyugtatni, vigaszt nyújtani. Helyt állnak.”

Az önkéntes polgárőrség elnöke elmondta, korábban egy speciális kiképzést kapott nyomkövető kutya is segítette a munkájukat. Négylábú csapattagjukat azonban valaki tavasszal megmérgezte. Így szükség esetén egy magyarországi vagy szlovákiai keresőkutyás mentőcsapattal működnek együtt, akik akár pár órán belül csatlakozni tudnak hozzájuk.

A telefon már napi szinten csörög

„Régiónkban az emberek bizalmat szavaztak nekünk, és ha bajban vannak, segítségre van szükségük, gyakran először minket hívnak. Sokat számít az is, hogy mi beszélünk magyarul, hiszen stressz- vagy pánikhangulatban az ember az anyanyelvén tudja legjobban kifejezni magát. Nagy probléma, hogy a mentőszolgálat központjában nem beszélnek magyarul” – fejti ki az elnök.

Szedlák Kristián elárulja, a kezdetektől fogva igyekeztek jó kapcsolatot kiépíteni mind a szlovákiai, mind a magyarországi mentőcsapatokkal és polgárőrségekkel, így szükség esetén segíteni tudják egymás munkáját. Arra azonban nem számított, hogy szakmai találkozóra hívja a budapesti polgárőrség elnöke és az országos polgárőrség alelnöke, miután eljutott hozzájuk a hír, hogy július 10-én a polgárőrség alelnökével, Horváth Zsuzsannával Budapesten sikerült megmentenünk egy 45 éves férfi életét. „Eszméletlenül feküdt egy forgalmas fővárosi utcán. Sorra mentek el mellette az emberek. Gyorsan leparkoltunk, odamentünk hozzá, és láttuk, hogy nagy a baj. Azonnal hívtuk a mentőket, megkezdtük az újraélesztését, és az orvosi segítség kiérkezéséig igyekeztünk stabilizálni az állapotát” – részletezi a történteket.

Az marad, aki segíteni akar másokon

Tagjaiknak az alapszabályzat szerint tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal kell rendelkezniük. Jelenleg húsz tagjuk van, köztük olyanok is, akik a kezdetektől kitartóan végzik a sokszor fizikailag és lelkileg is megterhelő feladatokat. Sokan viszont rövid időn belül megfutamodnak. „A legtöbb embernek van valamilyen hobbija, a miénk, hogy szabadidőnkben másokon segítsünk” – teszi hozzá Szedlák Kristián.

A polgárőröket a 0909 157 157-es telefonszámon érhetik el.

Janković Nóra

Top