Keszegh Béla, Komárom polgármestere két évvel ezelőtt vette át a város irányítását. Ennek apropóján kérdeztük járványról, válságkezelésről, szemétdíjról és a sorozatos feljelentésekről is.
• Két éve választották meg polgármesternek. Általánosságban hogyan látja az eltelt időszakot, különösen az idei évet?
– Az első év, azaz 2019 gazdasági szempontból sikeres volt, hiszen Komárom 800 ezer eurós többlettel zárta az évet. Ennek köszönhetően komoly tervekkel vágtunk neki 2020-nak, ám a koronavírus és az ebből eredő gondok keresztülhúzták számításainkat. A tavaly megtakarított összeget gyakorlatilag kármentésre használtuk fel. A járványhelyzettel kapcsolatos teendőinket megoldottuk. Megóvtuk az óvónők és más alkalmazottak fizetését, ahol lehetett, hiszen önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe. Ugyanakkor komoly nehézséget okoz a bizonytalanság, nehéz a tervezés, hiszen a gazdaság teljesítménye befolyásolja az önkormányzat bevételeit. Ez a 2022-es költségvetés összeállításánál is komoly kihívást jelent.
• Polgármesterként hogyan értékeli a kormány, illetve a központi állami hatóságok járványkezelését?
– Ha szétnézünk Európában, láthatjuk, hogy sehol sincs egy varázslatos recept a helyes járványkezelésre. A szlovák kabinetnek a legnagyobb gond idején kellett átvennie a kormányzást, szinte lehetősége sem volt felállítani a sorait. A központi kommunikációt azonban nem tartom jónak, mivel nem egyértelmű, csak növeli a bizonytalanságot. Egyes intézkedéseket, változásokat az utolsó pillanatokban jelentenek be, és ehhez kell kapkodva alkalmazkodniuk az önkormányzatoknak. Egy 35 ezres várost nehéz úgy irányítani, hogy sajtótájékoztatón keresztül értesülünk a teendőkről. Pont a bizonytalanság frusztrálja leginkább az embereket, éppen ezért nem szerencsés, mikor azt látják, hogy még a kormány tagjai is a Facebookon civakodnak.
• A járvány miatti bevételkiesés ellenére mi az, amit sikerült megvalósítani, ahol előrelépés történt?
– A bizonytalan tavasz során szinte minden fékezve volt, de ősszel újraindítottunk több dolgot és a munka is több területen beérett. Az egyik legnagyobb siker, hogy magyarországi támogatásnak köszönhetően egy éven belül teljesen megújul az Eötvös Utcai Alapiskola. Sajnos le kell szögeznünk, hogy 30 év után ez az első önkormányzati iskola a hat közül, ami fel lesz újítva. A támogatás kiharcolásáért a város, a szakmai előkészítésért pedig az iskola igazgatója dolgozott sokat.
Ugyancsak kiemelném a volt Poliklinika és a termálfürdő ügyét. Mindkét esetben átléptünk egy magasabb szintre, amit korábban nem sikerült megtenni. Jövőre elkészül a projektdokumentáció a volt Poliklinika épületének felújítására – most írjuk ki a vonatkozó közbeszerzést –, ennek alapján pedig kiadható lesz az építési engedély. A termálfürdő főépületének felújításánál is hasonló a helyzet: a képviselő-testület jóváhagyta a szükséges összeget a tervdokumentációra, és ha elkészül, konkrét összegek és konkrét tervek lesznek az asztalon. Eddig tanulmányok és vizualizációk készültek, amik a fiókban landoltak, most viszont egy nagyot lépünk előre a megvalósítás felé.
Több egyéb fejlesztés is megvalósult idén, bővült a csónakkölcsönző a Holt-Vágon, megszépült a Tiszti Pavilon tér felőli homlokzata, befejeződött a Zichy-palota felújítása, tornatermek újultak meg, az idősek otthonában cserélték a nyílászárókat, 150 ezer euróból folytatódott a járdák rendbetétele, megújult a Jókai-filagória, végre elkészült az Erzsébet-szigeti sportpálya, de hamarosan a Ferences utcai óvodában is indul egy fejlesztés.
• Ez az év a hulladékgazdálkodásról is szólt. Jól döntött a képviselő-testület, amikor elutasította az izsai szemétlerakat megvételét?
– Ez egy összetett kérdés, az idő fogja igazolni a döntés helyességét. A hulladékgazdálkodásban évről évre változnak a körülmények, főleg a kiadások. Komárom legnagyobb gondja, hogy az elmúlt 3 évtizedben nemcsak a fejlesztések maradtak el e téren, de még a meglévő eszközöket is széthordták. Három kör hátrányban vagyunk más önkormányzatokkal szemben.
Jövőre tovább drágul a hulladékkezelés, januártól a város hozzávetőleg évi 2 millió eurót fizet majd a hulladékkezelésért, miközben a szemétdíjból jelentősen kevesebb pénz érkezik majd a városi kasszába. Ez azt jelenti, hogy a különbséget az önkormányzatnak kell pótolnia, máshonnan elvenni. Most a konyhai hulladékot kell külön gyűjteni az év elejétől, ami egy fél milliós plusz tétel, de egy év múlva jön egy másik szabályozás, ami újabb százezrekbe kerül.
• Felkészült a konyhai hulladék elszállítására a város?
– Kiírtuk az erre vonatkozó közbeszerzést és elkülönítettük az ehhez szükséges pénzt a költségvetésben. Az önkormányzatoknak országszerte nincs nagy tapasztalata, így biztos nagy lesz a kezdeti bizonytalanság. Folyamatosan érdeklődöm ezzel kapcsolatosan más városok polgármestereinél is, de mindenki csak a fejét vakarja.
• Bár a növekvő költségek alapján szükségesnek tűnik, Komáromban nem emelkedik a lakossági szemétdíj.
– Pontosabban a városvezetés nem fogja javasolni. Mégpedig azért nem, mert ez az időszak mindenki számára nehéz, anyagilag is. Egyszerűen nem szeretnénk a lakosokra még több terhet rakni, a városvezetés igyekszik érzékenyen kezelni a helyzetet. Azt viszont tudatosítani kell, hogy a hiányzó pénzeket más tételekből kell elvenni. Ugyanakkor remélem, hogy sikerül növelnünk a hulladék osztályozásának mértékét, ami némileg csökkentheti a költségeinket. Ez viszont csak a lakosokkal összefogva sikerülhet.
• Éles kritikusai vannak. Egy éve futószalagon jelentik fel az önkormányzatot, személy szerint önt is. Hány feljelentés érkezett eddig?
– Elég sok, több tucat. Ezeket a feljelentéseket egész pontosan két személy teszi a lehető legtöbb állami szervnél és hatóságnál. Ugyanazokban az ügyekben tesznek feljelentést mindenhol, minden szinten, a rendőrségen, az ügyészségen. Így például már három alkalommal voltunk Nyitrán arról beszélgetni, hogy hol van a városban 16 pad elhelyezve.
Az említett páros az információs törvényre hivatkozva nem ritkán 10-15 adatigénylési kérelmet is benyújt az önkormányzathoz, sokszor évekre visszamenőleg – legtöbbször olyan információkat kérnek ki, amelyek egyébként a város weboldalán is megtalálhatók. Ezekre az önkormányzatnak válaszolnia kell, az egyik hivatalnok szinte mással sem foglalkozik, mint ezen adatok kikeresésével, összeállításával.
• Hogyan zárulnak a feljelentések?
– Olyan furcsa a jogrend, hogy a tanúk semmilyen jelzést nem kapnak arról, hogyan zárult egy ügy. Eddig egyszer sem jeleztek, így azt mondhatjuk, hogy nem történt vádemelés, azaz alaptalan volt a feljelentés. A városi hivatal részéről a jövőben is minden vizsgálatban részt veszünk és együttműködünk. Sok esetben elküldhetnék valakit a kihallgatásra, mégis személyesen megyek. Tudom, hogy egy centet nem tettem el, és a lehető legjobban próbáltunk eljárni minden esetben. Hibátlanok biztosan nem vagyunk, de nincs semmi takargatnivalónk. Az elmúlt hónapokban magam kértem több főellenőri vizsgálatot is, hogy a képviselők a legrészletesebb információt kapják az egyes ügyekről. Ezeket a rendőrségi vizsgálatokat egy jó alkalomnak találom arra, hogy igazoljuk, minden rendben volt.
• Ebből úgy tűnik, a feljelentők nem pusztán a közszolgálat tisztasága miatt aggódnak. De akkor mit akarnak elérni?
– Úgy érzem, sokkal inkább a zavarkeltés és a provokáció lehet a cél, mintsem az ügyek valós feltárása. Az is látható, hogy ezt néhányan sportként űzik, és azon sem lepődnék meg, ha ezért még fizetnék is őket. Döntse el mindenki maga. A politikai kultúra sajnos mélyrepülésben van és ez valahol érthető is, figyelve az országos eseményeket. Azonban az álnevek mögé bújt sárdobálás, hazugságokkal spékelt hangulatkeltés és a kölcsönös tisztelet hiánya egy zsákutca, csak az indulatok levezetésére jó.
• Hónapokig tartott, de szeptemberben lezárult a város és a KFC közötti vitás kérdések tisztázása. Miért nem kezdődik a munka, hiszen a mérkőzések is szüneteltek egy ideig?
– Örülünk, hogy rendeztük ügyeinket, szeptember óta az önkormányzatnak nincs teendője e téren. Az építészeti hivatal még akkor kiadta a bontási engedélyt, a munka ütemezését a klub tervezi.
• Még az év elején született döntés a KN Smart Servis városüzemeltetési cég megalapításától, ám a járvány miatt egyelőre elhalasztották a tényleges beindítását. Mikortól végez majd valós tevékenységet?
– Minden cégnél kell egy befektetés és felfutási idő, hogy beinduljon, a járvány azonban lelassította ezt a folyamatot. Januártól viszont a munkaügyi hivatal támogatásával veszünk fel néhány alkalmazottat, akik takarítási, köztisztasági munkákat végeznek majd. Keressük a lehetőségét annak, hogy az érvényes szerződésekkel összhangban a KN Smart Servis mikor, miben és milyen módon tud átvenni egyes városüzemeltetési szolgáltatásokat. Terveink szerint néhány éven belül a városi cégünk fogja ellátni az önkormányzati feladatok meghatározó részét, csökken a kiszolgáltatottság, erősödik a közvetlen felügyelet és pár éven belül látható hatékonyságot hoz.
• Még két év van hátra a választási ciklusából, mik a jövőbeni tervei?
– Eddig is sokat dolgoztunk azon, hogy a lehető legtöbb pályázati beadványt készítsük elő, ez a továbbiakban is a városvezetés prioritása marad. Előre dolgozunk, előre készülünk, hogy ha meghirdetnek egy pályázatot, a városnak már kész projektdokumentációja legyen, gyorsan reagálhassunk, és időben benyújthassuk a támogatási kérelmünket. Ezért fontos az is, hogy mind a fürdő, mind a volt Poliklinika esetében elkészülnek a már említett dokumentumok. Most fogunk pályázni a hulladékgyűjtő udvar felújítására, de komposztáló kiépítésére is, aminek hiánya komoly mínuszt jelent a városnak. Pályázunk kerékpárutak tervezésére és kivitelezésére. Mindenre „lőni“ akarunk, pár ezer eurós támogatásokért is harcba szállunk, de olyan nagyszabású befektetések megvalósulásában is bízunk, mint az Eötvös utcai iskola több mint egymillió eurós felújítása. Reményeim szerint a pályázatok előkészítésébe fektetett munka az elkövetkező két évben beérik.
Ezen túl saját forrásból is igyekszünk fejleszteni, folytatjuk például a járdafelújítási programot, a sportpályák rendbetételét. A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben azonban a minél több külső forrás megszerzése lehet Komárom fejlődésének kulcsa.
Általánosságban szeretnénk tovább erősíteni Komárom pozícióját, hogy aktív partnere legyen a minisztériumoknak, jelen legyen az érdekvédelmi szervezetekben, és méltó legyen a járás vezető városának a posztjára. Mindenkivel keressük az együttműködés lehetőségét. Bízom benne, hogy elzavarjuk a vírust, és visszazökkenünk a régi kerékvágásba, és jövőre egy fergeteges Komáromi Napokat rendezhetünk, finomakat falatozva, maszk nélkül, barátokkal borozgatva.
(csá)
Milliós felújítás az Eötvös iskolában
Zöldet kapott a Poliklinika és a fürdő felújítása
Külön kell gyűjteni a konyhai hulladékot
Terítéken Komárom közlekedési gondjai
1,6 millióból újul a komáromi vár