Ötéves a SZISZETA

2011. február 27-én egy új nyugdíjasklubbal gazdagodott a komáromi régió. A közel 500 lakost számláló Szilason már az idősebb korosztálynak is lett egy közösségi helye. A polgármester javaslatára a klub a SZISZETA nevet vette fel, ami a szilasi szépkorúak társaságának rövidítése, hiszen, ahogy mondják majdhogynem minden faluban működik nyugdíjasklub, de SZISZETA csak Szilason létezik.

5 éves a SZISZETA

A klubnak a régi könyvtár ad otthont, ahol lehetőség nyílik olvasásra és egy kis kikapcsolódásra, tereferére a mindennapok örömeiről, gondjairól vagy akár problémáiról is. Az elnöknek akkor Szabó Magduskát választották, aki 2015 szeptemberében mondott le tisztségéről, családi okok miatt. Ez alatt az öt év alatt jócskán bevésték magukat a köztudatba. Ma már nemcsak a környékbeli településeken, de újabban Komáromban is ismerik a SZISZETA nevet. Az elmúlt öt év alatt számtalan tevékenységben vettek részt. A helyi rendezvények állandó szereplői, de emellett más, községen kívüli rendezvényeken is megjelentek, ahol a „sziszetások“ soha nem okoztak csalódást, sőt ellenkezőleg, több helyen arattak elismerő sikert. Többek között azért is, mert sajátos ízvilágú, utánozhatatlan szilasi főztjükkel mindig belopják magukat a zsűri szívébe.

Az elmúlt napokban jubileumot ünnepelt a szilasi nyugdíjasklub. Ennek fényében egy kis ünnepségre került sor a helyi kultúrházban, ahol Tóth Péter polgármester üdvözölte a közel 50 fős társaságot, majd Szabó Magduskának, a nyugdíjasklub első elnöknőjének megköszönte az eddig végzett munkáját. Az ünneplés vidám hangulatban zajlott. Előkerült a precizen vezetett krónika, melyet lapozgatva néhányan megjegyezték: 5 év múlva is ilyen tevékenyek szeretnének maradni, ha egészségük engedi. Ahogy elnéztük a társaságot, megállapíthatjuk, biztosan még sokat fogunk hallani az életvidám szilasi „sziszetásokról“!
Kép és szöveg: -pint-

Top