Őszi első a KFC női futballcsapata

„Igazán kivételes pillanat lenne, ha a férfi és női csapatunk is ugyanabban az évben jutna fel a legmagasabb osztályba” – mondja a KFC női együttesének vezetőedzője, aki csapatával az első helyről várhatja a tavaszi folytatást a szlovák női második osztályban. Interjúnk Nagy Jenővel csapategységről, az első osztályba való feljutásról és a KFC legnagyobb riválisairól.

A tavalyi aranyérem után ott folytattátok most ősszel, ahol az előző idényben abbahagytátok: kilenc mérkőzésből nyolcat nyertetek meg és csupán egyetlen vereség áll a csapat neve mellett, ezzel holtversenyben élen áll a KFC női felnőtt csapata az őszi idény végén. Így tervezted?

Így van, ráadásul hivatalosan mi vezetjük a tabellát, hiszen – bár vereséget szenvedtünk a Bártfától – jobb a gólarányunk. Azonos pontszám esetén a bajnokság végén már az egymás elleni mérkőzések fognak számítani, az őszi szezon végén azonban még a gólkülönbség. A lányok teljesítményére nagyon büszke vagyok, hiszen most még a tavalyinál is erősebb mezőnyben sikerült a táblázat élén végezni. Nemcsak arról van szó, hogy a nyáron több csapat megerősödött, hanem arról is, hogy az idei szezonra összevonták a nyugati és keleti csoportot a második osztályban, így most még sűrűbb lett a mezőny. Tavaly 2-3 erős csapattal kellett szembenézni, idén 4-5 ilyet együttes van: az FK Nyitra és az ŠK 2011 Pečeňady mellett például az FC Kassa és a Partizán Bártfa. Ha magunkat is ideszámítjuk, akkor ebből az ötösből bárki bárkit meg tud verni.

Közvetlen riválisai közül a KFC három csapat ellen is győzni tudott, és csupán a bártfai együttestől kapott ki.

Fontos győzelmek voltak ezek, de nem lesz egyszerű a tavasz sem, hiszen a Nyitra, a Pečeňady és a Kassa ellen is hazai pályán győztünk, azaz velük tavasszal idegenben játszunk. Nagy fegyvertény lenne, ha ezeken a mérkőzéseken sikeresen szerepelnénk.

Melyik mérkőzéssel voltál a leginkább megelégedve az ősszel?

Az egész csapat (beleértve a stábot és a vezetőséget) ősszel mutatott példaértékű hozzáállásával voltam leginkább megelégedve. De ha egy mérkőzést kell mondanom, akkor az utolsó, ŠK 2011 Pečeňady elleni bajnokinkat említeném. Itt játszottunk a legjobb felfogásban, minden játékosom odatette magát és száz százalékot nyújtott. Meg akartuk mutatni, hogy jobb csapat vagyunk náluk, és ez sikerült is. Úgy nyertünk 3-0-ra, hogy egy nagyszerű ellenféllel kellett megküzdenünk. Igazi rangadó volt. Ez a Pečeňady talán még a bártfaiaktól is erősebb együttes.

Akiktől viszont 5-2-es vereséget szenvedtetek. Mi történt ezen a találkozón?

Az első fél órában 5-6 komoly gólszerzési lehetőségünk volt, ha ezeket kihasználjuk, már az első félidőben eldőlt volna a mérkőzés. Aztán, ahogy lenni szokott, mi hibáztunk, ők pedig ezt kihasználták. Ennek ellenére sokáig kiegyenlített volt a játék, sajnos azonban az utolsó percekben kihagyott a koncentráció és kaptunk két gólt – ráadásul olyan hibákból, amelyek korábban nem voltak jellemzőek ránk. Az ezt követő meccseken azonban láttam, hogy a csapat tanult ebből a vereségből. Bízom benne, hogy tavasszal vissza fogunk tudni vágnia bártfaiaknak. Képesnek érzem a csapatomat arra, hogy revansot vegyünk.

Az ősszel a KFC lőtte a legtöbb (43) és kapta a legkevesebbet gólt (7). Melyik mutatónak tudsz jobban örülni?

Alapvetően azt szeretjük, ha nálunk van a labda, ha mi irányítunk, ha mi dominálunk. Ez részben azért is van így, mert zömében támadószellemű játékosaim vannak, de ahogy a számok is mutatják: a védekezésünk is rendben volt az ősszel. Igyekszünk azt az egyszerű elvet követni, hogy ameddig több gólt rúgunk, mint az ellenfelünk, addig nem lehet túl nagy baj. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy nem fektetünk komoly energiát a védekezésre. A ránk jellemző offenzív játékfilozófia tehát a játékoskeret összetételéből adódik: egyszerűen több olyan játékosom van, aki jobban szeret támadni, de meg voltam elégedve a védekezésünkkel is.

Mennyit változott a játékoskeret a nyáron?

Csak egy távozónk volt a nyári felkészülés alatt, de helyette érkezett két kapus és három mezőnyjátékos: egy Győrből, egy Aranyosmarótról, egy pedig Érsekújvárról. Valamennyien igazi erősítést jelentenek, gyorsan beilleszkedtek, és beverekedték magukat a kezdő tizenegybe. De hát ezért is hoztuk őket. Nagy szükségünk volt a keret bővítésére, hiszen bármikor jöhet egy sérülés vagy az is gyakran előfordulhat, hogy egy-egy játékosunk munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudja vállalni a játékot. Ne felejtsük el, nálunk a játékosok nagy része munka és család mellett jár edzésre és a bajnoki mérkőzésekre. Persze mindenki igyekszik úgy igazítani ezeket a programokat, hogy ott legyenek a mérkőzéseken, de ez nem mindig sikerül.

Rátok is igaz az, ami a felnőtt férfi csapatra: a stadionépítés miatt a hazai mérkőzéseiteket kénytelen voltatok idegenben játszani. Mennyire volt nehéz ezekkel a körülményekkel megbirkózni?

Szerencsére sikerült gyorsan megszoknunk ezt a helyzetet – persze a hazai közönség nagyon hiányzik. Nagyobb problémát jelentett az edzések megszervezése, hiszen nincs túl sok szabad edzőpálya a városban vagy a környéken. Ha akadt is, azok nagyon lefoglaltak voltak, hiszen most gyakorlatilag a KFC valamennyi korosztályos csapata ezen a néhány pályán kénytelen osztozkodni. A bajnokikat is több helyszínen játszottuk: volt mérkőzésünk Ekelen, de a rendvei (Radava) műfüves pályán is. Ez most egy ilyen helyzet, alkalmazkodnunk kell ehhez és közben örülünk, hogy épül az új stadion.

Hogy néz ki a téli felkészülés programja?

Heti két levezető edzést tartok még a csapatnak, aztán december elején egy három napos csehországi teremtornán veszünk részt. Ide a lányok nagyon el szerettek volna menni, ezért beneveztünk a tornára. Ezt követően jöhet csak a pihenés, aztán jövő évben, január 10. körül elkezdjük a felkészülést a tavaszi szezonra. Februárban – ahogy korábban is – edzőtáborba készülünk. Lesz időnk a minőségi munkát elvégezni, hiszen a bajnokság csak március végén folytatódik. Több felkészülési mérkőzést is tervezünk, ezek alapján tudjuk majd eldönteni biztosan, hogy hol, milyen posztokon kell még esetleg megerősíteni a keretet.

Tavaly csak egy hajszálon múlt az első osztály. Ki lehet jelenteni, hogy most is a feljutás a cél?

Már tavalyi idényben is egy nagyon jó csapategység alakult ki az együttesen belül, de ez a mostani idényre még inkább megerősödött. Ez abból is látszik, hogy a szlovák játékosok magyarul, a magyarok pedig szlovákul tanulnak egymástól, hogy legalább a legfontosabb kifejezéseket megértsék. Most is arra fogunk törekedni, hogy ez a jó csapatszellem a pályán, azaz az eredményekben is megmutatkozzon. Ha ez sikerülni fog, a feljutás is karnyújtásnyi közelségbe kerülhet. Nem lesz egyszerű, de abban biztos vagyok, hogy a lányok ennek érdekében mindent meg fognak tenni. Igazán kivételes pillanat lenne, ha a KFC férfi és női csapata is ugyanabban az évben jutna fel a legmagasabb osztályba.

AZ ŐSZI SZEZON MÉRKŐZÉSEI, A KOMÁROMI GÓLSZERZŐKKEL:

10. forduló: KFC Komárom – ŠK 2011 Pečeňady 3:0 (0:0) – Lelovics 2 (az elő 11m), Gaál

9. forduló: FC Union Érsekújvár – KFC Komárom 0:3 – játék nélkül

8. forduló: KFC Komárom – FK Poprád 8:0 (5:0) – Škulová, Lelovics 2, Gaál 3, Bukovičová, Németh V.

7. forduló: Partizán Bártfa – KFC Komárom 5:2 (2:1) – Lelovics (11m), Tóközi

6. forduló: KFC Komárom – MŠK Vágbeszterce 7:0 (1:0) – Lelovics 2 (a másodikat 11m), Tóközi, Bukovičová, Škulová, Gaál, Pajor

Szlovák Kupa: KFC Komárom – ŠK Slovan 0:4 (0:4)

5. forduló: FC Vion Aranyosmarót – KFC Komárom 0:5 (0:3) – Gaál 2, Lelovics 2, Škulová

4. forduló: KFC Komárom – FK Nyitra 3:0 (1:0) – Pajor, Gaál, Lelovics

3. forduló: MŠK FOMAT Turócszentmárton – KFC Komárom 1:7 (1:5) – Lelovics 3, Gaál 2, Bukovičová, Németh V.

2. forduló: KFC Komárom – FC Kassa 5:1 (3:0) – Németh V. 3, Lelovics 2

1. forduló: a KFC Komárom szabadnapos

Szlovák Kupa: KFC Komárom – FK Ligetfalu 2:1 (2:0) – Lelovics 

Langschadl Mátyás

Top