Peter Pellegrini lesz az államfő

Szoros küzdelemben, de a vártnál nagyobb különbséggel győzött Peter Pellegrini szombaton, az államfőválasztás második fordulójában. Így június közepétől 5 éven át ő lesz Szlovákia köztársasági elnöke. Országosan kiemelkedő volt a részvételi arány – 61,1 százalék –, a magyarlakta járásokban azonban jóval kisebb volt a szavazókedv. Ismét a Komáromi járásé lett a negatív csúcs, ahol csupán a választók 39,6 százaléka járult az urnákhoz.

Rendkívül kiélezett versengésre lehetett számítani a kormánypártok – és a Magyar Szövetség – által támogatott Peter Pellegrini, valamint az ellenzék által favorizált, „nyugatos” Ivan Korčok között. Peter Pellegrini végül viszonylag magabiztosan győzött, megszerezve a szavazatok 53,1 százalékát. Összesen 1 409 255 választó támogatta szavazatával, míg Ivan Korčokra 1 243 709 ember voksolt. Vagyis 165 ezer szavazat volt a különbség, ami több a vártnál. Az országos részvételi arány jelentősen megugrott az első fordulóhoz képest – akkor a választók 51,9 százaléka élt választójogával, most 10 százaléknyival többen.

A magyarlakta déli járásokban mindenhol Pellegrini volt a befutó. A győztes jelölt a keleti járásokban volt a legnépszerűbb, de például Nyitra megye északi részén és néhány észak-szlovákiai járásban is jelentősen jobb eredményt ért el, mint Dél-Szlovákiában. Ivan Korčok csak a két legnagyobb városban, Pozsonyban és Kassán tudott diadalmaskodni meggyőző fölénnyel, továbbá 9 járásban szoros küzdelemben.

fotó: Drozd Milán

Járásunkban Pellegrini tarolt, meg a nihil

A Komáromi járásban csak egyetlen kisközség van, amelyikben Ivan Korčok több szavazatot kapott vetélytársánál – a szlovák többségű Zsemlékesen (Lipové) megszerezte a szavazatok 60 százalékát. Mindenhol máshol Peter Pellegrinit választotta a többség. Ímelyen csak egy szavazat döntött a javára (407-406), de például Gelléren, Kolozsnémán, Búcson, Szilason, Martoson, Bátorkeszin és Füssön is több mint 80 százalék támogatta őt. Érdekesség, hogy egy másik szlovák többségű kisközségben Mudroňovóban (Újpuszta) nyert Pellegrini a legnagyobb arányban, 89 százalékkal.

Az pedig már nem meglepő, hogy a déli járásokban jelentősen kevesebben szavaztak, mint az ország többi részében – mint az a választási térképünkön is látszik. A Komáromi járásban az államfőválasztás első körében a választók egyharmada, 33,67 százaléka voksolt, most többen, 39,6 százalék. Ha viszont az országos átlaghoz viszonyítunk, még jelentősebb a különbség, mint két hete, hiszen 21,5 százalékkal alacsonyabb volt a részvételi arány. Kérdés, hogy a távolmaradás mekkora részben volt tudatos – jelentős számú szavazó bizonyára azért nem választott, mert egyik államfőjelöltet sem tartotta megfelelőnek. Ugyanakkor egy másik, magyar nemzetiségű választóréteg már évek óta nem hajlandó részt venni semmilyen választáson sem, az ő megszólításuk kulcskérdés lehet a Magyar Szövetség jövője szempontjából.

Reakciók, nyilatkozatok

Peter Pellegrini első reakciójában minden választónak megköszönte a részvételt, illetve megköszönte pártja, a Hlas és a kormánykoalíciós pártok támogatását is. Kijelentette: a kormány bízhat abban, hogy az elnöki palotában nem lesz egy olyan „opportunista ellenzéki hatalmi központ“, mint amilyen az elmúlt tíz évben volt és amely „sokat ártott Szlovákia külföldi megítélésének“.

Ivan Korčok gratulált győztes ellenfelének, azt kívánva, legyen jó államfője az országnak, aki pártatlan és saját meggyőződése alapján cselekszik, nem pedig utasításra. Elismerte, csalódott a vereség miatt, ám még inkább azért, mert ellenfele olyan kampánnyal győzött, amelyben őt háborúpártiként állította be Ukrajnával kapcsolatban. Szerinte vereségének fő oka a félelemmel való mozgósítás volt.

„Ma Szlovákiában az emberek megmutatták, hogy fel tudják ismerni, milyen veszélyt jelent az országra nézve a liberális média, az aktivisták, a kormányon kívüli szervezetek és a progresszívek” – értékelt Robert Fico miniszterelnök.

Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke rámutatott, azzal, hogy a magyaroknak saját jelöltjük volt az első fordulóban, sikerült elérni, hogy megmutassuk magunkat, hiszen az elmúlt két hétben mindkét továbbjutó jelölt szinte naponta foglalkozott a magyarokkal. „Örülök, hogy Peter Pellegrini lett Szlovákia köztársasági elnöke, és hogy ehhez a magyarok is nagyban hozzájárultak. Sokan támadtak amiatt, hogy a második körben őt támogattam. Az eredmények azt mutatják, hogy a támadók jelentős része már az első körben sem a magyar jelöltet, a saját közössége jelöltjét támogatta” – jelentette ki az első fordulóban negyedik helyen végző magyar államfőjelölt.

Zuzana Čaputová jelenlegi államfő már vasárnap hajnalban gratulált leendő utódjának. Június 15-én adja majd át hivatalát a frissen megválasztott új köztársasági elnöknek.

csaba

Esélylatolgatás
Államfőválsztás: Korčok és Pellegrini a továbbjutók
“Ez a választás nem rólam, hanem a magyarságról szól”

Top